Süssön pizzát és egyéb finomságokat kertjében

forrás: Prím Online, 2021. június 1. 11:11

Bizonyára Ön is várta már a tavaszt, de még inkább a nyarat, amikor hosszúak a nappalok, kellemes az idő, és végre zavartalanul lehet mind több időt tölteni a szabadban.

Akár a kertünkben, akár az erkélyünkön rendezünk be egy kényelmes és praktikus zugot magunknak, az étkezés szinte mindig helyet kap a szabadban töltött időben. Ha pedig arra alkalmas hellyel rendelkezünk, és vendégeket hívunk, a kerti sütögetés központi szerepet foglal el az összejöveteleken. 

Az ember társas lény, így a neki kedves tevékenységeket szívesen osztja meg a hozzá közelállókkal. Így van ez az étkezésekkel is, főként, ha azt a szabadban lehet megvalósítani. Itt ugyanis a többiek is jobban bevonhatók a grillezés folyamatába, illetve a házigazda is könnyebben el tud vegyülni a többiekkel, több idő jut beszélgetésre, míg az ételek elkészülnek. 

 

Kerti sütők, kemencék

 

Társaságban jobban esik minden falat, így az étkezések összekovácsolnak minden csapatot. A szabadban elkészített és elköltött ételek nemcsak kulináris élvezetet jelentenek, hanem a társaság révén lelkileg is feltöltik az embert. 

 

Aki igazán kényelmesen akarja megoldani a kerti vendéglátást, az kemencében készít ételeket, hiszen ezekben hosszabban, kevesebb tennivalóval, bár talán komolyabb előkészületekkel készülnek a finomságok. Közben pedig marad idő akár világmegváltó beszélgetésekre is. Hogy mindezt kényelmes körülmények között élvezhesse, a kert, terasz berendezésekor gondolja át, milyen és mekkora összejöveteleket tervez, és ennek megfelelően válasszon kerti székeket, asztalokat, egyéb kiegészítőket.

 

Kemencében számtalan ételféle készíthető, a levesektől kezdve a főételeken át a desszertekig, de akár kenyeret is süthetünk benne. Kerti partik, családi összejövetelek, kicsik és nagyok kedvence a kemencében sütött pizza. Kápráztassa el vendégeit eredeti kemencés pizzával, mely rengeteg variációban készíthető. Ropogós tészta, mennyei feltétek, igazi olasz életérzés, la dolce vita. 

 

A kompakt kerti pizzasütő kemencék kis méretüknél fogva kisebb teraszok, erkélyek hasznos kellékei lehetnek. Léteznek asztali BBQ sütők is, melyek használata egyszerű, a rajta készített ételek íze viszont egyedülálló. Ezeket az asztalra helyezve, körbeülve, beszélgetés közben készíthetjük el a finomságokat.

 

Hasznos kiegészítők kerti sütésekhez

 

A kerti grillezést, sütögetést kényelmesebbé tehetjük, ha különböző kiegészítőket választunk. Kerti grillasztalokkal könnyedén megy az étel előkészítése, az alapanyag tárolása, hiszen így a sütés minden kelléke a kezünk ügyében lehet. 

 

Kerti partikon célszerű, ha az italokat a kertben, teraszon elhelyezett hűtőből szolgáljuk fel. A kerekekkel felszerelt italtárolós, italhűtős partikocsikkal a felszolgálás egyszerű és dekoratív. Összecsukva asztalként is funkcionálhat.

 

Szponzorált cikkek ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Láthatatlan pajzs az autó esztétikumának védelmében

Miben rejlik a CarPro HydrO2 LITE szóróbevonat kiemelt hozzáadott értéke akkor, hogyha a minőségi autóápolás szellemében alkalmazzuk? Hogyan történhet egyáltalán a CarPro HydrO2 LITE szóróbevonat használata, és mennyi időt vesz igénybe?

2021. június 1. 14:42

Ismerkedj meg a tündérkert különlegességével, és fogj neki megépítésének még ma!

A tündérkertek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, hiszen mindamellett, hogy az ember megcsillogtathatja kreativitását, a kert csodás díszei lehetnek egy pillanat alatt. Amennyiben már láttál tündérkertet, te is biztosan beleszerettél a miniatűr építményekkel, a varázslatos figurákkal és a cuki kis kti bútorokkal tarkított világba.

2021. június 1. 14:35

Milyen a szexi harisnyatartók kínálata?

A szexi harisnyatartók segítségével érzéki hercegnővé válhat a hálószobában. Egy erotikus darab remek kiegészítője lehet egy izgalmas estének. Megtalálni a tökéletes darabot azonban nem egyszerű, hiszen ezek kínálata hatalmas. Vajon hol és milyet érdemes választani? Ebből a cikkből minden kiderül! 

2021. június 1. 14:30

Stílusos ajtók kis lakásokba

A kisebb belterületű ingatlanokban minden szabad centiméter kincs. Sok helyet megspórolhatunk, ha célszerűen rendezzük be lakásunkat. Azonban nem ez az egyetlen módja annak, hogy takarékoskodjunk a térrel. Ha jól választjuk meg a nyílászárókat, akár négyzetmétereket is nyerhetünk.

2021. június 1. 14:20

Süssön pizzát és egyéb finomságokat kertjében

Bizonyára Ön is várta már a tavaszt, de még inkább a nyarat, amikor hosszúak a nappalok, kellemes az idő, és végre zavartalanul lehet mind több időt tölteni a szabadban.

2021. június 1. 11:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

NMHH-kutatás: miért nem internetezik mindenki?

2021. június 14. 09:53

Rekord összeget költenek a cégek IT-ra

2021. június 7. 17:38

Kihirdették az Év Gyára verseny nyerteseit

2021. május 31. 09:54

Hétszeres Business Superbrands díjas az ABB

2021. május 17. 16:40