Indul a Deloitte Technology Fast 50

forrás: Prím Online, 2018. június 6. 18:07

Idén 19. alkalommal hirdeti meg a Deloitte a „Technology Fast 50 Central Europe” versenyét, amelyre már a mai naptól várják a régió 18 országából a leggyorsabban növekvő vállalatok jelentkezését. A korábbi évek nyertesei között olyan ismert magyar cégek is szerepelnek, mint a Tresorit, az NNG, a Solvo Biotechnology, vagy a Starschema.

A Deloitte hivatalosan is megnyitotta a jelentkezést az idén már 19. alkalommal megrendezésre kerülő regionális versenyére, a Technology Fast 50 Central Europe-ra. A megmérettetés során árbevétel-növekedés alapján rangsorolják, végül külön kategóriákban díjazzák a technológiai vállalatokat a 2014 és 2017 között elért eredményeik alapján. Minden olyan innovatív technológiai megoldást kínáló cégnek érdemes jelentkezni, amely akár az infokommunikáció, fintech, biotechnológia, média- és szórakoztatóipar, vagy a szoftver-, és hardverfejlesztés területén tevékenykedik.

 

„Fintech területen számos izgalmas ötletet láttunk már a magyar piacon is, így nagyon izgatottan várom, hogy ezeknek az innovatív hazai cégeknek sikerül-e felkerülni a legjobb regionális vállalatok listájára” – tette hozzá Csűrös Balázs, a Deloitte pénzügyi tanácsadási üzletágának partnere.

 

A versenyen több kategóriában is értékelik a vállalkozásokat, emellett két különdíjat is kiosztanak díjazva a leginnovatívabb fejlesztéseket, valamint idén első alkalommal a társadalmi szempontból kiemelkedő hatású újításokat.

 

 

 

Fast50

A Fast 50 rangsorban a 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban egyaránt legalább 50 ezer, 2017-ben pedig legalább 100 ezer eurós bevételt elérő vállalkozások indulhatnak, amelyek központja a közép-európai térség valamelyik országában (Albánia, Bulgária, Bosznia-Hercegovina, Cseh Köztársaság, Észtország, Horvátország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Macedónia, Magyarország, Moldova, Montenegró, Románia, Szlovákia és Szlovénia) található. A versenyre jelentkező társaságoknak saját fejlesztésű technológiát kell alkalmazniuk, emellett tulajdonosi szerkezetükben nem szerepelhetnek stratégiai jelentőségű vállalatok többségi tulajdonban lévő leányvállalatai.

 

Rising Stars

A Rising Star kategóriában a Fast 50-hez még túl fiatal, de a bennük rejlő potenciál alapján ígéretes cégek indulhatnak. Legalább 3 lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük a pályázóknak, és 2015 és 2017 között minden évben legalább 30 ezer eurós árbevételt kell felmutatniuk. 

 

Big5

A Big5 kategóriában a már nagyméretű, de jelentős növekedést elérő társaságokat értékelik, az indulás feltétele, hogy az utolsó lezárt üzleti év árbevétele meghaladja a 25 millió eurót. Az indulás egyéb feltételei megegyeznek a Fast 50 kritériumaival. 

 

Leginnovatívabb technológiai fejlesztés

Ebben a kategóriában idén már harmadik alkalommal a független zsűri olyan győztes céget választ, amelynek egyedi és innovatív terméke vagy szolgáltatása forradalmi hatást gyakorolt a piacra, esetleg teljesen átalakította a korábbi működési modellt.

 

Kiemelkedő társadalmi-és szociális hatású innováció

Az új kategória azon cégek tevékenységét szeretné elismerni, amelyek az innováció által kiemelkedően pozitív társadalmi- és/vagy szociális hatást értek el, így támogatva az ENSZ fenntarthatósági céljait.

 

A Technology Fast 50 Central Europe versenyre a http://www.deloitte.com/hu/fast50 weboldalon lehet jelentkezni 2018. július 31-ig, a rangsort 2018. október 11-én mutatják be. Valamennyi, a feltételnek megfelelő jelentkező automatikusan részt vesz a Deloitte EMEA Technology Fast 500 versenyen is.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mesterséges intelligencia az iparágak szolgálatában

Exkluzív interjút adott a Schneider Electric „AI at Scale” podcastjának Julia Peyre, a vállalat új „AI Strategy and Innovation” vezetője. A szakember több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkezik az adattudomány és a számítógépes képalkotás terén, és PhD-fokozatot szerzett ezen a szakterületen, így átfogó rálátással rendelkezik arra, hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia a különböző iparágakat.

2025. március 24. 14:35

Digitális technológiák az energiahatékonyság javításában

A digitális technológiák alkalmazása jelentős mértékben növelheti az ivóvíz- és szennyvízkezelés hatékonyságát, ami különösen fontos, mivel ezen ágazatok az egyik legnagyobb energiafogyasztó szektorok közé tartoznak. Ezt jól példázza a wrocławi Janówek szennyvíztisztító telep, ahol az ABB Ability OPTIMAX energia-menedzsment rendszer (EMS) bevezetése javítja a működési hatékonyságot, csökkenti az üzemeltetési költségeket és a károsanyag-kibocsátásokat.

2025. március 24. 11:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01