A Samsung elmélyíti partneri kapcsolatát a 20th Century Fox filmstúdióval, és bemutatja a közös jövőt

forrás: Prím Online, 2016. május 22. 06:50

A Samsung Electronics egy videó formájában ismertette a 20th Century Fox (Fox) stúdióval közös, legújabb elképzeléseit. Céljuk, hogy még több vizuális élményt nyújthassanak a nézőknek, illetve hogy közösen járuljanak hozzá a televíziós ipar fejlődéséhez. 

Az új videóban kiemelt szerep jut a vállalat és a vezető filmstúdió nagy múltra visszatekintő kapcsolatának és kiemelik benne a TV fontosságát az egyre bővülő tartalmi ökoszisztémában, valamint a Samsung és a Fox vezetői is megszólalnak, bemutatva közös jövőképüket.

 

„A Fox és a Samsung sok éven át működött együtt az új technológiák kidolgozásában” – mondta el Danny Kaye, a Twentieth Century Fox Home Entertainment kutatási és technológiai globális stratégiákért felelős vezető alelnöke. „Együttműködésünk az évek során a kölcsönös tiszteleten alapult, a közös munkát most teljesen új szintre emeljük.”

 

A Samsung és a Fox közötti partneri kapcsolat 2013-ban kezdődött, amikor a Samsung a Fox támogatásával tagja lett a Secure Content Storage Association (SCSA) szervezetnek. Az SCSA szórakoztatóipari és tárolástechnikai vállalatok konzorciuma. Célja, hogy új módszereket nyújtson a felhasználóknak a sokféle eszközre kiterjedő, kiváló minőségű digitális programozáshoz. A Samsung azóta elindított egy UHD minőségű letöltési szolgáltatást a Fox tartalmaival, valamint egy nagy dinamikatartományú (HDR) tartalmakat nyújtó, kibővített megoldást, amely az egész világon elérhető a felhasználók számára.

 

 

„Célunk a lehető legjobb felhasználói élmény biztosítása, miközben a filmgyártó érdekeit is szem előtt tartjuk” – mondta el Won Jin Lee, a Samsung Electronics vizuális kijelzők szolgáltatási üzleti csapatának ügyvezető alelnöke. „A partneri kapcsolat folytatásával az iparág, a piac és egyben a felhasználók igényeire kínálunk választ” – tette hozzá.

 

2014-ben a Samsung kiadta első saját „videocsomagját”, amely a filmstúdió öt filmjét tartalmazta. Ugyanabban az évben a Samsung és a Fox létrehozta a Fox Innovation Lab csoportot, első projektként az elérhető tartalmakat integrálva a Samsung UHD TV-készülékeihez.

 

„Közös célunk, hogy a legjobb otthoni felhasználói élményt nyújtsuk” – mondta Won Jin Lee. - „Lehetőségeink kihasználásával folyamatosan egyre magasabbra tudtuk tenni a mércét saját magunk, sőt az iparág számára is.”

 

2015-ben a Samsung és a Fox több más piacvezető szereplővel együtt közösen jelentette be az UHD Alliance létrejöttét. A vállalatszövetség videotechnológiák fejlesztését támogató szabványok kialakításával alakítja a videós szórakoztatás jövőjét. Az Alliance 2016-ban és azután is elkötelezetten folytatja tevékenységét.

 

A Samsung és a Twentieth Century Fox partneri viszonyát bemutató videó:

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez

A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.

2025. március 18. 18:17

Ma este debütál a TV2 nagyszabású Hunyadi-sorozata

Március 8-án, 20 órakor indul a TV2 történelmi drámasorozata, a Hunyadi, amely Hunyadi János életét és korát mutatja be. A tízrészes széria a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának történetét dolgozza fel, modern technológiai megoldásokkal és nemzetközi együttműködéssel. 

2025. március 8. 18:55

Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)

Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek. 
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.

2025. február 26. 14:07

Fel fog-e lépni Zámbó Jimmy saját emlékkoncertjén?

A legfrissebb információk szerint 2026-ban - Zámbó Jimmy halálának 25. évfordulója alkalmából - emlékkoncertet terveznek a Budapest Arénában. Bár konkrét részletek még nem állnak rendelkezésre a koncert programjáról, a nemzetközi példák alapján felmerül a kérdés: vajon megjelenik-e a király "személyesen" az eseményen, előad-e valamit saját hangján "eredetiben"?

 

2025. február 24. 21:38

Mozizás kettesben: Nyerd meg az év moziélményét!

A Cinema City azt kérdezi: Te miért szeretsz moziba járni, és kit hívnál magaddal? A legújabb kampányfilmjük bemutatja, hogy a mozilátogatók sokféleségében egy dolog biztos: mindannyian imádják a mozizást. A Valentin-napján elindult kampány egy izgalmas nyereményjátékkal várja a mozi rajongóit. Ha a résztvevők megnevezik kedvenc mozipartnerüket, lehetőséget kapnak arra, hogy egy évre szóló moziélmény-csomagot nyerjenek.

2025. február 20. 17:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06