Új csomagokkal bővült és már tévén is nézhető a Telenor MyTV

Farkas Norman, 2014. november 25. 16:40

A Telenor az elmúlt egy év tapasztalatai alapján megújította MyTV szolgáltatását, mely már 25 csatornával és több sorozattal várja a felhasználókat, akik többféle műsorcsomag, illetve időalapú adatjegyek közül is választhatnak igényeiknek megfelelően. A legnagyobb fejlődést a kiszélesített platformtámogatás jelenti, hiszen a MyTV most már nem csak számítógépen, tableten és okostelefonon, hanem egy Chromecast segítségével televízión is nézhető.

A Telenor tavaly novemberben indította útjára a MyTV-t. A tableten, számítógépen és okostelefonon való tévézést lehetővé tévő szolgáltatás most szinte minden téren kibővült, a változásokról pedig mai, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján számolt be a vállalat.

 

Az esemény kezdetén Takács Zoltán, a Telenor Magyarország digitális szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese elárulta, hogy a közel 100 ezer felhasználóval rendelkező MyTV-t az elmúlt egy évben kapott visszajelzések és összegyűjtött tapasztalatok alapján fejlesztették tovább, hogy az minél jobban alkalmazkodhasson a fogyasztói igényekhez.

 

Több csatorna, tartalmasabb Videotár

 

A korábbi 14 helyett mostantól 25 tévécsatornát követhetnek a MyTV előfizetői. Az újdonságok között megtalálhatók a legnépszerűbb kereskedelmi adók, például az RTL Klub, a TV2 és az AXN is. A Videotár is gazdagabbá vált: 900 helyett már 2000 órányi anyagot tartalmaz, ugyanis újabb sorozatok kerültek bele, így többek között a Breaking Bad – Totál szívás és az Alkonyattól pirkadatig rajongói is megtalálhatják kedvencüket a kínálatban.

 

Új műsorcsomagok

 

A kibővített csatornakínálat újragondolt műsorcsomagokért kiáltott, ezért a Telenor új, tematikus csomagokat hozott létre. A havi 990 forintba kerülő, 13 csatornát kínáló Alapcsomag mellé immár nem 3, hanem 6 adócsomag választható, melyekre a felhasználók az érdeklődésüknek megfelelően fizethetnek elő.

 

 

Időalapú adatjegyek

 

Mivel a visszajelzések alapján a felhasználók könnyebben tájékozódnak időtartam, mint gigabájtban meghatározott adatmennyiség alapján, a Telenor megújította MyTV-hez használható adatjegyeit is. November 26-tól két új, idő-alapú adatjegy válik elérhetővé: a 3 órásért 290, a 10 órányi mobiltévézésre elegendő adatforgalmat biztosító jegyért pedig 690 forintot kell majd kicsengetni. December közepén megjelenik egy újabb, 50 órás adatjegy is, aminek az ára 1790 forint lesz. A Telenor SMS-ben értesíti a felhasználókat, ha elérték adatjegyük 80 százalékos kihasználását, és akkor is, ha teljesen kimerítették a benne foglalt keretet.

 

Már a televízió képernyőjén is

 

Bár a MyTV lényege a rugalmasságban rejlik, vagyis abban, hogy bárhol és bármikor lehetővé teszi a tévéadások élő követését, illetve a filmezést az Android és iOS rendszerű okoseszközökön, vagy számítógépeken keresztül (előbbiek esetében alkalmazás, utóbbinál a böngésző révén), az előfizetők jelezték a Telenornak, hogy jó lenne, ha televíziójukon is használhatnák a szolgáltatást.

 

A propelleres szolgáltató hallgatott ügyfeleire és kiszélesítette a MyTV platformtámogatását: október 25-től a szolgáltatás televízió készülékeken is futtatható egy Google Chreomecast segítségével. A MyTV tartalmait az otthoni WiFi hálózaton keresztül egyetlen gombnyomással közvetíthetjük okostelefonunkról, vagy táblagépünkről a hüvelykujj-méretű kütyüre, ami HDMI porton csatlakozik a tévéhez.

 

A Chromecastot két csomagban teszi elérhetővé a Telenor ügyfelei számára. A MyTV Videotárhoz elérést biztosító Otthoni sorozatrajongó csomag esetén egy év hűség vállalásával, 1980 forintos havidíjjal és 6990 forintos egyszeri díj kicsengetésével jutahatunk hozzá a nagyképernyős MyTV-zést lehetővé tévő eszközhöz. Decemberben megjelenik a szolgáltatónál az Otthoni Szórakozás csomag is, amely MyTV Videotár elérés és Chromecast mellett Deezer zene szolgáltatást is kínál, cserébe viszont a 6990 forintos egyszeri díj és egy év hűség mellett 2990 forintos havidíjjal kell számolnunk.

 

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2030-ra minden harmadik otthoni netkapcsolat vezeték nélküli lehet

Az Ericsson 2025. júniusi Mobilitási Jelentése szerint év végére világszerte elérheti a 2,9 milliárdot az 5G előfizetések száma, 2030-ra pedig ez a technológia adhatja a globális mobiladat-forgalom 80 százalékát. A jelentés rávilágít arra is, hogy a szolgáltatók egyre inkább sávszélesség-alapú csomagokkal igyekeznek ösztönözni a felhasználókat a vezeték nélküli, otthoni internet használatára, amely egyre fontosabb bevételi forrássá válik számukra.

2025. július 2. 13:07

Gyors net a bevásárlás mellé – Az Allee az 5G új korszakát hozza el

Az Allee Bevásárlóközpontban adták át az ország első olyan beltéri 5G hálózati rendszerét, amelyen keresztül mindhárom nagy hazai mobilszolgáltató elérhető. Ez a több szolgáltatót kiszolgáló infrastruktúra egyedülálló hazánkban, és biztosítja a gyors, megbízható, zavartalan mobilkapcsolatot a bevásárlóközpont teljes területén.

2025. június 24. 20:27

Kis nyelvi modellek, nagy vállalati előnyök

Miközben a figyelem középpontjában a nagy nyelvi modellek – mint a ChatGPT, Claude vagy Gemini – állnak, a kisebb modellek (SLM-ek) egyre nagyobb szerepet kapnak a vállalati felhasználásban. Egyre több cég ismeri fel, hogy nem minden feladathoz van szükség „nagyágyúkra”: sok esetben a kisebb, célzottabb modellek gyorsabban, hatékonyabban és gazdaságosabban hozzák a kívánt eredményt.

2025. június 17. 11:38

Új szakértő irányítja a Yettel digitális fejlesztéseit

Deák Richárd a Yettel Magyarország vezetői csapatának új tagja, a Digital Tribe (Digitális Fejlesztési Igazgatóság) vezetőjeként a vállalat digitális felületeinek tervezéséért és fejlesztéséért felel.

2025. június 12. 16:42

Diákötletek, amelyek jobbá tehetik a világot

Május 30-án tartották a „Megoldások a holnapért” jubileumi döntőjét, ahol idén is kiemelkedő ötletekkel mutatkoztak be a fiatal tehetségek. Az első helyezést a PrepBook csapat nyerte el: interaktív könyvükkel az autizmus spektrumzavarral élő gyermekeket segítik abban, hogy felkészülten és kevesebb szorongással érkezhessenek az orvosi vizsgálatokra.

2025. június 7. 13:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvan a válasz a digitalizáció nagy ellentmondására

2025. július 13. 12:02

IT-történelem: a hat ma is működő működő Apple‑1 egyike a Sotheby’s aukcióján

2025. július 9. 20:04

Nyár a képernyők előtt: hogyan védhetjük meg a gyerekeket a kibertérben?

2025. július 9. 10:29

A jövő már itt van: mesterséges intelligencia a K&H befektetési döntései mögött

2025. július 8. 14:52