Női munkavállalókat vonz mérnöki pályára az ABB Magyarország esélyegyenlőséget célzó mentorprogramja

forrás: Prím Online, 2023. augusztus 28. 09:57

Az ABB nemzetközi női mentorprogramjának célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken. Az öt hónapos mentorálás során a különböző országok diákjai – köztük a magyar hallgatók - havi egy alkalommal különböző témákra fókuszáló, félnapos programokon vehetnek részt, így már egyetemi hallgatóként megismerhetik egy vezető nemzetközi technológiai vállalat működését, szolgáltatásait és karrierlehetőségeit. Találkozhatnak az ABB női vezetőivel, megismerhetik a különböző területeken dolgozó kollégák karrierútjait. 

A program nyolc éve alatt a mentorálak nagy arányban csatlakoztak – először gyakornokként, később munkavállakóként – az ABB csapatához. A visszajelzések alapján a mentorok és mentoráltak számára egyaránt hasznos tapasztalat az együttműködés.

 

Wermuth Helga

„Nekem nagyon sok pozitív élményt ad a mentorálás, jó látni a résztvevők nyitottságát és érdeklődését az ABB-nél végzett munkánk iránt. A program elején egy őszinte beszélgetés bontakozik ki, ahol jobban megismerjük egymást és nyíltan tudunk beszélgetni a félelmeikről, kétségeikről is egy ilyen pálya választásával kapcsolatban” – mondja a programban már több alkalommal helyi mentorként részt vevő Wermuth Helga, aki 6 éve dolgozik Értékesítő Mérnökként az ABB Kft. Folyamatautomatizálás üzletágában. 

 

„A legmotiválóbb számomra, hogy segíthetek másoknak. Visszagondolva, 20 évesen, amikor sokkal kevesebb önbizalommal és önismerettel rendelkeztem, jól jött volna, ha a kétségeimet és kérdéseimet át tudtam volna beszélni egy olyan tapasztalt személlyel, aki nőként, műszaki területen már jártas a munka világában.” – teszi hozzá a vegyészmérnök végzettségű Helga. „A másik motiváló dolog, hogy nagyon sok mentoráltból gyakornok, majd teljes állású munkaerő válik a cégünknél.”

 

Hornyák Barbara

Hornyák Barbara a mentorprogam egyik korábbi résztvevője a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanult mechatronikai mérnök szakon. Azért jelentkezett a mentorprogramra, mert pozitív véleményt hallott a cégről és a termékeiről is. A program elvégzése után gyakornokként és projekttámogató 

 

mérnökként kezdett dolgozni az ABB Robotika üzletágánál. „Számomra a leghasznosabb a női vezetőkkel történő beszélgetések voltak. Megmutatták, hogy nem zárja ki egymást a karrier és a család. A női vezetők szemlélete sokszor eszembe jut, és inspirál. Továbbá, a program alatt a mentoromtól, szerzett robotprogramozási és szimuláció készítési tapasztalat alapozta meg a karrierem elindításához szükséges tudást a cégnél.” – mesél Barbara a mentorprogramos tapasztalatairól.  

 

„Három hónapja értékesítői munkakörben dolgozom, ami nekem még nagyon új, ezért egyelőre ezen a területen szeretnék a lehető legtöbbet fejlődni.  Ez idő alatt, és a mentorprogramban eltöltött idő alatt is megtapasztaltam az ABB-nél a nyitottságot és segítőkészséget, hogy úgy érezzem, szívesen látnak és támogatnak. A programba jelentkezőknek azt üzenném, hogy legyenek proaktívak, kíváncsiak és szorgalmasak."

 

Hevesi Ramóna

Hevesi Ramóna a Debreceni Egyetem Műszaki karán, Műszaki Menedzser szak hallgatójaként vett részt ABB mentorprogramjában. „A leghasznosabbak számomra a kötetlen beszélgetések voltak, melyek során megoszthattuk addigi tapasztalatainkat egymással, illetve meghallgathattuk a vezetők karrierépítésre vonatkozó tanácsait.  Sikerült jó kapcsolatot kialakítani több kollégával is, így biztos voltam benne, hogy szívesen dolgoznék az ABB-nél. A mentorprogram végeztével nyílt előttem egy értékesítői gyakornok pozíció a Folyamatautomatizálás (PA) területen, majd az Electrification Service (ELSE) üzletágában helyezkedtem el értékesítés támogatás és termék marketing vonalon, ahol már több, mint két éve dolgozom. Véleményem szerint megfelelő kitartással előtérbe kerül a tehetség és szorgalom, és ez számít. Fontos, hogy az egyén megítélése ne nemi, származási, vallási kérdés legyen, hanem sokkal inkább a tehetségé, szorgalomé, nyitottságé.” – foglalta össze meglátásait Ramóna.

 

Az ABB számára alapérték az esélyegyenlőség. A vállalat "Globális sokszínűségi és befogadási stratégia 2030-ig” vállalása keretében szeretné világszerte megduplázni, a jelenlegi 12,5 százalékról 25 százalékra növelni a nők arányát a felsővezetői pozíciókban, ennek részeként minden évben várja a hallgatókat női mentorprogramjába. További információ a 2023-as programra jelentkezéshez: https://new.abb.com/hu/palyazati-felhivas

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Felhasználói visszajelzések formálják az új MÁV+ appot

Egy héttel ezelőtt, 1500 tesztelő részvételével indult el a MÁV-csoport új mobilalkalmazásának bétatesztje. Az informatikai szakemberek folyamatosan feldolgozzák a beérkező visszajelzéseket, hogy a jövő heti hivatalos bevezetésre a tesztelők által jelzett kisebb hibák már kiküszöbölésre kerüljenek.

2025. március 27. 19:36

Cápák között Győrben

Balogh Péter – vagy ahogy sokan ismerik, Balogh Petya – startupper, angyalbefektető, mentor és a Cápák között című tévéműsor egyik cápája, a Széchenyi István Egyetem Spinoff Extra programjának vendége volt. Az előadó nemcsak saját életútját osztotta meg, hanem értékes tanácsokkal is ellátta azokat a fiatalokat, akik vállalkozás indításán gondolkodnak.

2025. március 27. 17:59

Zöld energia az európai gyógyszeripar és egészségügyi ágazat számára

A Schneider Electric Energize programjának keretében egy négy céget tömörítő vásárlói csoport 10 évre szóló megállapodást kötött évi 245 GWh megújuló energiaforrásból származó áram beszerzésére. A program „Sustainability Business” üzletága a tárgyalások során tanácsadóként segítette a szerződést aláíró cégeket.

2025. március 27. 13:07

AI forradalom a pénzügyi szektorban is

A mesterséges intelligencia (AI) forradalmának egyik legnagyobb haszonélvezői várhatóan a pénzintézetek és pénzügyi szolgáltatók lesznek, amennyiben nem áldozzák fel a fogyasztói és felhasználói bizalmat a gyors eredmények érdekében. Az innováció és a bizalom fenntartását célzó uniós szabályozás 2026. augusztusáig fokozatosan lép életbe. A közelmúltban a KPMG Magyarország magyar és nemzetközi szakértői, valamint ügyfélkörük képviselői üzleti beszélgetést tartottak a témában.

2025. március 27. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Díjazták a kimagasló innovációs teljesítményeket

2025. március 26. 20:23

Virtuális valóság az autonóm járművek fejlesztésében

2025. március 25. 17:52

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29