IT security üzletágat indít az OTT-ONE
IT security megoldásokat nyújtó üzletágat indít az OTT-ONE, amelynek első lépéseként az OTT-ONE, az iSRV Zrt. és a Black Cell Informatikai Szolgáltató Kft. stratégiai megállapodást kötött egymással. Az együttműködés keretében az OTT-ONE a konzorciumi tagokkal közösen az egyre nagyobb problémát jelentő ipari infrastruktúrákat, valamint a fokozott védelmet igénylő létesítményeket érintő biztonságtechnikai kihívásokra kínál innovatív megoldásokat.
Konzorciumi megállapodást kötött az OTT-ONE, az iSRV Zrt. és a Black Cell Informatikai Szolgáltató Kft., amellyel egyidőben az OTT-ONE elindította új, IT security megoldásokat nyújtó üzletágát. Az együttműködés keretében a tagok az informatikai piac biztonsággal kapcsolatos kihívásaira kívánnak választ adni, mind hazai, mind nemzetközi szinten.
A streaming, blockchain, e-learning, esport és AI-képfelismerés területek mellett elinduló új üzletág kiszolgálásában egy közel 30 fős dedikált, speciális szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező csapat vesz részt. A világszinten is egyedülálló szaktudással rendelkező specialistákat felsorakoztató üzletág keretében folytatott tevékenység elsődleges célja a korunk egyre nagyobb kihívását jelentő ipari infrastruktúrákat és a fokozott védelmet igénylő létesítményeket érintő biztonságtechnikai problémák megoldása. Az új üzletág termékeivel kiegészíti a társaság korábban létrejött biztonságtechnikai termékek fejlesztésével és kereskedelmével foglalkozó üzletágát, illetve piacát tekintve is szorosan illeszkedik ahhoz.
„Vállalatunk az elmúlt évek során számos jelentős sikert könyvelhetett el a biztonságtechnika területén, a most létrejött három oldalú együttműködés pedig olyan új perspektívákat nyit meg társaságunk előtt, amelyek indokolttá teszik egy új üzletág elindítását. Az új tevékenységi kört hazai és nemzetközi szinten egyaránt szeretnénk megszilárdítani” – tette hozzá Májer Bálint, a vállalat elnök-vezérigazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- Vírushelyzetkép a mobil-világban
- Mit tehetünk a zsarolók ellen?
- Karrierváltás fél év alatt? – Szakértői tippek, hogy ne fussunk zátonyra!
- IVSZ-elnök: fontos, hogy minél többen válasszák az informatikus pályát
- Új forgalmazói partnere van a Sophosnak
- 5 tipp a digitális útonállók elkerülésére
- A PSD2 feltételeinek is megfelel a Trident HSM védelmi megoldása
- Félünk elmenteni kártyaadatainkat
- Középiskolás lányokat tanít matematikára és programozásra a Morgan Stanley
- A motivált karrierváltók előtt áll nyitva az IT szakma
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Novák Pétert választották meg az MRSZ elnökének
A Magyar Reklámszövetség tisztújító közgyűlése Novák Pétert szavazta meg az egyesület elnökének az elkövetkezendő hároméves ciklusra. Novák Péter 6 év után váltja az elnöki székben Gulyás Jánost, a Wavemaker Hungary vezérigazgatóját. A Premier Kultcaféban tartott közgyűlésen a Reklámszövetség tagsága megválasztotta a 24 tagú Elnökségének tagjait, valamint a Felügyelő Bizottság 3 tagját is. Az MRSZ három alelnöki* székét a hirdetők delegáltjaként Mérő Ádám, a média szektor képviseletében Vidus Gabriella és a szolgáltató szektorban Gulyás János foglalhatja el a következő időszakban. A közgyűlés kezdetekor a Reklámszövetségben való tisztségviselői munkáktól közel 20 év után búcsúzó Hivatal Pétert a Reklámszövetség korábbi elnöksége a MRSZ Tiszteletbeli Örökös Tag kitüntetéssel jutalmazta.