Díjazták a kreatív tanárokat

forrás: Prím Online, 2023. november 14. 11:29

A budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium, a szintén a fővárosban működő BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum és a dombóvári Magyar Máltai Szeretetszolgálat Esterházy Miklós Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium nyerte el az ebben az évben az egyenként 800.000 forint pénzjutalommal járó EJMSZ Iskola Díjat. A hazai és nemzetközi nagyvállalatokat tömörítő Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) második alkalommal meghirdetett pályázatára Gimnázium, Technikum/Szakgimnázium és Szakképző iskola kategóriákban jelentkezhettek a magyarországi iskolák pedagógusai az általuk alkalmazott és legjobbnak tartott természettudományos (STEM) oktatási módszereik nevezésével.

„A tavaly alapított EJMSZ Iskola Díj fontos vállalása Szövetségünknek. Szükség van a kreatív megoldásokra, az új módszerekre, amelyek a diákok számára is élményszerűbbé tehetik a STEM tárgyakat. Szövetségünk ezeket az oktatás fejlesztését szolgáló jó gyakorlatokat ismerte el idén is.” – mondta Dr. Ábrahám László, az EJMSZ elnöke.

 

Gimnázium kategóriában a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium kapta a fődíjat, amelyet a természettudományos tantárgyak problémacentrikus és innovatív megközelítése miatt, valamint a tanulóközpontú tanításért érdemelt ki az intézmény. A csoportmunkára és kooperatív működésre építő oktatói munka rendkívül széles és színes palettán zajlik az iskolában. Ennek részeként a diákok számos szakkörön, versenyfelkészítőn, STEM-táborban, nyitott labor foglalkozáson és külsős programon, többek közt gyárlátogatásokon szívhatják magukba az elméleti – és gyakorlati ismereteket.

 

 

A Technikumok közt a fővárosi BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum győzedelmeskedett és lett az EJMSZ Iskola Díj fődíjasa. A STEM tárgyakat érintő színvonalas oktatói munka megvalósítása mellett a tanításban alkalmazott digitális eszközök magas szintű használata, a kutatói szemlélet bevezetése és a nemzetközi kapcsolatok erősítése alapján érték el az első helyezést. 

 

 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Esterházy Miklós Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium pedig a Szakképző iskola kategória fődíjasa lett. Ebben az intézményben szintén nagy hangsúlyt kapnak az innovatív képzési módszerek. Ezek közé tartozik a Revolution Robotics elnevezésű STEM pedagógiával foglalkozó saját programjuk, valamint meghonosították a „projekten belüli projekt” szemléletet, amelynek során a tanulók valódi élethelyzeteket alapul véve ültethetik át a gyakorlatba a frissen megszerzett műszaki – és természettudományos ismereteiket. A STEM oktatás magas színvonalának megőrzése érdekében ugyanakkor a tanárok és az alkalmazott módszereik folyamatos felülvizsgálatát, szupervízióját is beiktatták a tanmenetbe.

 

 

Három, egyenként 200.000 forinttal jutalmazott különdíj is gazdára talált a pályázatok értékelése során, amelyeket a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, a Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum, valamint a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium) érdemelt ki. Ezek az iskolák egy-egy különösen innovatív gyakorlatukért kaptak elismerést a bíráló bizottságtól.

 

A fődíjak és a különdíjak anyagi fedezetét az EJMSZ tagvállalatai közül az Emerson, az MVM, az NI Hungary, az Opus-Titász és a Sensirion biztosította ebben az évben.

 

A terveik szerint 2024-ben ismét meghirdetik az EJMSZ Iskola Díjat, de addig is a most megismert STEM oktatási módszereket a Szövetség szeretné egy tudásmegosztó konferenciasorozaton keresztül minél szélesebb körben bemutatni a tanároknak.

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tehetséggondozás és kiválósági program az Audi Iskolával közösen

A Széchenyi István Egyetem, az Audi Hungaria Iskola Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány, valamint az Audi Hungaria Iskolaközpont újabb területen bővítette meglévő együttműködését. A március 21-én aláírt megállapodás értelmében a diákok számára lehetőség nyílik arra, hogy az iskola német nyelvű gimnáziumi tagozatán oktatott matematika tantárgyat beszámítsák a továbbtanulás során.

2025. március 24. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01