Idén is meghirdették a Magyar Innovációs Nagydíjat

forrás: Prím Online, 2024. december 6. 10:07

A Magyar Innovációs Szövetség 33. alkalommal hirdette meg kis-, közép- és nagyvállalatok számára a Magyar Innovációs Nagydíjat, amelyre a cégek a gyakorlatban is megvalósult, 2024. évben mérhető üzleti hasznot hozó innovációs projektekkel nevezhetnek. 

A nyertes a jelentős jutalom mellett a rangos díjjal járó védjegy előnyeit is élvezheti. A Magyar Innovációs Nagydíj mellett ezúttal is kiosztják a Nemzetgazdasági Minisztérium Ipari Innovációs, valamint Informatikai Innovációs Díját, az NKFIH „Alapkutatástól a piacig˝ Innovációs Díját, az Agrárminisztérium Agrár Innovációs Díját, az Energiaügyi Minisztérium Környezetvédelmi és Energiaügyi Innovációs Díját, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Innovációs Díját, illetve a MISZ Startup Innovációs Díját is. Jelentkezni 2025. február 10-ig lehet a www.innovacio.hu/innonagydij weboldalon. 

 

Az immár három évtizede minden évben meghirdetett pályázat célja, hogy elismerésben részesítse a hazai innováció legkiemelkedőbb eredményeit és egyben teret és lehetőséget biztosítson a környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontoknak is megfelelő, innovatív termékek és technológiák megismerésére, és ezáltal hozzájáruljon az innovációra épülő üzleti szemlélet erősítéséhez. 

 

A Magyar Innovációs Nagydíj pályázat komplex értékelés alapján a legnagyobb, illetve legjelentősebb innovációs teljesítményt keresi és díjazza. A pályázaton olyan Magyarországon bejegyzett vállalkozások, szervezetek vehetnek részt, amelyek új termékkel, eljárással vagy szolgáltatással kiemelkedő innovációs teljesítményt és jelentős üzleti sikert értek el 2024-ben.

 

Az elmúlt harminckét pályázati felhívásra összesen közel 1500 pályamű érkezett be, ezekből 248 kapott különböző innovációs díjat. Ezek a díjazottak alkotják a hazai innováció „elitjét”, a Magyar Innovációs Klubot, amely a most meghirdetett nyertesek előtt is nyitva áll. 

 

 

A Magyar Innovációs Nagydíj, és az ezzel együtt kiosztott további Innovációs Díjak kiemelkedő marketing értéket képviselnek és jelentős publicitást biztosítanak a díjazottak számára, növelve a termékeik, szolgáltatásaik iránti bizalmat, innovatív megoldásaik szakmai rangját. A rangos díj szakmai színvonalát a Magyar Innovációs Alapítvány Kuratóriuma által felkért tudósokból, vezető gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottság biztosítja, amelynek elnöke Dr. Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter.

 

Dr. Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli alapító-elnöke a pályázat kihirdetése kapcsán kifejtette: „Az innováció egy olyan vezetői gondolkodásmód, amely lehetőséget teremt arra, hogy a kreativitáshoz tőke párosuljon, és így az ötlet a gyakorlatban is megvalósuló, üzleti hasznot eredményező tevékenységgé váljon. A legeredményesebb, legsikeresebb innovációk díjazásával a pályázat célja, hogy ez a vezetői gondolkodásmód a hazai gazdaság minél több szereplőjénél váljon a napi gyakorlat részévé.” 

 

Az Innovációs Nagydíj idei nyitóünnepségének a tavalyi nyertes EGIS Gyógyszergyár adott otthont, amelyen házigazdai szerepben Poroszlai Csaba, az EGIS Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója beszélt az innovációnak a vállalatukban betöltött szerepéről és jelentőségéről. 

 

Bódis László, innovációért felelős helyettes államtitkár a pályázat meghirdetésére szervezett nyitóünnepségen kifejtette, hogy „Magyarország ambiciózus célt tűzött ki maga elé: az előttünk álló években Európa leginnovatívabb országai közé kívánunk lépni, amelynek érdekében kormányzati szereplőknek, cégeknek, társadalmi szervezeteknek egyaránt sokat kell tenniük. A Magyar Innovációs Nagydíj pályázat már eddig is élenjárt az innováció népszerűsítésében, az innovatív tevékenységek elismertetésében, és remélhetőleg a továbbiakban is kulcsszerepet fog betölteni a magyar innovációs életben.” 

 

Az Energiaügyi és Környezetvédelmi Innovációs Díjjal kapcsolatban Lantos Csaba energiaügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a versenyképesség emelését össze kell egyeztetni a klímavédelemmel, amelynek egyik kulcsa az innovációk létrehozásában rejlik. Ezeknek köszönhetően olyan új eljárások születhetnek, amelyek révén még biztosabbá és megfizethetőbbé, klímabaráttá tehető a termelés és az energiaellátás. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is keresik az új, fenntartható, energiatakarékos, környezetkímélő energetikai és környezetvédelmi megoldásokat, amelyek közül a leginnovatívabbat, legeredményesebbet külön jutalmazzák.

 

Dr. Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke zárszavában kiemelte, hogy a Magyar Innovációs Szövetség és a Magyar Innovációs Alapítvány az immár 33 éves Magyar Innovációs Nagydíjjal kiemelkedő elismerést hozott létre, nagy jelentőségű hagyományt teremtett, amelynek a megőrzése fontos közügy. Ezért a Szövetség és az Alapítvány elkötelezett abban, hogy a Nagydíj pályázatot a továbbiakban is kiemelten kezelje és gondos gazdaként minden évben meghirdesse, partnerei segítségével megrendezze. Valamennyi támogató intézménynek (minisztériumoknak, hivataloknak), illetve a lebonyolításban közreműködő személyeknek (zsűritagok, szervezők) köszönetet mondott. 

 

A 2024. évi kiírás részletei megtalálhatók a Magyar Innovációs Szövetség honlapján: https://innovacio.hu/3b_hu_Nagydij_felhivas.php

 

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Pályázati pénzből erősíthetik online jelenlétüket a hazai KKV-k

Új lehetőség nyílt a hazai kis- és középvállalkozások számára: a Modern Vállalkozások Program keretében immár támogatás igényelhető közösségi média- és Google-kampányok indítására, linképítésre, valamint SEO- és PR-cikkek online megjelenésére is. A projekteket a Content’ n more (CNM) ügynökség valósítja meg, amely több mint egy évtizede segíti a magyar vállalkozások online láthatóságának növelését.

2026. április 17. 14:58

Mesterséges intelligencia a reflektorfényben: díjazták a legjobb tech-tartalmakat

Már tavaly is kiemelt szerepet kapott, idén pedig szinte minden pályázat középpontjában a mesterséges intelligencia (AI) állt a Siemens Media Awardra nevezett anyagok között. Ez jól mutatja, milyen gyors ütemben terjed az AI az élet szinte valamennyi területén. A beérkezett cikkek, videók és podcastok széles spektrumot öleltek fel az oktatástól a mezőgazdaságon át egészen a humanoid robotokig és a vallásig, ugyanakkor leggyakrabban az AI egészségügyi, diagnosztikai és gyógyászati alkalmazásai kerültek fókuszba.

2026. április 8. 11:58

AI és kreativitás találkozása: díjazták a leginnovatívabb videós hirdetéseket

Az IAB Hungary március 30-án az Irányi Palota báltermében adta át a 2025-ös Év videós hirdetése verseny legjobbjainak járó elismeréseket. Ezúttal három fő- és egy extra kategóriában összesen tizenkét díjat osztott ki a szakmai zsűri, In-stream és Egyéb kategóriában két-két győztest is hirdetett. 

2026. április 1. 19:44

Díjazták a fintech edukáció élharcosait – átadták a Felelős Fintech díjakat

Négy újságíró vehette át a Felelős Fintech Tartalmakért pályázat díját a 2025-ös évadban írt cikkeikért. A Számlázz.hu és a PastPay kezdeményezésére létrejött elismerést olyan cikkekkel lehet elnyerni, amelyek hozzájárulnak a fintech ismeretek bővítéséhez és növelik a felhasználók pénzügyi tudatosságát.

2026. március 26. 21:22

Innovációval a jövőért: rangos díjat nyert a Budapest Bike Maffia programja

A Morgan Stanley bejelentette első alkalommal meghirdetett innovációs pályázatának, az EMEA Impact Through Innovation programnak a nyerteseit. A kezdeményezés célja, hogy kezdőtámogatással segítse azokat az úttörő közhasznú szervezeteket, amelyek innovatív megoldásokkal támogatják a gyermekek és fiatalok boldogulását a régióban.

2026. március 25. 09:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

NiQA: a virtuális asszisztens, amely meggyorsítja a kártérítést

2026. április 21. 09:56

Lányok Napja az ELTE-n: Merülj el az informatika jövőjében!

2026. április 14. 19:55

Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

2026. április 8. 10:27

Érintéses fizetés érkezett a Huawei okosórákra Európában

2026. április 7. 15:47