Költekezési láz jöhet az újranyitással

forrás: Prím Online, 2021. március 28. 10:22

A koronavírus-járvány harmadik hullámában a vendéglátóipar mellett a szolgáltatóipar is elesett, az embereknek így a kiránduláson kívül nem igazán maradt más lehetőségük a szabadidős tevékenységre. Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese szerint mivel a magyaroknak hónapok óta nincs hol elkölteniük a pénzüket, a járvány végén mindenki egyszerre akarja majd bepótolni a kimaradt élményeket, és költekezni kezdenek majd. Mint mondta, a cégeknek már most el kell kezdeniük kommunikálni annak érdekében, hogy minél többen válasszák őket az ország újranyitásakor.

A koronavírus terjedésének visszaszorítása érdekében bevezetett legfrissebb szigorító intézkedések értelmében az eddig is zárva tartó éttermek, kávézók, fürdők, mozik és szórakozóhelyek mellett már a fodrászoknak, a kozmetikusoknak és a teljes szolgáltatóiparnak le kellett húznia átmenetileg a rolót. Jelenleg a tavaszi sétán kívül a megszokott szórakozási lehetőségek kiestek a pakliból, ezáltal jóval több pénz marad az emberek zsebében.

 

Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció üzleti kommunikációs szakértője arról beszélt, hogy már most látni az előjeleit annak, hogy költekezési láz jön az újranyitással.

 

„Egyre több adatot láthatunk arra vonatkozóan, hogy soha nem volt még ilyen sok megtakarításuk a magyaroknak. Ez értelemszerű is, hiszen be vannak zárva azok a helyek, ahol általában elköltik a pénzüket. A korlátozások feloldásával és a nyár közeledtével várhatóan az emberek többsége be akarja pótolni az elmúlt hónapokat és újból át szeretné élni azokat az élményeket, amikben nem lehetett része tavaly november óta. A pénzt pedig most senki nem fogja sajnálni a kikapcsolódásra” – magyarázta a szakértő.

 

Nagy Lehel

 

Ha három hónapig nem hallanak rólad, elfelejtenek téged

A nehéz helyzetbe került vendéglátó- és szolgáltatóiparban természetesen már mindenki tűkön ülve várja, hogy visszatérjen az élet a normális kerékvágásba. Nagy Lehel szerint viszont a cégeknek most kell elkezdeniük kommunikálni, hogy nyitva lesznek, mert az emberek azokon a helyeken fogják elkölteni a többletpénzüket, amelyekről tudják, hogy nem zártak be végleg.

 

A Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese példaként említette, hogy az offline marketing nagyon kreatív módját választotta néhány fővárosi étterem, ahol manökenbabát, plüssmacit látni a székeken, az asztalok meg vannak terítve, a lámpák pedig égnek. Akik elsétálnak mellettük, vágyakoznak arra, hogy beülhessenek, és a járvány végén vélhetően sokan vissza is térnek ezekre a helyekre.

 

„Mivel az emberek a lezárások miatt többet ülnek otthon, több időt is töltenek a közösségi oldalakon. Érdemes esetleg egy nyereményjátékot csinálni a Facebookon, amivel fenn tudjuk tartani a követők érdeklődését. Ha rendelkezésre áll adatbázis, fontos heti rendszerességgel hírlevelet is küldeni, ezzel is megmaradunk az emberek fejében. Íratlan szabály ugyanis, hogy ha három hónapon át nem hallanak rólad, akkor elfelejtenek téged, és ez a járvány alatt duplán is igaz” – fogalmazott.

 

Nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani

Nagy Lehel arról is szót ejtett, hogy a vonatra is akkor jó felszállni, amikor lassan halad, mert amikor eléri a 100 km/h-s sebességet, akkor már jóval nehezebb.

 

Kiemelte, hogy a 2008–2009-es válságnak egy nagyon komoly tanulsága volt: a marketingköltség az, amit soha, semmilyen körülmények között nem szabad levágni. Ha az emberek fejéből kiesünk, akkor a megtakarított pénzüket nem nálunk fogják elkölteni. 

 

„Nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani. Mindenki egyszerre fog nyitni a harmadik hullám végén, és nincs rá garancia, hogy az emberek minket választanak. Készíthetünk esetleg egy figyelemfelkeltő videót, ami megmozgatja a fantáziájukat, de egy-egy médiaszereplés is rengeteget tud segíteni, hiszen milliók hallgatják a rádiókat, nézik a tévéket, olvassák az újságokat” – tette hozzá.

 

A Langmár Kommunikáció üzleti kommunikációs szakértője végezetül elmondta: ha valakinek nem erőssége a marketing, érdemes szakértői segítséget kérni, mert most az a legfontosabb, hogy már a nyitás előtt ne maradjunk le a versenytársaktól. A cég honlapján például rendelkezésre áll egy ingyenes anyag is a segítségre szoruló vállalkozóknak. 

 

Fotó: langmar.hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05