Magyarországon a Samsung Tizen alapú SUHD TV-je

forrás: Prím Online, 2015. április 4. 13:25

A Samsung két évvel ezelőtt, 2013-ban mutatta be első UHD felbontású televízióját. Most egy új szintre lépve megalkották a SUHD készülékeket, melyek ívelt kialakítással párosulva a természetben előforduló színeket sokkal szélesebb spektrumban és nagyobb színpontossággal képesek visszaadni.

Az UHD-n túli élmény

 

A Samsung egy sajtóesemény keretében mutatta a hazai közönségnek legújabb SUHD televízióit. A készülékekben a vállalat saját fejlesztésű, környezetbarát nanokristály technológiája dolgozik, melynek révén élénk és valósághű árnyalatokat láthatnak a felhasználók.

 

A most bemutatott SUHD készülékek a természet színeit sokkal szélesebb spektrumban és nagyobb színpontossággal képesek visszaadni. Az SUHD-ban rejlő technológia automatikusan elemzi a megjelenítendő képek fényerejét, minimalizálva a többletenergia felhasználást, miközben élesebb kontrasztot és mélyebb fekete színeket biztosít. Emellett pedig 2,5-szer nagyobb fényerővel rendelkezik, és a 10 bites panelnek köszönhetően 64-szer több színt képes reprodukálni, mint a hagyományos TV-k, sokkal élethűbb képeket jelenítve meg. 
 


Az ívelt kialakítás sem maradt ki a televíziókból. A most bemutatott JS9500 SUHD modell hátoldala bordázott, sarkított káva kialakítása pedig nagyobb mélységet ad a TV képernyőjének, a keretnek köszönhetően pedig a falra szerelve a készülék olyan, mint egy műalkotás. 

 

Új SMART TV funkciók is elérhetők

 

  • Újgenerációs operációs rendszer
     

A Tizen segítségével a Samsung Smart TV-i egy hatalmas és rugalmas tartalom-ökoszisztéma részei lehetnek. A sokoldalú kapcsolódás érdekében az új platform továbbfejlesztett konvergenciát biztosít a TV és más mobileszközök között.

 

  • Egyszerű és intuitív kezelés

A Samsung Smart Hub új felhasználói felülete sokkal könnyebben kezelhető, a tartalmakhoz való hozzáférés így hihetetlenül egyszerű. A felhasználók egyetlen kijelzőn láthatják a legutóbbi tartalmakat és a személyre szabott ajánlatokat miközben a háttérben folyamatosan nézhetik az épp lejátszott tartalmat vagy TV adást.

 

  • Bluetooth Low Energy (BLE)

A TV készülékünk mostantól még könnyebben kapcsolódhat más eszközökhöz. A Bluetooth Low Energy (BLE) segítségével a Samsung Smart TV szoftvere automatikusan rákeres a közelben található kompatibilis mobileszközökre, és kapcsolódik hozzájuk. A felhasználók alkalmazások és bonyolult beállítások nélkül is könnyedén tévézhetnek a mobiljaikon.

 

UHD tartalmak

 

Az UHD technológia fejlődésével egyre több figyelem irányul a csúcsminőségű UHD tartalmak létrehozására. Éppen ezért hozták létre a vezető hollywoodi stúdiók, szórakoztató elektronikai gyártók, tartalomszolgáltatók, filmgyártók és technológiai vállalatok az UHD Alliance-t. A szövetség egyrészt ösztönzi az UHD tartalmak fejlesztését, másrészt megmutatja, hogy mely televíziók kínálják a legjobb prémium kategóriás UHD vizuális élményt.

 

A Samsung UHD televíziói mellé már eddig is elérhetőek voltak olyan népszerű mozi- és dokumentumfilmek, mint a Forest Gump, a Z világháború, a Pi élete, a Kalandok a Grand Canyonban vagy a The Last Reef című természetfilm. Azonban az UHD technológia olyan gyorsan fejlődik, hogy már a felhasználók is könnyedén elkészíthetik saját UHD videóikat a Samsung legújabb Galaxy S6 és S6 Edge készülékével, vagy akár a Galaxy Note 4 okostelefonnal is.


Elérhetőség 

 

A Samsung SUHD televíziói három sorozatban – JS9500, JS9000 és JS8500 –, és öt különböző méretben – 48-tól 88 hüvelykig – érhetők el 2015 márciusától. Ráadásul az ívelt technológia éllovasaként a Samsung portfóliójában immár 22 model található többféle méretben, 32-tól 88 hüvelykig. A vállalat UHD portfóliója 7 sorozatból áll, a most bemutatott 3 SUHD sorozaton kívül, így 2015-től a Samsung UHD TV választéka több, mint 30 modelre bővült, megduplázva a tavalyi számokat.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37