Új ügyvezető az iCentre élén
Gyarmati Csaba veszi át az iCentre ügyvezetői feladatait 2025. január 20-tól. Új pozíciójában, az Apple termékek kereskedelmében nagy tapasztalattal rendelkező vezető feladatai közé tartozik a vállalat növekedésének támogatása, a prémium ügyfélélmény biztosítása és a kis- és középvállalati ügyfelek magas szintű kiszolgálása.
A szakember 2001-ben szerzett marketing, illetve angol szakfordító diplomát a Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági Karán. Karrierjét a British American Tobacco marketingosztályán kezdte, ahol megismerkedett a nemzetközi cégek működésével és folyamataikkal, valamint itt kezdte vezetői karrierjét. Hét évet töltött el az Apple budapesti irodájában, először Channel Program Manager, majd Sales Manager pozícióban, amelyeknek keretein belül a csehországi, szlovákiai és magyarországi monobrand és multibrand viszonteladói partnerek értékesítéséért és a disztribúcióért felelt. Az elmúlt hét évben az iSTYLE közép-európai szervezetének ügyvezetője volt, ahol az Apple Premium Partner hálózatát vezette a régióhoz tartozó kilenc országban. Itt az ügyvezetői feladatokon túl a regionális szervezet felállításáért, az üzletfejlesztésért és a gyártói kapcsolatokért felelt.
„Az iCentre-rel az Apple-nél töltött éveim alatt dolgoztunk együtt. Tisztelem a csapatot az elért eredményei és az elkötelezettsége miatt. Könnyű azonosulnom a tulajdonosok értékeivel. Új szerepkörömben azon dolgozom, hogy a tapasztalatommal hozzájáruljak a cég további növekedéséhez és az ügyfelek elégedettségének fokozásához mind a kiskereskedelmi mind a kis- és középvállalati ügyfelek esetében” – mondta el Gyarmati Csaba, az iCentre új ügyvezető igazgatója.
Az új ügyvezető hobbijai közé tartozik az utazás, a kertészkedés és a nyelvtanulás. A magyar mellett angol, szerb, horvát és cseh nyelveken beszél, idén pedig az olasz nyelv elsajátításába is belekezdett. Szabadidejét szívesen tölti két örökbefogadott kutyájával, akikkel rendszeresen sportol is.
Kapcsolódó cikkek
- Új logisztikai vezető a Schneider Electric gyöngyösi gyárában
- 9 év után új elnök az IAB Hungary élén
- Lénárt Viktor AI-támogatott HR-megoldásokat fejlesztő céget indít
- Végleges az OXO Technologies Holding és a 3TS Capital Partners egyesülése
- Az Airbus 766 kereskedelmi repülőgépet adott át 2024-ben
- Lennert Márton a Network4 Media Group kereskedelmi igazgatója
- Megnyitott a One első üzlete
- Szintet lépett tavaly Magyarországon a Schneider Electric
- A Kyndryl Magyarország elnyerte a 2024-es Great Place To Work minősítést
- 20 millió eurós kötvénykibocsátás támogatja az AutoWallis Csoport nemzetközi terjeszkedését
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A TCL elnyerte az EcoVadis 2025 arany minősítést
A TCL, a funkciókban gazdag okostelefonok, táblagépek és csatlakoztatott eszközök kijelzőinek úttörője elnyerte az EcoVadis 2025 arany minősítést, mellyel a vállalat kiemelkedő környezetvédelmi, társadalmi és kormányzási (ESG) teljesítményét ismerték el. Ez a rangos tanúsítvány az összes kiértékelt vállalat top 2%-ába helyezi a TCL-t, megerősítve ezzel a világ legfenntarthatóbb vállalatai között elfoglalt helyét.
Online és offline sikerek a MediaMarktnál
Annak ellenére, hogy a gazdasági helyzet továbbra is nehéz, a MediaMarkt anyavállalata, a Ceconomy az első negyedévben jelentős forgalom- és nyereségnövekedést ért el a 2024/25-ös pénzügyi évben. A cégcsoport közleménye szerint az eredmények azt mutatják, hogy a MediaMarkt stratégiája, amely egyszerre és összehangoltan van jelen az online térben és a hagyományos üzletekben, azaz az omnichannel modell, sikeresnek bizonyult.