Márciustól ingyenes IT-képzés indul álláslehetőséggel

forrás: Prím Online, 2022. január 18. 09:56

2022-ben a tavalyi piaci előrejelzések alapján várhatóan tovább növekszik majd a szakemberhiány a hazai informatikai szektorban, amely csak a felsőoktatásban és a felnőttképzésben működő oktatási intézmények, a munkaerőpiac és az állam hatékony együttműködése révén mérséklődhet hosszabb távon. Magyarország digitális versenyképességének növelésében a 2020 óta zajló, államilag támogatott informatikusképzés mellett egyre jelentősebb szerep jut a munkáltatók és az oktatási intézmények által közösen indított intenzív és gyakorlatorientált képzéseknek is. 

A PROGmasters programozóiskola és IT képzési központ tavaly év végén hirdette meg a partnercégei által ösztöndíjas finanszírozási formában támogatott, ennek köszönhetően a résztvevők számára teljesen díjmentes alkalmazás-üzemeltető képzését, idén márciustól pedig egy, a diákok számára ugyancsak ingyenes, 8 hetes szoftvertesztelő tanfolyamot indít. Ennek résztvevői a PROGmasters partnercégeinél – többek között a Deutsche Telekom IT magyarországi leányvállalatánál – kezdhetik meg szoftvertesztelői karrierjüket.

 

Február 1-ig bárki jelentkezhet a 8 hetes, díjmentes szoftvertesztelő képzésre

A PROGmasters március elején 20 fő számára teljesen díjmentes manuális tesztelő képzést indít, amelynek költségét partnercégei – a résztvevők jövőbeli munkaadói – finanszírozzák. A 8 hétig tartó, nappali rendszerű képzésre a szabad helyek függvényében, de legkésőbb 2022. február 1-jéig bárki jelentkezhet.

 

A szoftvertesztelők feladata, hogy a programozók által elkészített alkalmazások, szoftverek hibátlan működéséről megbizonyosodjanak, illetve ellenőrizzék, hogy az elkészült program megfelel-e az ügyfél igényeinek. A szerepük ezért nélkülözhetetlen, hiszen például egy orvosi vagy egy repülőgép-karbantartási szoftver működését, vagy egy távközlési eszköz programját is a szoftvertesztelők ellenőrzik. Ennek köszönhetően ebben az informatikai munkakörben is kiemelkedőek a bérek: a senior tesztelők havi fizetése akár a bruttó 1 millió forintot is elérheti.

 

A képzés résztvevői a mentorok segítségével valós projekteken dolgozva megismerik többek között az operációs rendszerek felépítését és működését, elsajátítják a különböző tesztelési technológiákat és eszközöket, megtanulják a tesztelési dokumentációk elkészítését és alkalmazását, megismerkednek az adatbáziskezelés alapjaival, és bevezetést kapnak a tesztautomatizálási alapokba is.

 

Feltétel a legalább középszintű német nyelvtudás

A márciusban induló szoftvertesztelő képzés 10 legjobban teljesítő végzettjének május elejétől a legnagyobb hazai információs és kommunikációs technológiai (IKT) munkaadóként számon tartott, mintegy ötezer főt foglalkoztató Deutsche Telekom IT Solutions kínál majd állást, minimum bruttó 400 ezer forintos kezdő fizetéssel. A húszfős csoport másik fele pedig a PROGmasters összesen több mint 70 partnercégénél helyezkedhet el hasonló összegű kezdő fizetésért.

 

A sikeres felvételihez sem diplomára, sem a felhasználói szintű informatikai ismereteknél mélyebb előképzettségre nincs szükség, ugyanakkor elvárt a legalább középfokú, aktív német nyelvtudás. A jelentkezők közül a PROGmasters online kompetencia-tesztekkel, német szintfelmérővel, majd egy HR interjú és egy Assessment Center segítségével választja ki a képzés résztvevőit.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10