Egy győri középiskolának fejlesztettek hibabejelentő alkalmazást a Széchenyi-egyetem hallgatói

forrás: Prím Online, 2025. január 13. 14:53

A projektalapú oktatás keretében tavasszal útjára indított program részeként a Széchenyi István Egyetem hallgatói hibabejelentő applikációt készítettek a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium számára. Az ötletet a középiskola diákjai szállították, amit az egyetemisták csapatmunkában valósítottak meg.

A Széchenyi István Egyetem mérnökinformatikus és gazdaságinformatikus alapszakos hallgatóinak projektalapú, gyakorlati oktatását segíti a „Fejlessz a győri Széchenyi István Egyetem hallgatóival!” elnevezésű program. Ennek keretében tavasszal három csapat versenyzett, akiknek a megvalósítandó feladatot, nevezetesen egy iskolai büféből rendelős alkalmazást a győri Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum adta. A sikeren felbuzdulva a kezdeményezés ősszel is folytatódott, amikor a hallgatóknak egy hibabejelentő és feladatkiosztást támogató applikációt kellett megvalósítaniuk a Jedlik-iskola számára. Az alkalmazás elsődlegesen a rendszergazdai feladatok hatékonyabb szervezését segíti elő, s lehetőséget biztosít a hibák rögzítésére. A rendszergazdák számára a felület egy listában megjeleníti a bejelentett problémákat, a hibajegyek státuszát, eseménynaplót készít, s a feladat prioritás szerint osztható ki a karbantartók között.

 

„Örömteli, hogy míg tavasszal három, most már öt fejlesztői csapat szerveződött hallgatóinkból, hogy megoldják a feladatot. A kezdeményezés sikere annak köszönhető, hogy a fiatalok gyakorlatban is alkalmazhatják az egyetemen tanultakat, megtapasztalhatják, hogy milyen valós, piaci környezetben megfelelni a megrendelő által támasztott igényeknek. A középiskolások pedig belekóstolhatnak az egyetemi közegbe, az itt folyó munkába, és kedvet is kaphatnak, hogy később nálunk folytassák tanulmányaikat” – fogalmazott dr. Kovács Katalin, az Informatika Tanszék vezetője, a projekt ötletgazdája.

 

A Széchenyi István Egyetem hallgatói és a Jedlik-iskola diákjai dr. Kovács Katalinnal, az Informatika Tanszék vezetőjével, a projekt ötletgazdájával. (Fotó: Adorján András)

 

A diákokat Kottra Richárd, a Jedlik Ányos Technikum igazgatóhelyettese segítette. Mint mondta, örömmel vették az egyetem megkeresését, mert az nagyszerű lehetőséget jelent tanulóiknak. „Iskolánk elkötelezett a gyakorlatorientált gépipari és informatikai képzés iránt, ez a program pedig alkalmat adott arra, hogy diákjaink az iskola falain kívül is kipróbálják magukat. A projekt során a fiatalok a munka világában is fontos készségeket sajátíthattak el, amelyek közül az egyik legfontosabb a csapatmunka” – mondta el. Hozzátette, a jövőben is szívesen vennének részt hasonló közös munkában.

 

„Osztálytársaimmal jelentkeztünk a feladatra, amelyben az iskolánkat képviseltük mint megrendelők. A programnak köszönhetően a projektmunkáról, a problémák megoldási lehetőségeiről az eddigi ismereteimnél jóval átfogóbb képet kaptam, jobban rálátok arra, hogy miként kell másokkal együtt dolgozni a cél érdekében” – osztotta meg tapasztalatait Abos Gergő, a Jedlik-iskola 13. évfolyamos szoftverfejlesztő és -tesztelő tanulója. 

 

„Semmiképp sem akartam kimaradni a programból, ezért alakítottuk meg társaimmal fejlesztői csapatunkat. Kitűnő lehetőségnek tartom, hogy az előadásokon és a gyakorlatok során megszerzett tudást felhasználva egy valós terméket hoztunk létre. Ez a projekt megmutatta, hogy szakmánkban munkavállalóként milyen kihívásoknak kell megfelelni, milyen akadályokat kell leküzdeni az eredményesség érdekében” – vélekedett Walke Gábor, az egyetem másodéves mérnökinformatikus hallgatója. Kiemelte, nagyon izgalmas volt a közös munka, amelyek során az új programozási nyelvek megismerése mellett egyéni készségeiket is fejleszthették.

 

 

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Széchenyi-egyetem megszerezte a legmagasabb szintű drónengedélyt

A győri Széchenyi István Egyetem könnyű pilóta nélküli légijármű-rendszerekre vonatkozó üzemeltetési tanúsítványt szerzett, így első felsőoktatási intézményként egész Európában megszerezte a 2021-ben bevezetett, az európai drónszabályozás alapján kiadható legmagasabb szintű engedélyt. A légiközlekedési hatóság az egyetem alkalmasságát értékelve megállapította, hogy az készen áll a biztonságos üzemeltetésre és rendelkezik a szükséges kompetenciákkal. Az engedély különleges jelentőséggel bír, mivel az EU-ban csupán mintegy 30 UAS-üzembentartó rendelkezik ilyen LUC (Light UAS Operator Certificate) tanúsítvánnyal a regisztrált 1,8 millió között.

2025. március 17. 14:33

Az I. Országos KRÉTA IFM Nap bemutatja az innovatív nyelvtanulást

2025. március 26-án, a Digitális Témahét keretében, első alkalommal kerül megrendezésre az I. Országos KRÉTA IFM Nap. Az esemény célja, hogy a köznevelésben és szakképzésben dolgozó angol- és némettanárok, valamint diákjaik interaktív, élő online nyelvórákon vegyenek részt. A program során a résztvevők megismerkedhetnek a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul (IFM) által kínált modern tanulási lehetőségekkel, amelyek a 21. századi nyelvtanulást támogatják.

2025. március 17. 11:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06

Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói

2025. március 5. 18:59