A kisboltok sorsára juthatnak a magyar webshopok

forrás: Prím Online, 2023. március 9. 17:26

Bár kifejezetten üdítő a magyar e-kereskedelem múlt évi teljesítménye a régiós eredményekhez képest, azonban továbbra is aggasztóan alacsony, mindössze 32 százalék az exportáló magyar e-kereskedők aránya – derül ki egy friss e-kereskedelmi kutatásból. A hazai webshopok könnyen a kisboltok sorsára juthatnak, ha nem veszik fel a versenyt a nemzetközi versenytársakkal.

A Growww Digital, a Humanize Studio és a Kosárérték e-kereskedelmi kutatásából kiderült, hogy a megkérdezett e-kereskedők kétharmada (65%) zárt jobb évet 2022-ben, mint egy évvel korábban. 21 százalék eredménye stagnált, 14 százalék zárt rosszabb évet tavaly.

 

„Bár a hivatalos statisztikákra még várni kell, az évközi adatok alapján az e-kereskedelmi forgalom kismértékű növekedése várható. Ez kifejezetten üdítő eredmény annak tükrében, hogy nem teljesített jól az e-kereskedelem a kelet- és közép-európai régióban. Még a rendre előttünk járó cseh és szlovák e-kereskedelmi piac teljesítménye is 8-10 százalékot csökkent tavaly a becslések alapján, igaz, a cseh piac esetében magasabb bázisról” – adott képet a régiós helyzetről Szabó László, a Growww Digital ügyvezető partnere.

 

Azonban továbbra is aggasztóan alacsony a magyar e-kereskedelmi export aránya. A kutatásban megkérdezett magyar e-kereskedők kétharmada (68%) nem értékesít külföldön. A válaszadók 42 százaléka pedig nem is tervezi. Egy országba exportál a vizsgált e-kereskedők 14 százaléka, 18 százalék pedig több országba értékesít.

 

„Ha létezne e-külkereskedelmi mérleg, erősen negatív lenne. Bár jelentős számú magyar e-kereskedelmi vállalkozás lenne képes exportálni, a hazai cégek sokkal kevésbé exportorientáltak, mint a lengyel, cseh és szlovák versenytársaik, akik intenzíven bővítik piacaikat. Márpedig nemzetközi piacok nélkül a hazai e-kereskedők kis eséllyel tudják tartani a versenyt a több országot lefedő, egyre növekvő hatékonyságú és tőkeerejű külföldi versenytársakkal” – figyelmeztet Szabó László.

 

pexels.com

 

Vásárlóiélmény-deficit nehezíti az exportot

 

Amíg egy webshop nem nyújt nemzetközi színvonalú vásárlói élményt, addig védtelen lesz a nemzetközi versenytársakkal szemben, és nem tud hatékonyan exportálni sem. A visszatérő vevők biztosítják a növekedés és az export bázisát is – mutat rá Stampf Attila, a Humanize Studio customer experience szakértője.

 

Bár a kutatásban részt vevő e-kereskedők válaszaiból az derül ki, hogy fontos számukra, hogy az új vevőkből visszatérő vásárlók váljanak, sok nehézség merül fel ennek megvalósításában. Az öt legnagyobb akadály: az átfogó vásárlói élmény kialakítása (36%), az ügyfélkapcsolat-kezelő rendszer (CRM) kialakítása (34%), a belső folyamatok vásárlófókuszú optimalizálása (34%), a vásárlói visszajelzések gyűjtése és feldolgozása (31%), valamint a vásárlói folyamat feltárása és megértése (29%).

 

„Vásárlóiélmény-deficit nehezíti a hazai e-kereskedők helyzetét. Az internetes kereskedelem alapszabálya, hogy a visszatérő vásárló a siker kulcsa. A vevők pedig oda térnek vissza szívesebben, ahol jobb vásárlási élményt kapnak, ahol egyszerűbb, kényelmesebb, gyorsabb vásárolni, terméket visszaküldeni. Ezen a téren sajnos a magyar piacra lépő külföldi webshopok tetemes versenyelőnnyel rendelkeznek” – magyarázza Stampf Attila. 

 

E-kereskedelmi felvevőpiac lesz-e Magyarország?

 

„Pár évtizede még számos magyar exportőr cég létezett, és a gyártószektorunk még mindig alapvetően exportorientált. Ma azonban elveszíthetjük a magyar e-kereskedelmi piacunk többségét, a hazai webshopok a kisboltok sorsára juthatnak, áldozatul esve a külföldi szereplők terjeszkedésének” – figyelmeztet Buzás Attila, a Kosárérték főszerkesztője.

 

Minél több a nemzetközi mércével is versenyképes hazai webshop, annál versenyképesebb lesz a hazai e-kereskedelem. Sok jó példa bizonyítja, hogy meg lehet csinálni! Azonban a 24. órában vagyunk. Egymást segítve, egymás tapasztalataiból kell az e-kereskedelmi piac szereplőinek tanulni, fejlődni – tette hozzá a szakember.

 

A kutatás módszertana

 

CAWI (Computer Assisted Web Interview) adatfelvétel magyarországi webáruház-tulajdonosok körében, szakértői mintavétellel. Adatfelvétel ideje 2022. december–2023. január. N = 100 fő.

 

A Kosárérték e-kereskedelmi szakportál, a Growww Digital és a Humanize Studio kutatása az e-kereskedők jelenlegi, kihívásokkal teli gazdasági helyzetre adott válaszait vizsgálta. A kutatás összefoglalója az alábbi linken megtekinthető: https://kosarertek.hu/piac/webshopkutatas-osszefoglalo/

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kezdődik az év végi roham a mérlegképes könyvelők számára

A Kulcs-Soft által működtetett Kulcs-Akadémia három éve biztosítja a kreditpontos képzés lehetőségét, a digitalizáció jegyében online és személyes formában is. 

2024. október 11. 17:19

A világ öt legjobb márkája között a Samsung

A Samsungot az ötödik egymást követő évben választotta a világ legjobb öt márkája közé az Interbrand. A nemzetközileg is elismert márkatanácsadó vállalat évente közzéteszi a legjobb nemzetközi márkákat tartalmazó Best Global Brands listáját. Az idei listából kiderült, a vállalat márkaértéke elérte a 100,8 milliárd dollárt, amely 10%-os növekedést jelent az előző évhez képest.

2024. október 11. 15:10

Közösen telepít e-kamion töltőállomásokat a Siemens és az OMV

Az e-buszok és e-haszongépjárművek száma évek óta dinamikusan nő, a személyautó-állomány mellett a fuvarozásban, illetve az áruszállításban is egyre inkább teret nyer az elektrifikáció. A busz- és logisztikai flották üzemeltetői ezért egyre inkább keresik megfelelő töltési megoldásokat. 

2024. október 11. 13:24

A Jane Goodall Intézet nyerte a Telekom pályázatát

Körforgásban, kölcsönhatásban, közösségben – címmel hirdetett pályázatot kifejezetten magyarországi nonprofit szervezetek számára a Magyar Telekom és a Hello Nonprofit. A felhívásban olyan szervezetek jelentkezését várták, melyek az e-hulladék és a digitális környezetszennyezés csökkentésére; a városi éghajlati alkalmazkodásra; vagy a hazai ökoszisztémák ellenállóképességének támogatására fókuszálnak. A zsűri 21 pályázatból választotta ki a győztes Jane Goodall Intézet „Passzold vissza, Tesó!” programját, amely 16 millió forint támogatásban részesül.

2024. október 11. 10:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10