A Bridgestone Tatabánya idén is B-Pink kampánnyal küzdött a mellrák ellen
Hazánkban minden 10. nő személyesen is megtapasztalja élete során a mellrákot, a nők körében ez a leggyakoribb daganatos megbetegedés. A betegség legyőzésének kulcsa a prevenció, hiszen a korai stádiumban felfedezett daganatok 95 százalékban gyógyíthatók. A B-Pink kampány során éppen ezért kerül hangsúly a szűrésre, amelyet a vállalat ingyen biztosít minden ott dolgozó hölgynek.
A B-Pink azonban sokkal többet jelent a biztosított vizsgálatoknál. Kívül-belül rózsaszínbe öltöztetik ilyenkor a tatabányai gyárat a programszervezők, és az épület számos helyiségében helyeznek el a szűrésre buzdító kreatív üzeneteket, felhívásokat és vizuális elemeket, amelyekkel a vállalat közel 1400 munkatársa találkozhat egész hónapban. A „Mozdulj az egészségért!” aktivitások pedig még tovább színesítették a hónapot. Többek közt jogaoktató közreműködésével tartott relaxációs szeánszokon vehettek részt a gyárban dolgozók, ahol lazító és nyújtó tornagyakorlatokkal mozgatták át magukat.
A Bridgestone számára az is kiemelten fontos, hogy szerepvállalásukkal ne csak munkavállalóik körébe, hanem helyi családok nőitagjaihoz is eljuttassák figyelemfelhívó üzeneteiket. Ennek kapcsán a kampány idén szeptember 29-én indult meg a tatabányai „Érted Alapítvány” által szervezett „Gyalogolj az életedért” közösségi sétával. A Bridgestone Tatabánya az első vállalat, amely a menet mellé állva karolta fel a kezdeményezést, ezáltal is hirdetve a megelőzés és a tudatosság fontosságát. A Szent Borbála Kórháztól induló, egészen a tatabányai Életfáig tartó gyalogtúrán szép számmal megjelent Bridgestone kollégák rózsaszín lufikkal hívták fel a figyelmet a női egészség fontosságára a többi lelkes résztvevővel együtt.
„A Bridgestone Tatabányánál kiemelt hangsúlyt fektetünk a munkavállalói jóllétre. Minden nap dolgozunk egy olyan atmoszféra megteremtésén, amelyben a kollégák minden tekintetben a lehető legjobban érzik magukat. Ezt többek közt érdekes aktivitásokkal, kampányokkal igyekszünk elérni, amelyekben természetes módon szerepet kap a testi és lelki egészségmegőrzés is. Örömmel látom, hogy évről évre egyre több női kolléga vesz részt az ingyenes szűréseken és az azt övező közösségi programokon. Az egészség mindenkinek jár, női és férfi kollégáknak egyaránt, így az októberi rózsaszín reflektorfény után kék köntöst veszünk majd a „Movemeber” kampányunk kezdetével” – Nyilatkozta Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Kft. ügyvezető igazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- A Bridgestone motorabroncsai visszatérnek a virtuális világba
- Vezető magyar szállítmányozási szolgáltató csatlakozott a Webfleethez
- Minőség és teljesítmény – ezt tudja a Bridgestone legújabb nyári gumiabroncsa
- Ezt tudja a Bridgestone legújabb nyári gumiabroncsa
- Bridgestone abroncsokkal robban be a vadonatúj Lamborghini Revuelto
- Elismert nyári gumiabroncsteszten nyert a Bridgestone Potenza Sport
- 2022 az újraépítés éve volt a magyar gumiabroncspiacon
- A Bridgestone EMIA a világ legzöldebb vállalatai között
- Újabb szuperautóra gyárt gumiabroncsot a Bridgestone
- A Bridgestone az elektromos BMW iX-re fejleszt gumiabroncsot
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Huawei Mate XT: Ilyen okostelefon még nem volt!
A Huawei számos új terméket mutatott be malajziai innovatív bemutatóján, ahol a HUAWEI Mate XT, a világ első háromba hajtható okostelefonja is debütált, amely kategóriájában a legvékonyabb és legnagyobb kijelzővel rendelkezik. A gyártó három új okoseszközt is bemutatott, köztük első fül köré akasztható fülhallgatóját, a HUAWEI FreeArc-ot, a HUAWEI MatePad Pro 13.2” tabletet és a HUAWEI Band 10 okoskarkötőt.
Magyar egyetem a világ élvonalában
Idén egy magyar egyetem is bekerült a Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi felsőoktatási minősítő szervezet 2025-ös rangsoraiba, mely a nemzetközi kereskedelmi oktatást értékeli. A Budapesti Corvinus Egyetem executive MBA-képzése, amely közép- és felsővezetőknek szól, a világ 20. helyén debütált, és a régió vezető intézményeként szerepel a listán. A Corvinus ezen kívül a terület egyik legkiemelkedőbb mesterképző intézményeként is elismerésben részesült.
A lámpák lekapcsolása már nem elég az energia-megtakarításhoz
A Schneider Electric nemzetközi kutatása szerint jelentős különbség van az ingatlantulajdonosok energiafelhasználással kapcsolatos elvárásai és a tényleges cselekedeteik között. A felmérés eredményei alapján a válaszadók több mint 80%-a fontosnak tartja az energiahatékonyságot, ugyanakkor sokak számára továbbra is a lámpák lekapcsolása jelenti a legfőbb energiamegtakarítási intézkedést.
Ezek 2025 legfontosabb IT trendjei
Az idei év technológiai fókuszterületei között az AI, az üzleti intelligencia és az automatizálás kerülnek a középpontba, míg a legnagyobb kihívásokat a költség- és humánerőforrás-korlátok jelenthetik – áll a Protechtor CIO Navigátor felmérésében, amely 70+ magyar vállalati IT-vezető véleményét tükrözi. Az innováció iránti szándék világos, hiszen a cégek 56%-a már rendelkezik előre kidolgozott digitalizációs stratégiával, ami jelentős előrelépés. Ugyanakkor a piacon komoly eltérések tapasztalhatóak: míg a vezetők többsége optimistán tekint a 2025-ös évre, és 50%-uk a bővülő IT-büdzséből várja a fejlődést, addig ugyanennyien aggódnak a változatlan vagy csökkenő pénzügyi források és a fokozódó technológiai verseny hatásai miatt.
A Samsung Wallet mostantól Volvo és Polestar járművekkel is kompatibilis
A Samsung bejelentette, hogy bizonyos Volvo és Polestar járművek mostantól kompatibilisek a Samsung Wallet alkalmazásban elérhető digitális autókulcs funkcióval. Ennek köszönhetően még több sofőr nyithatja, zárhatja vagy indíthatja autóját könnyedén a Galaxy okostelefonján keresztül.