Személyi változások a Robert Bosch Kft. vezetésében
Júliustól négy ügyvezető igazgató irányítja a Bosch budapesti telephelyét. A Robert Bosch Kft. vezetői – Kemler András, Somogyi András, Szászi István és Vécsey Balázs – a Bosch csoportnál új feladatokat ellátó Daniel Koriothot váltják, aki a Bosch csoport magyarországi és Adria régiós vezetői posztja mellett korábban egy személyben látta el a budapesti vállalat irányítását.
A négy ügyvezető igazgató egymással szoros együttműködésben, közösen irányítja a vállalatot, és egy-egy területért önállóan felel. „Az új vállalatvezetési struktúra az elmúlt két évtizedben dinamikusan bővülő Robert Bosch Kft. új üzleti és szervezeti céljaihoz igazodik, a változásnak köszönhetően gyorsabb és hatékonyabb lesz az egyes területek koordinálása. Emellett pedig tovább erősödik a budapesti központ stratégiai szerepe a magyarországi Bosch csoport életében” - mondta Szászi István a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban.
Kemler András, Somogyi András, Szászi István és Vécsey Balázs
Kemler András a Robert Bosch Kft. műszaki területekért és a telephely működéséért felelős ügyvezető igazgatói tisztséget tölti be. Somogyi András a Robert Bosch Kft. humán erőforrás és jogi ügyekért felelős ügyvezető igazgatója lett, egyben továbbra is ő a Bosch csoport humán erőforrásért felelős alelnöke Magyarországon és az Adria régióban. Szászi István a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban, emellett a Bosch Budapesti Fejlesztési Központjának irányításáért is felel. Vécsey Balázs a Robert Bosch Kft. gazdasági ügyvezető igazgatójaként dolgozik a jövőben, valamint a magyarországi Bosch csoport létesítménygazdálkodásért felelős vezetője marad.
A Bosch csoport kilenc önálló vállalat szoros stratégiai együttműködéseként Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója. A csoport egyik telephelye a budapesti Robert Bosch Kft.
Kapcsolódó cikkek
- A Xiaomi várakozásokat felülmúlóan teljesített a második negyedévben
- Most már a kutyák előtt is nyitva állnak a Telenor üzletei
- A DIGI Communications N.V. pénzügyi eredményei
- Elrajtolt az eMAG magyar vállalkozásokat segítő programja
- A Lenovo rekordot döntött az első negyedévben, megduplázva nettó bevételét
- A Samsung bejelentette fenntarthatósági törekvéseit
- Már saját tévéjük és podcastjuk is van a mestereknek
- A Magyar Telekom 2021. második negyedéves eredményei
- Euronics: egy értékesítő átlagosan közel 400 ezret keresett
- A Xiaomi a Fortune Global 500-as listájának 338. helyére lépett
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnököt választott az Ecommerce Hungary
Az Ecommerce Hungary Egyesület elnökének, Dr. Bőgel Györgynek, elnöki mandátuma 2024. szeptember 30-án lejárt, ezért az egyesület küldöttgyűlésének új elnököt kellett választania.