A Kékszalag egyik legfiatalabb esélyesét a BMW Wallis Motor támogatja a felkészülésben

forrás: Prím Online, 2023. május 7. 10:18

Július 6. és 8. között ismét a Balatonra szegeződik majd a vitorlásvilág minden tekintete, amikor is rajthoz állnak a sportág szerelmesei az 55. Kékszalagon. A korábban megszerzett dobogós helyezésekkel a mezőny egyik legnagyobb favoritja a Prospex Team, amely 30 évi alatti átlagéletkorával a megmérettetés legfiatalabb indulói között szerepel. A tapasztalt csapattagoknak és az innovatív szemléletnek köszönhetően a Prospex mégis abszolút esélyesnek számít az idei futamon, a maximumot pedig a BMW vezető hazai márkakereskedője, a Wallis Motor támogatásával hozhatja ki magából. A cél közös: elsőnek lenni, a dobogó legfelső fokán állni.

A hazai mezőny mára meghatározó szereplője a korrekorder Prospex Team, amely szemrevaló eredménylistát tudhat maga mögött: a Kékszalag dobogójának 2. és 3. fokát is meghódították már, bronzot szereztek az olasz tókerülőn, a Centomiglián, de egy Fehér Szalag győzelemmel is büszkélkedhetnek. A csapat katamarán karrierjét 2016-ban kezdte MKB Extreme Sailing Team névvel, majd 2020-ban Kaiser Kristóf és Lichtenberger Attila megalakította a ma versenyző formációt. A Prospex a Kékszalagon szinte minden évben az abszolút élbolyban hajózik, idén pedig úgy érzik, eljött az ő idejük – ebben tökéletes partnerre leltek a mindig az első helyre törekvő Wallis Motorban. A vitorlás sport egyébként sem idegen a piacvezető kereskedőtől, hiszen a MINI márkával a Team Kaálit támogatja a tókerülő versenyben.

 

 

„Csapatvezetőként régi vágyam volt, hogy a Prospex Teamnek legyen egy prémium autós partnere, a hajódesign tervezésekor még a vitorlafelületet is szabadon hagytuk ennek reményében. Az, hogy ez a partnerség éppen a BMW Wallis Motorral valósult meg, külön öröm, hiszen mind a csapatunkra, mind a minket támogató Seiko és a BMW márkákra jellemző a sportosság, fiatalosság, dinamizmus, elegancia, sőt, még a mottók is összecsengenek: „elsőnek lenni” (Wallis) és „egy lépéssel a többiek előtt” (Seiko). Bízunk benne, hogy mindkét fél üzleti érdekeit elősegítő partnerség indult el 2023-ban, és az túl fog mutatni a vízi sikereken” – mondja Lichtenberger Attila, a Prospex Team vezetője.

 

A Prospex 2022-ben nagyot lépett előre, amikor egy megvásárolt AC45-ös platform (testek és kereszttartók) alapjára egy szinte teljesen új, 45 lábas katamaránt épített. A hajó, a vitorlázat felmérése és kiismerése azonban komoly feladat, így a tavalyi Kékszalagon még nem tudták volna a maximumot nyújtani. A csapat eddig egyébként kész hajókkal futott, melyeken csak kisebb átalakításokat végeztek, a most elkészült típus viszont már teljes mértékben a saját erősségeikhez és képességeikhez igazodik, így minden bizonnyal hű társuk lesz majd a siker felé vezető úton.

 

 

A fejlődés iránti igény és a tenni akarás a BMW járművek értékesítésében és szervizelésében közel 30 éve piacvezető Wallis Motor számára is alapértékek, nem meglepő, hogy évek óta elkötelezett támogatói olyan kitartásukról és sikereikről híres élsportolóknak, mint Talmácsi Gábor gyorsaságimotor-versenyző és MotoGP világbajnok, Bondár Anna olimpikon, a legmagasabban jegyzett magyar női teniszező, valamint Kiss Norbert négyszeres Európa-bajnok kamionversenyző. Az innovációra és a lehető legjobb teljesítményre való törekvés vezette a Wallist, amikor tavaly nyáron megnyitotta az ország legnagyobb M-es szekcióját, hogy dedikált prémiumkörnyezetben kínálja ügyfelei számára a nagyteljesítményű BMW sportautókat. A folyamatos fejlesztés eredménye nem marad el: 2022-ben mintegy 30%-kal növelte a márka az „M High Performance” modellek értékesítését a hazai piacon.

 

Mátrabérci Sándor, a Wallis Motor ügyvezető igazgatója hozzáteszi: „több ponton is összecseng a Wallis és a Prospex története, de a legfontosabb talán az, hogy egyikünk sem tud a babérjain ülni, mindig jobb és jobb teljesítmény várunk el magunktól. Nem lehet elégszer hangsúlyozni ugyanakkor, hogy mind az élsportban, mind a prémium járművek értékesítésében kulcstényező a csapatmunka. Igazán jó eredményt akkor érhetünk el, ha minden tag hozzáteszi a saját részét a sikerhez és a maximumra törekszik – többek között ez a szemlélet hozott össze minket a Prospex Teammel is.”

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Amikor a mesterséges intelligencia mosolyt tervez

A harapási rendellenességek mára az egyik leginkább alábecsült civilizációs népbetegséggé váltak: a gyermekek és fiatalok közel háromnegyedét érintik valamilyen mértékben. Bár a probléma sokáig háttérben maradt, a mesterséges intelligencia csendben, mégis alapjaiban formálja át az egészségügy egyik legösszetettebb területét, a fogszabályozást.

2026. február 8. 10:16

Munka, edzés, város: már nem egyetlen fejhallgatóban gondolkodunk

A fej- és fülhallgatók piaca átalakul: a felhasználók már nem univerzális megoldásokat keresnek, hanem az élethelyzethez illeszkedő eszközöket. A hibrid munka, a sport és a városi közlekedés eltérő technikai igényeket támaszt. Nő a kereslet az otthoni használatra szánt, nyitott hátú fejhallgatók iránt a természetes hangzás és kényelem miatt, miközben az open-ear modellek is terjednek, mert zenehallgatás közben is engedik érzékelni a környezet hangjait.

2026. február 7. 16:48

Új lendületben a magyar zeneipar

2025-ben az Artisjus 15,2 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok és zeneművek alkotóinak, ami reálértéken végre meghaladta a pandémia előtti szintet. Az összeg minden korábbinál nagyobb hányada – összesen 22 945 fő – magyar szerzőkhöz került. Tovább emelkedett az újonnan regisztráló alkotók száma is, és már több mint ötödük 20 év alatti.

2026. február 7. 15:29

Erő, elegancia és kitartás – egy telefon, ami lépést tart veled

Előfordult már, hogy napközben váratlanul lemerült a telefonod, és kénytelen voltál takarékoskodni az akkumulátorral? Vagy hogy egy szerencsétlen leejtés után végleg felmondta a szolgálatot? A legrosszabb az, amikor mindez épp akkor történik, amikor a legnagyobb szükséged lenne rá. A középkategóriás okostelefonok felhasználói hosszú ideje kompromisszumokra kényszerülnek: egyensúlyozniuk kell a teljesítmény, a megbízhatóság, az üzemidő és az ár között.

2026. február 7. 12:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Így vadásznak a kiberbűnözők a téli olimpia szurkolóira

2026. február 6. 09:56

Beszélgetés önmagammal: megszületett az első magyar AI‑hasonmás podcast

2026. február 5. 13:25

Beköszöntött a mesterséges intelligencia által vezérelt zsarolóvírusok korszaka

2026. január 28. 11:43

Fiatal tehetségek reflektorfényben: a Sony World Photography döntősei

2026. január 27. 13:24