Nem kapja meg a Spartan motorját az Internet Explorer 11

Farkas Norman, 2015. március 27. 13:32

A Microsoft elárulta a nagyközönségnek, hogy végül elvetette a korábbi ötletet, miszerint az Internet Explorer 11 megkaphatja a Windows 10-ben debütáló Project Spartan böngésző motorját.

A redmondi szoftveróriás nagy erőkkel készül a Windows 10 nyári premierjére, s mint tudjuk, az új rendszerhez egy vadonatúj, jelenleg csak Project Spartan néven ismert böngészőt is fejleszt, ami mind funkciók, mind pedig felhasználói felület frontján számos izgalmat tartogat számunkra.

 

 

Bár a Microsoft korábban felvetette a lehetőséget, hogy az Internet Explorer 11 is megkaphatja a Spartan motorját, tegnap kiderült, hogy ez biztosan nem lesz így. A Spartan projektvezetője, Kyle Pflug erősítette meg a szoftveróriás oldaláról, hogy az új böngészőmotor kizárólag a Spartanban fog dolgozni, ami nem mellesleg a Windows 10 alapértelmezett böngészője lesz. Az Internet Explorer 11 alapja pedig marad a régi motor, vagyis a szoftver ugyanolyan marad, ahogy a Windows 8.1-ben megismerhették a felhasználók. Pflug azt is tisztázta, hogy egyértelműen a Spartanban látják a jövőt – persze ez nem jelenti azt, hogy máris temethetjük a jó öreg Internet Explorert.

 

 

 

Már csak az nem világos, hogy a Microsoft a Windows 10 minden kiadásához szállítja-e majd a Spartan mellett az IE11-et is, vagy sem. Könnyen lehet ugyanis, hogy csak az üzleti felhasználóknak szánt rendszerhez jár majd a korábbi böngésző.

 

Érdemes megjegyezni, hogy a Spartan név csak az új böngészővel foglalkozó projektet jelöli, a cég már korábban elmondta, hogy egy teljesen új nevet és márkát talál ki a programhoz.

 

[Forrás: Übergizmo]

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06

Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói

2025. március 5. 18:59