Az eredményes tavalyi év után újabb innovatív megoldások jöhetnek az OTT-ONE-nál
Elfogadta az OTT-ONE Nyrt. Igazgatósága a korábban közzétett közgyűlési meghívóban szereplő napirendi pontokat, így többek között a társaság 2019. évi üzleti beszámolóját, amelynek értelmében az OTT-ONE árbevétele 2019-ben csaknem 70 százalékkal, több mint 2,8 milliárd forintra emelkedett, míg nettó eredménye 204 millió forint volt. A jelenlegi járványügyi helyzet miatt vált szükségessé a közgyűlés megtartása helyett a rendkívüli eljárásmód. Új szakemberrel is erősödött a társaság Igazgatósága, valamint Felügyelő- és Audit Bizottsága, továbbá döntöttek az osztalékfizetés és a sajátrészvény-vásárlásának lehetőségéről is.
Az OTT-ONE Nyrt. Igazgatósága a 2020. április 10. napján hatályba lépett kormányrendelet értelmében, a jelenlegi járványügyi helyzet miatt szükségessé vált rendkívüli eljárásmód keretében döntött a korábban közzétett közgyűlési meghívóban szereplő napirendi pontokról. Ennek értelmében az OTT-ONE Igazgatósága elfogadta a társaság 2019. üzleti évre vonatkozó beszámolóját, amely alapján a társaság tavaly az előző évi mérleghez képest csaknem 70 százalékkal magasabb, több mint 2,8 milliárd forintos árbevételt ért el, EBITDA értéke pedig 309,2 millió forintról 446,6 millió forintra emelkedett.
Az Igazgatóság döntött az osztalékfizetés kérdéséről is, amely alapján a társaság az előző évek gyakorlatához hasonlóan, továbbá a jelenlegi gazdasági környezet okán a 2019-es eredményét is a növekedéshez szükséges beruházások finanszírozására kívánja fordítani, így az adózott eredményt eredménytartalékba helyezi. Ugyancsak döntés született a sajátrészvény-vásárlásról is, amely kapcsán a társaság Igazgatósága felhatalmazást kapott az esetleges jövőbeni sajátrészvény-vásárlásra.
Az Igazgatóság döntésének értelmében új taggal bővült a társaság Igazgatósága, valamint Felügyelő- és Audit Bizottsága is. A társaság Igazgatósága Nyiri Balázs március végi lemondása nyomán Dr. Pozsgay Pétert, jogász-közgazdászt választotta új igazgatósági tagjává, aki már több éve látja el az OTT-ONE jogi képviseletét. Szintén bővült a társaság Felügyelő- és Audit Bizottsága, méghozzá két szakemberrel: dr. Szabó-Kovács Réka, szakjogász az OTT-ONE március végén megtartott rendkívüli közgyűlésén került megválasztásra, Farkas Tibor Norbert megbízatásáról pedig – aki jelenleg a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatójának főtanácsadójaként és kormányzati kapcsolattartójaként tevékenykedik, illetve 2004 óta dolgozik üzleti tanácsadóként, 2010 óta külföldi piacépítésben is részt vesz, különös tekintettel Oroszország, Kína és az Egyesült Arab Emírségek területén – a mai napon döntött a társaság Igazgatósága.
Az OTT-ONE a következő években is folytatni kívánja a dinamikus növekedést, alapvető stratégiája továbbra is a magas hozzáadott értékű, innovatív megoldások, technológiák fejlesztése és értékesítése, valamint a kapcsolódó piacok felkutatása és szolgáltatások nyújtása. Az OTT-ONE jövőbeni fókuszterületei között az olyan nagy üzleti potenciállal rendelkező területek szerepelnek, mint a képfelismerési algoritmusok, a gépi tanulási megoldások és speciális AI technológiák, valamint a SmartCity technológiák területe. Ezek mellett kiemelt figyelmet élvez az OTT-ONE stratégiájában a társaság saját fejlesztési online oktatási platformja, valamint a hagyományosabb ipari megoldások és tevékenységek.
A társaság egyik legfőbb célja továbbá, hogy 2020-ban sikeresen lebonyolítsa a már megkezdett nyilvános tőkepiaci tranzakciót, amely amellett, hogy támogatná a társaság növekedési terveit, lehetőséget biztosítana az OTT-ONE Nyrt. Prémium Kategóriába való átsorolására is.
A jelenlegi járványügyi helyzet hatásai kapcsán elmondható, hogy az OTT-ONE tevékenységéből eredően a hazai és nemzetközi szinten bevezetett intézkedések kedvezőtlen gazdasági hatásai nem jelentkeznek. Az OTT-ONE menedzsmentje továbbá felmérte a járvánnyal kapcsolatos üzleti-, pénzügyi-, likviditási kockázatokat, és arra a megállapításra jutott, hogy a felmért kockázatok kezelésével a vállalkozás folytatása biztosított.
„Eredményesen zártuk a 2019-es évet és bár jelenleg globális szintű válsággal kell szembenéznünk, az idei év első hónapjaiban kimagaslóan jól teljesítettünk: nagy öröm számunkra, hogy széles üzleti kapcsolatrendszerünkön keresztül több száz lélegeztetőgép gyártására és szállítmányozására szerződhettünk, online oktatási platformunk segítségével pedig számos szektorban tudjuk megoldani a távoktatás, illetve a távmunka okozta nehézségeket. Bár megjósolhatatlan, hogy mit hoz az idei év a gazdaság számára, de azon dolgozunk, hogy folyamatos és dinamikus maradjon a növekedés. Úgy gondoljuk, hogy a világban egyre erősödő negatív gazdasági folyamatok ellenére társaságunknak sikerül a növekedési pályán maradni, és folyamatosan növelni tudjuk a részvényesi értéket még e nehéz időszakban is” – nyilatkozta Májer Bálint, az OTT-ONE Nyrt. elnök-vezérigazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- Az ABB növeli az ügyfél-műveletekhez szükséges távkapcsolatainak sebességét
- A JYSK új logisztikai központot épít Magyarországon
- Az ABB és a munkavállalói adománnyal segítik a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságát
- Új lízing programot indít és bővíti partnereinek számát Magyarországon a Universal Robots
- Tovább nőtt a BILK Logisztikai Nyrt. árbevétele és eredményessége
- A Vivre.hu támogatja a hagyományos kiskereskedőket
- Piacvezető a Telekom az online mobiltelefon- és tablet értékesítésben
- Beszámolt 2019-es eredményeiről a Huawei
- A Vodafone telefonos és online ügyintézésre kéri az ügyfeleket
- Közel 3 milliárd forint árbevételt ért el az OTT-ONE 2019-ben
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Novák Pétert választották meg az MRSZ elnökének
A Magyar Reklámszövetség tisztújító közgyűlése Novák Pétert szavazta meg az egyesület elnökének az elkövetkezendő hároméves ciklusra. Novák Péter 6 év után váltja az elnöki székben Gulyás Jánost, a Wavemaker Hungary vezérigazgatóját. A Premier Kultcaféban tartott közgyűlésen a Reklámszövetség tagsága megválasztotta a 24 tagú Elnökségének tagjait, valamint a Felügyelő Bizottság 3 tagját is. Az MRSZ három alelnöki* székét a hirdetők delegáltjaként Mérő Ádám, a média szektor képviseletében Vidus Gabriella és a szolgáltató szektorban Gulyás János foglalhatja el a következő időszakban. A közgyűlés kezdetekor a Reklámszövetségben való tisztségviselői munkáktól közel 20 év után búcsúzó Hivatal Pétert a Reklámszövetség korábbi elnöksége a MRSZ Tiszteletbeli Örökös Tag kitüntetéssel jutalmazta.