A világ műanyagipara már a zöld útra lépett

forrás: Prím Online, 2019. november 21. 10:17

A közelmúltban ért véget a legnagyobb műanyag- és gumiipari seregszemle, a düsseldorfi K-show, melyen a gyártók egymásra licitáltak a természetkárosítás visszafogásában. Ugyanakkor hazánkban várhatóan lassabban gyűrűzik be a trend, hiszen mint az autópiacon, ide előbb jutnak el a lehasznált német gépek, mint a hasonló árú, de korszerűbb távol-keletiek – hívta fel a figyelmet a Thege Plastic Kft. ügyvezetője, Konkoly-Thege Máté.

A 2019-es K-show tematikája a körforgásos gazdaság volt, melyre az Európai Unió, mint a versenyképesség kulcsára is tekint. Nem meglepő módon a legtöbb műanyagipari gyártó olyan gépeket mutatott be, melyek a szűken vett újrahasznosítás mellett a szén-dioxid-kibocsájtás és az energiatakarékosság területén mutat komoly előrelépést, valamint az anyagfelhasználás kapcsán.

 

Okos darálók a 80 százalékkal kevesebb áramhasználatért

Ezen törekvéseket kiválóan lehet illusztrálni néhány kiállító cég és termékeik bemutatásával, mint például az újrahasznosítási folyamatok első lépcsőfokának tekinthető műanyag darálókat gyártó svéd Rapiddal. A skandinávokról itt is ki lehet jelenteni, hogy a természetvédelmi szempontokat mindig is prioritásként kezelik, ennek ellenére nagy ugrásnak számít, hogy a Rapid OneCUT PRO a korábbi szériákhoz képest is akár 80 százalékkal kevesebb áramot fogyaszt az úgynevezett EnergySMART rendszerének köszönhetően, ami leegyszerűsítve annyit tesz, hogy a gép csak akkor és úgy dolgozik, amikor és amilyen feladata van.

 

Egyre több újrahasznosított anyagot tudnak felhasználni a fröccsöntők

A skandináv vállalat munkájának gyümölcse, a hulladékból nyert műanyag granulátum is központi szerepet kapott a kiállításon. Gyakorlatilag nem is volt olyan gyártó, amelyik nem emelte ki, hogy eszközei jobban kezelik az újrahasznosított anyagokat minőségromlás nélkül, így kevesebb új műanyagot kell előállítani. Az európai mértékkel szinte felfoghatatlan kapacitásokkal dolgozó kínai cégek, így az éves szinten 10 000-15 000 fröccsöntőgépet eladó hongkongi ChenHsong is domborított ebben a témában.

 

 

A ChenHsong új technológiája visszafogja a műanyagtermelést

A cég bemutatta a kétkomponenses fröccsöntésre képes egységét, a IU200-MK6-ot, melynek folyamán darálékkal történik a magréteg feltöltése, ez annyit tesz, hogy a termék belseje újrahasznosított anyagból van, míg csak a külső, látható réteg készül új műanyagból. A gyártó másik nagy vállalása a szén-dioxid-semlegesség volt, melyet JM328-MK6-os fröccsöntőgépükkel képviseltek, amire már fel is volt szerelve az úgynevezett szendvicstechnikára képes egység. A kínai gyártó bemutatta első teljesen elektromos SM100-SPARK-ot is, ami japán technológiával készült, hiszen a teljesen elektromos gépek piacának a szigetország a vitathatatlan úttörője.

 

Az elektromos fröccsöntők olyan váltást jelentenek, mint amit az autóknál lehet megfigyelni

A JSW (Japan Steel Works) évtizedek óta piacvezető az elektromos fröccsöntők piacán, nem mellesleg pedig a plexi újrahasznosíthatóságán dolgoznak, illetve a biológiailag lebomló műanyagok terén járnak élen – húzta alá Konkoly-Thege Máté. A Thege-Plastic ügyvezetője kiemelte, hogy a K-show-n is a „zöld műanyag” fröccsöntését mutatták be J350ADS-890H-EHD fantázianevű gépükkel. Az elektromos fröccsöntőknél nehéz nem az autóiparban végbemenő hasonlathoz nyúlni, azzal a különbséggel, hogy az előbbi iparág már jóval korábban belekezdett az átállásba, így az árkülönbség már nem akkora. Egyébként minden másban teljes a hasonlóság: megbízhatóbbak, előállításuk egyszerűbb, kevésbé anyag-energia igényes és jóval kisebb a károsanyag-kibocsájtásuk – zárta gondolatát.

 

Az átállás a természet mellett a megtérülést is segíti

Az autós analógiánál maradva, a magyar fröccsöntő szakma nagy részére igaz az, hogy inkább a használt német gépet választják a hasonló árú, új és garanciális távolkeleti fröccsöntőkkel szemben. A probléma ezzel, hogy a gyakran agyonhajszolt gépek sokkal környezetszennyezőbbek. Pedig 30-40 százalékos rezsimegtakarítás is elérhető egy új kínai fröccsöntővel egy 5-8 éves német géppel szemben, míg egy régebbi géppark cseréjénél a villanyszámla akár 80 százalékkal is csökkenhet, nem beszélve arról, hogy a megtérülési idő akár 4 évre is csökkenhet. 

 

A fenti jelenségre részben magyarázat a pályázatok csökkenő intenzitása és nehézkes feltételei, pedig a támogatások kizárólag új gépekre érvényesíthetők. Ugyanakkor van több jó példa is, a közelmúltban a VA Elektronika Zrt. szerzett be új gépeket, de a Pemü Műanyagipari Zrt-nél. és az egészségmegőrzési gépeiről és kávéfőzőiről ismert Momert Zrt. is már környezetkímélő fröccsöntő gépek futnak.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09