A hazai kreatív ipari startupok számára hirdet versenyt a Tech In The City
A hazai kreatív ipari startupok számára hirdet versenyt a Tech In The City, a hazai forduló győztese pedig továbbjut a Creative Business Cup június végi nemzetközi döntőjébe.
Először kerül megrendezésre idehaza a Creative Business Cup, ami a kreatív iparban működő startupok számára életrehívott versenysorozat és egyben egy nemzetközi közösség is. A Creative Business Cup több, mint 70 országban kerül megrendezésre, ami az innovatív és kreatív startupok legnagyobb seregszemléje és megmérettetése. A versenyt idén már 10. alkalommal rendezi meg a dán központtal működő Creative Business Network. A Creative Business Cup globális verseny mögött a kreatív és innovatív startupokat összefogó és támogató Creative Business Network áll, amely partnerhálózatával a kulturális és kreatív iparágak összekapcsolásán és megerősítésén dolgozik világszerte.
A startup verseny egy remek lehetőség, a tanulni és fejlődni vágyó vállalkozásoknak, hiszen a verseny mögött álló szervezetek kiterjedt nemzetközi hálózattal, tudással, mentorációval és különböző értékes üzleti lehetőségekkel is segítik a résztvevőket. A versenyen való részvétel belépő a világ legkiterjedtebb globális kreatív hálózatába, ahol értékes visszajelzések, workshopok, bootcampek és befektetői találkozók révén építhetik vállalkozásukat a csatlakozó vállalkozók. A Creative Business Cup versenyzői egyben lehetőséget kapnak arra, hogy a hazai és globális megmérettetésen a szakmai zsűri, befektetők, startupok és kiemelkedő üzleti vezetők előtt mutassák be a megoldásukat.
Idehaza a Tech In The City szervezésében kerül megrendezésre a magyarországi döntő, ahol a zsűri által legjobbnak talált startup a június végi koppenhágai BRIGHT iparági konferencián és globális döntőn Magyarországot fogja képviselni. Minden évben az összes nemzeti verseny a Creative Business Cup globális döntőjében csúcsosodik ki, ahol több, mint 80 kreatív szupernóva, briliáns előadó, zsűri tag és befektető találkozik a BRIGHT iparági fórumon, hogy az innováció és a kreatív üzleti erőfeszítések előmozdítására összpontosítsanak. A hazai megmérettetésre azon csapatok jelentkezését várják, akik már működő, vagy a piacra bevezetett termékkel, vagy szolgáltatással rendelkeznek a következő területek egyikén: reklám, média, építészet, kézművesség, design és tervezés, élménytechnológiák, divat, film, videó és fotográfia, gasztronómia, szabadidős tevékenységek, zene, előadóművészet, játék és tanulás, rádió és televízió, szoftver, VR és AR megoldások, és 3D nyomtatás. A kreatív iparágban tevékenykedő startupok a Creative Business Cup Hungary versenyére egészen június 2-ig jelentkezhetnek. A következő oldalon minden fontos tudnivaló megtalálható a versennyel és a regisztrációval kapcsolatban. A kiválasztott startupoknak a 2022. június 10-én megrendezésre kerülő budapesti döntőn lesz lehetőségünk bemutatkozni.
A Tech In The City és partnerei elkötelezett támogatói a vállalkozói és startup ökoszisztémának, tevékenységük középpontjában a technológiával, digitalizációval és innovációval kapcsolatos szemléletformálás és szakmai tevékenységek állnak. A Startup Grind Budapest a hazai vállalkozói és startup világ aktív szereplője és a Mediaspace.global, a média, marketing, technológia, szabályozás és innováció vezető szakembereinek globális platformja stratégiai együttműködő patnerként csatlakozott a kezdeményezéshez.
“A hazai közösségek, vállalkozások és szervezetek szoros együttműködésére van szükség, így a kreatív ipar számára is elengedhetetlen, hogy bővüljön és erősödjön az őket támogató hálózat – és végső soron a kulturális és kreatív ágazatot a reflektorfénybe helyezzük.” – jelentették ki a kezdeményezés mögött álló szervezetek képviselői.
Kapcsolódó cikkek
- Ismét bemutatkoznak európa legjobb női startup csapatai
- A magyar Orca Aerospace bejutott a Startup Világbajnokság döntőjébe
- 1 milliós dolláros fődíj a budapesti startup versenyen
- Startup ötletgyár épül a válság ellen
- A műanyagokat lebontó mikrobákat fejlesztő Poliloop lett az év magyar startupja
- Hello Tomorrow: Négy magyar vállalkozás a világ legígéretesebb deep tech startupjai között
- Magyar kezdeményezés vitte Európa legjobb női startupjait ismét Londonba!
- Jöhet a láthatatlan pénztárca
- Hatodik alkalommal startolt a Women Startup Competition
- Két magyar startup is esélyes a 25.000 eurós fődíjra
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NMHH: Új ajánlás a gyermekek védelme érdekében
Ajánlást fogalmazott meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a kiskorút szerepeltető, bűncselekményt, megalázó, illetve kiszolgáltatott helyzetben lévőket bemutató műsorszámok esetében alkalmazandó követelményekről. A szempontrendszer kidolgozásának aktualitását a médiatörvény módosítása adta.
AI Tour Budapest: így alakítja át az üzletet a mesterséges intelligencia
A Microsoft ingyenesen elérhetővé tette a Copilot Chat-et, hogy ezzel is hozzájáruljon a mesterséges intelligenciára épülő megoldások elterjedéséhez. Azok az üzletemberek és informatikai szakértők, akik február 5-én részt vettek a Microsoft AI Tour budapesti eseményén, első kézből tájékozódhattak róla, hogyan formálja át az AI a munkahelyeket, a mindennapokat és a kiberbiztonság területét. Mint elhangzott, Magyarország ez utóbbi tekintetben kimondottan veszélyeztettnek minősül, mivel nálunk a kibertámadások okozta kárérték kétszer olyan ütemben növekszik, mint a világátlag.
Pályaválasztás a modern technológiák tükrében
A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének (GTTSZ) Drón tagozata immár második alkalommal rendezte meg a Jövőnk a jövőben pályaorientációs konferenciáját, amelynek idén a Gábor Dénes Egyetem adott otthont. A kétnapos eseményen szakképző intézmények tanulói találkozhattak a legújabb innovatív technológiai megoldásokkal – mesterséges intelligencia, dróntechnológia, kibervédelem és robotika – különböző szakmai előadásokon és a gyakorlati bemutatókon keresztül.
Galaxy S25: AI támogatás és prémium élmények
A Samsung Galaxy S25 széria február 7-től Magyarországon is megvásárolható. Az új készülékekkel a Samsung egy multimodális korszakba lép, lehetővé téve a felhasználóknak, hogy a Galaxy S25 okostelefonokkal és környezetükkel sokféleképpen lépjenek kapcsolatba, és AI partnerként támogassák őket a mindennapi életben. A Galaxy S25, S25+ és S25 Ultra modellek tulajdonosai olyan partnercégekkel való együttműködésnek köszönhetően, mint a Google, az Adobe vagy a YouTube, még teljesebb élményt élvezhetnek a kommunikáció, az információszerzés, a kreativitás és a szórakozás területén. Ráadásul, február végéig különleges kedvezmények várják a vásárlókat.
Csendes félév a mobilpiacon, kizárólag mobilnetet kínáló díjcsomaggal indult a nyár
A Yettel új, korlátlan internetelérést biztosító csomagot vezetett be a nyaralási szezon kezdetén, amely nem tartalmaz SMS-t és hívást. Ezt közli a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb, mobilpiaci díjcsomagokat elemző jelentése, mely szerint 2024 második fele egyébként nem volt mozgalmas. A félévente megjelenő jelentés bemutatja a nagy szolgáltatók díjcsomag- és tarifamódosításait, valamint ismerteti a megszűnő szolgáltatásokat és az újonnan bevezetett opciókat is.