Már csak bő 1 év van hátra a NIS2 érvénybelépéséig – a logisztikai szektor is érintett
Az egész EU-ban egységesen magas szintű kiberbiztonságot biztosító intézkedésekről szóló irányelvvel, a NIS2-vel még sokan lehetnek, akik nem találkoztak. Pedig hamarosan számos szereplőt érinthet a fogalom, köztük logisztikával összefüggésben dolgozókat is, derült ki a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) szeptember első felében tartott Klubnapján.
A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) rendszeresen tart Klubnapokat, amelyeknek célja többek között, hogy a logisztikával összefüggésben tevékenykedők egyrészt bemutathassák portfóliójukat, szakmai kooperációkat és egyeztetéseket folytathassanak, valamint az aktuális trendeket is ismertethessék résztvevőivel. A szervezet legutóbbi rendezvénye a logisztikai biztonság és hatékonyságnövelés témakörében zajlott, amelyen előadott Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke, Laczkó Gábor, az Aspectis Kft. ügyvezetője, Molnár Tamás, az Aspectis Kft. üzletfejlesztési menedzsere, Balogh Tibold, az Ultinous Zrt. CEO-ja és Varga Ákos, a Presite Kft. ügyvezető igazgatója is.
„Minél nagyobb a digitalizáció, annál nagyobb a kockázat is” – mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke annak apropójából, miért is volt fontos, hogy napirendre kerüljön a logisztikai biztonság és hatékonyságnövelés témaköre.
Idén ünnepelte 20 éves fennállását az Aspectis Kft.
A vállalkozást 2003. szeptember 5-én alapította Bata Miklós és Laczkó Gábor azzal a céllal, hogy a cég úttörő szerepet vállaljon az IP alapú videórendszerek magyarországi elterjesztésében. Erre az időszakra tehető, amikor ezek a rendszerek kezdtek megjelenni a biztonságtechnikai piacokon is, és a technológia gyors fejlődésének köszönhetően hamarosan meg is hódították azokat. A cég stratégiája a kezdetektől fogva világos volt, elsősorban a magasabb igényű felhasználók kiszolgálására rendezkedtek be, így termék- és szolgáltatás-portfóliójukat is ennek megfelelően alakították ki.
„Amikor 2003-ban megalapítottuk vállalkozásunkat, a biztonságtechnika világát még javában az analóg technológiák uralták. Ez igaz volt a tűzjelző-, beléptető-, behatolásjelző- és videórendszerekre egyaránt. Éppen ezért elég nagy bátorság volt úgy elindítani a céget, hogy mi bizony kizárólag az IP technológián alapuló videómegoldásokra tettük meg tétjeinket” – mondta a kezdetekről Laczkó Gábor, az Aspectis Kft. ügyvezetője.
Folyamatos a modernizáció
Az elmúlt két évtizedben számos innováció jelent meg. Jelenleg például a mesterséges intelligencia tartja rendszerint lázban a piacokat, de további trendek megjelenése is várható. Ilyen lehet például a felhő alapú rendszerek megjelenése és elterjedése.
„Mivel ez a folyamat már nagyon sok informatikai rendszernél lezajlott, így itt is elkerülhetetlennek tűnik. Talán azért van ez a terület egy kicsit lemaradva, mert a nagy felbontású képek továbbítása viszonylag nagy sávszélességet igényel. Az 5G hálózatok kiépítésével azonban ezek a korlátok megszűnőben vannak, lehetőség nyílik akár nagyobb mennyiségű videófolyam továbbítására is” – tette hozzá Laczkó Gábor.
Az 5G technológia elterjedése a logisztikai szereplőknél sem számít már újkeletű dolognak. Szemléltetésül, ma már egyre több raktárban a kommunikációt támogatja, de hazánkban is megtalálható már olyan komplett intralogisztikai központ is, ahol például a daruk mozgását is segíti a technológia. Erre lehet példa a fényeslitkei East-West Gate terminál. Ennek technológiai háttere szintén a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) rendezvényén, Varga Ákosnak, a Presite Kft. ügyvezető igazgatójának előadásában górcső alá került.

A fejlődés magasabb digitális védelmet is igényel: hamarosan itt a NIS2
A 2016-os hálózati és információs rendszerek biztonságáról szóló NIS irányelvet váltja majd fel az új, NIS2. Európa-szerte ugyanis felgyorsult a digitalizáció, melynek eredményeként a kibertámadások előfordulása is jelentősen megnövekedett. Az új irányelv célja a legújabb kiberbiztonsági kihívások kezelése, valamint az uniós szervezetek kibervédelmi helyzetének javítása.
„Tapasztalható a fejlődés a logisztikai szereplőknél is. A kockázatok csökkentése érdekében pedig a digitális védelem rendszeres megerősítése, újragondolása is szükségessé válhat. A NIS2 irányelv a logisztikával összefüggésben tevékenykedőkre is hatást gyakorol, 2024. október 17-i érvénybe lépéséig pedig az idő is már véges. Ebből adódóan az esetleges lemaradások korrigálása, a felzárkózás az érintetteknél mielőbbi cselekvést igényelhet” – hívta fel a figyelmet Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.
A szervezet elkötelezett az iránt, hogy támogassa a logisztikai szereplőket, valamint a terület iránt érdeklődőket is. Ennek érdekében már a következő, szeptember 27-i ingyenes, de regisztrációhoz kötött rendezvényüket is meghirdették, amelynek témája ezúttal az ipari jelöléstechnikai eszközök lesznek. Itt fő előadóként Kovács Anikó, a Durable Kft. ügyvezetője fogja bemutatni a nemzetközi hírnévvel rendelkező vállalkozása működését, illetve a jelöléstechnikai megoldások fő aktualitásait.
Kapcsolódó cikkek
- A vállalati digitalizáció nem technológia, hanem nyitottság kérdése
- Vigyázat, más hálójával halásszák az adatainkat!
- KIFÜ: az óvodai digitalizációt támogatja az OkosÓvoda Program
- Újabb elektromos kamionok a Raben flottájában
- K&H: Felvesszük a harcot a kiberbűnözőkkel
- Céges és magánadatok ostrom alatt: ilyenek a tipikus adathalász üzenet tárgysorok
- A Schneider Electric szolgáltatásával erősödhet a kiberbiztonság a gyártóknál
- Élesedik a digitalizációs verseny az autóiparban
- Online oktatási központot hoz létre a Palletways
- Íme a kibervédelmi to-do lista őszre
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Szoboszlai Futam: Egy különleges kihívás a Telekom Vivicittán
Idén 300 résztvevő próbálhatja ki a Telekom Vivicitta új kihívását, és teljesítheti azt a távot, amelyet Szoboszlai Dominik átlagosan fut egy mérkőzésen. Az exkluzív, 10,5 km-es futam április 13-án, a verseny második napján, 13 órakor rajtol. A résztvevők limitált, egyedi technikai pólót kapnak, és nevezési díjukból 2000 Ft-ot a SUHANJ! Alapítvány támogatására ajánlanak fel. A nevezés március 15-én, 9 órától kezdődik a Telekom Vivicitta hivatalos honlapján.
Kalmár 120: A magyar kibernetika úttörőjére emlékeznek Szegeden
Születésének 120. évfordulója alkalmából a Neumann Társaság (NJSZT) kiállítást rendez a szegedi Informatika Történeti Kiállításon (ITK), a Szent-Györgyi Albert Agorában, tisztelegve a magyar számítástechnika úttörőjeként ismert Kalmár László matematikus előtt. A 2025. március 27-én nyíló Kalmár 120 tárlaton a kibernetika területén végzett maradandó munkásságát bemutató tablók, dedikált könyvek, kitüntetések, korabeli dokumentumok, valamint Kalmár által használt tárgyak lesznek láthatók.
A Budapest SmartFest új korszakot nyit a filmművészetben
A Budapest SmartFest nemzetközi filmfesztivál immár másodszor hozza el a világ legérdekesebb, mesterséges intelligenciával és okostelefonokkal készült filmjeit, bemutatva, hogyan formálja a technológia a vizuális kultúrát és a filmművészetet. A fesztivál közel negyven ország alkotásait vonultatja fel Kanadától Indiáig, Kínától Európáig, tükrözve egy globális kreatív forradalmat, amelynek középpontjában az AI áll – bár a technológia mögött mindig az emberi kéz és szellem munkálkodik.
A QS rangsor alapján a Corvinus a hazai oktatás éllovasa
A Corvinus egyetem a társadalomtudományok és menedzsment képzési területén – több kategóriában is előrelépve – továbbra is a magyar egyetemek között az élen áll a QS világranglistáján. A politikatudományi rangsorban idén először szerepelnek hazai intézmények, és a Corvinus itt is vezető szerepet tölti be Magyarországon.
Note Max: Az elegancia találkozása a funkcionalitással
Bemutatjuk a Note Maxot, a népszerű Note termékcsalád legújabb tagját. Ez a modell egy lenyűgöző, 13,3 hüvelykes E Ink kijelzővel és egy ultravékony, mindössze 4,6 mm-es világosszürke burkolattal rendelkezik, amely a letisztult dizájnt és a funkcionalitást ötvözi. A Note család új tagja modern megközelítéssel frissíti a klasszikus sorozatot.