A látássérültek körében a Windows és a JAWS a legnépszerűbb
2014 decemberében Szántai Károly, akadálymentességi szakértő online felmérést végzett a magyarországi képernyőolvasó felhasználók használati szokásairól.
Míg a 2014-es amerikai felmérés 1456 válaszadó adatai alapján készült, addig a magyar kérdőívet csak 81 felhasználó töltötte ki. A felmérés nem volt reprezentatív, a viszonylag kis minta miatt általánosítható következtetésekre sajnos csak korlátozottan ad lehetőséget. Viszont nem ismert olyan torzító tényező – pl. egy közösségből érkező nagyszámú kitöltés -, ami miatt a következtetések levonása nyilvánvalóan téves lenne, ezért mindenképpen lehetséges és érdemes néhány általánosságot megfogalmazni a felmérés adatai alapján.
A válaszok alapján elmondható, hogy a látássérült felhasználók körében Magyarországon is a Windows a legelterjedtebb operációs rendszer az asztali és a hordozható számítógépeken. A képernyőolvasó szoftverek tekintetében az elsődleges felhasználásban döntő súlyú a JAWS elterjedtsége, az NVDA pedig követi a nemzetközi trendet. A másodlagos használat terén pedig látható, hogy a felhasználók közel fele NVDA-t is tart a gépén. Az internetes böngészők világából a preferált képernyőolvasó szoftver alapján választanak a vak felhasználók.
A mobil eszközök területén közel azonos a három platform elterjedtsége. A nemzetközi felmérés eredményétől eltérően azonban nálunk a látássérült emberek egyharmada még Symbian rendszerű Nokia telefont használ, ódzkodik az érintőképernyős készülékek használatától, vagy kivár, mielőtt döntene az iPhone és az androidos választék közül.
A honlapok akadálymentességének megítélésében a hazai helyzetet kedvezőtlenebbnek érzékelik a válaszadók, mint a nemzetközi viszonyokat. Továbbá a látássérült felhasználók többsége - az integrált akadálymentesítés hiányában - nehezen boldogul a honlapok normál, grafikus változatával, ezért ha van alternatív, kényelmesebben kezelhető felület, akkor az információ gyors elérése érdekében azt választja. Ám, ez nem azt jelenti, hogy továbbra is a szegregált aloldalak számát kell gyarapítani, hanem épp ellenkezőleg, az egyenlő esélyű hozzáférést biztosító webes felületek számának növelését kell szorgalmazni.
A felmérés eredményének teljes, szöveges összefoglalását tartalmazó dokumentum letölthető az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány Publikációk aloldaláról PDF formátumban.
Kapcsolódó cikkek
- NMHH: biztonságosabbá tehető a gyermekek internetezése
- Ingyenes Google eszközök magyarországi civil szervezeteknek
- Megsokszorozza az esélyeket az internetes társkeresés
- Ezentúl kötelező lesz valós névvel regisztrálni
- Robot fogadja az ügyfeleket egy japán bankban
- Internethasználati támogatást ad Nyírbátorban az önkormányzat
- Büntetik a PC előtt túl sokat ülő gyerekek szüleit
- Mind nehezebb a kínai tűzfal megkerülése, miközben mind több a kínai netező
- Filmpályázat a biztonságosabb internet napjára
- Nem kell mindig mindent megosztani
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
E-sport legendák a Hungexpón: indul a T-esport Bajnokság döntője!
November 15-16-án a budapesti Telekom PlayIT Show ad otthont a nemzetközi T-esport Bajnokság döntőjének. A sportág egyik legjelentősebb eseményén a hazai közönség is szurkolhat a magyar játékosoknak. A döntőt a Telekom fejlett hálózati infrastruktúrájának köszönhetően a helyszínen kiemelkedő minőségben lehet követni, és idén először a közvetítést lineáris televízión, a Telekom Good Game pop-up csatornán keresztül is elérhetik az érdeklődők.
Professzionális védőeszközök szabadtéri fotósoknak
A Sony örömmel mutatja be két új kiegészítőjét az Alpha fényképezőgépekhez. Az új kiegészítők teljes körű védelmet nyújtanak, és elsősorban azoknak a profi fotósoknak készültek, akik gyakran dolgoznak kedvezőtlen időjárási körülmények között, vagy nagy távolságokat tesznek meg szuper-telefotó Alpha objektívvel.
Ők formálják a jövő mérnökeit – Átadták a Pécsi Eszter Tanári Díjat
2025. november 11-én tíz, a matematika, fizika, kémia és informatika területén kiemelkedő munkát végző középiskolai tanár részesült a Pécsi Eszter Tanári Díjban, amelyet a BME mellett működő Pro Progressio Alapítvány hozott létre. A díj azoknak a pedagógusoknak szóló elismerés, akik tanítványaikat a műszaki és természettudományos pályák felé irányítják, valamint akiknek diákjai hazai és nemzetközi tanulmányi, illetve szakmai versenyeken is kimagasló eredményeket érnek el.
Megkopott a Black Friday fénye, de a költések tovább nőnek
Az utóbbi években a Black Friday már nem csupán egyetlen napot jelent novemberben, hanem több napig, sőt akár hetekig tartó akciósorozattá vált. A kereskedők folyamatosan kedvezményekkel bombázzák a vásárlókat, miközben a fogyasztók egyre kevésbé készülnek tudatosan erre az időszakra. A PwC Magyarország 2025-ös karácsonyi kutatása szerint a magyarok mindössze 17%-a tervez előre a Black Friday akciókra, míg 41% inkább a kínálat és a leárazások alapján dönt.
90 milliós rádiós támogatás és bírságcunami a médiában
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa mintegy 90 millió forint támogatást ítélt meg rádióműsorok készítésére. Emellett a testület több médiaszolgáltatót is szankcionált egy telekommunikációs cég reklámjának korhatár-besorolása miatt.

