A Big Data átalakítja a HR jövőjét

forrás: Prím Online, 2016. január 27. 10:10

Meghatározó ipari trend, hogy egy vállalat HR-szakembere számára mára fontosabbak meghatározott személyiségjegyek, mint az eddigi munkahelyi tapasztalatok és a megszerzett készségek. Ehhez nyújt megfelelelő mérési eszközt a Big Data elemzés, amely a jelölt kiválasztási folyamatában előrejelezheti akár azt is, hogy mekkora eséllyel és mikor hagyjuk el a céget. A digitális adatbányászat így a HR legfontosabb folyamatait írhatja át 2016-ban.

A HR-szakemberek idén a kiválasztásnál az úgynevezett hard skillek mellett, mint a munkatapasztalat vagy a szaktudás, egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az állásra jelentkező személy soft skilljeire, azaz személyiségjegyeire és kompetenciáira is. Bár ma még elsősorban a hard skillek miatt veszik fel a munkatársakat, a legújabb elemzések szerint elbocsátani már a megfelelő soft skilljeik hiánya miatt fogják őket, hiszen utóbbiak a gyakran hiányzó készségek ⅓-át is kiteszik. Nem véletlen tehát, hogy az elmúlt időszakban a nagyvállalatok körében új HR-módszerek és -előrejelzések terjedtek el, amelyek optimalizálhatják a szakember-kiválasztást. Nagy-Britanniában a Deloitte, az Ernst & Young és a PwC tanácsadó cégek is döntően HR-analitikai eszközök felhasználásával újították meg toborzási rendszerüket.

 

 

A Big Data ebben fontos szerephez jut: az óriási adattömegek rendszerezése és elemzése az IT-szektor mellett a humán menedzsment területén is egyre elterjedtebbé válik. Az előnyökre nemzetközi kutatások is rámutatnak. A McKinsey egy 2014-es felmérése szerint egy vállalat akár 30%-kal több egy alkalmazottra jutó profitot realizálhat innovatív HR-technológiák bevezetésével. A Towers Watson kutatása szerint a HR-rel kapcsolatos Big Data-alkalmazásra és analitikára fordított összegek 2015-ben már a vállalatok TOP 3 HR-célú kiadásai közé tartoztak. 

 

A megfelelően mért adatok végső soron betekintést adnak azokra a személyi tényezőkre is, amelyek hatással vannak a cég teljesítményére, az üzletmenet fenntartásától az ügyfélelégedettségig. A cégek a rendelkezésükre álló HR-Big Data segítségével képesek lesznek összehasonlítani jelenlegi eszközeiket, folyamataikat, rendszereiket az ügyfelek elvárásaival. Ez különösen fontos egy olyan piaci környezetben, ahol az emberek 89%-a márkát vált egy negatív ügyfélélmény után, illetve 50%-uk csak egy hetet ad a vállalatnak a hiba korrigálására, derül ki az Oracle egy 2011-es kutatásából.

 

Itthon a közelmúltban készült el egy olyan átfogó szakmai kézikönyv, amely a munkaerő-kiválasztás, -fejlesztés és a vezetői buktatók kérdése mellett szintén kitér a Big Data HR-iparági aktualitására. 

 

A HR-analitika gyakorlati alkalmazására példa lehet a kiskönyvet is jegyző Assessment Systems International kutatása, mely nagy mennyiségű LinkedIn adatokat és offline mérőeszközöket köt össze, az innovációs és tanulási készségek, ambíció és célorientáltság, társaságkedvelés területeket vizsgálva.

 

”A következő időszakban a HR-analitika egyik legizgalmasabb forrás lehet a LinkedIn, a világ legnagyobb szakmai hálózata is. A nagy mennyiségű LinkedIn adatok és a személyiségmérésben használt, a munkahelyi teljesítményt mérő skálák közötti összefüggések megtalálása és hatékony integrálása a céges folyamatokba 2016 egyik jelentős kihívása lehet.” - mondja Fehér Zsolt, az Assessment Systems International ügyvezetője.

 

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még tisztább hangzás: jön a Music Pro a Spotifytól

A Spotify 2025-ben tervezi bevezetni a régóta várt veszteségmentes hangminőséget kínáló szolgáltatását, amely várhatóan „Music Pro” néven lesz elérhető. Ez az új csomag a meglévő Premium előfizetés kiegészítéseként jelenik meg, és havi 5–6 dolláros felárat jelenthet, így az Egyesült Államokban a teljes havi díj 16,99–17,98 dollárra emelkedhet.  

2025. április 30. 13:58

Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt​

Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.

 

2025. április 19. 20:43

A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra

Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.

2025. március 27. 21:01

"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"

A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával -  drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.

 

2025. március 26. 14:28

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.

2025. március 21. 16:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Novellapályázat diákoknak – Képzeld el a jövőt humanoid robotokkal!

2025. május 22. 18:01

Kiemelkedő magyar siker az ISEF világdöntőjén

2025. május 17. 13:49

Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom

2025. május 14. 11:58

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48