Mindent elhisznek a fiatalok a mesterséges intelligenciának
Szinte minden Z generációs fiatal használ mesterséges intelligenciát (MI), de többségük nem ismeri fel, ha az MI-modell hallucinál, vagyis hibás válaszokat ad — derül ki az EY, a Microsoft és a TeachAI 16 országban, több mint 5000 Z generációs körében végzett felméréséből. A tanulmány arra is rávilágít, hogy a cégek támogatják, az oktatási intézmények viszont korlátozzák a technológia használatát.
A fiatalok szinte kivétel nélkül használnak MI-t a nemzetközi jelentés szerint. Az 1995 és 2009 között született korosztály kétharmada pontosan ismeri, hogy melyik appok futnak ilyen megoldásokon, viszont a technológiát hatékonyan működtető parancssorok (promptok) megírásában már kevésbé tudatosak. Sokan közülük nem tudják kiszűrni az MI által adott hiányos vagy hibás válaszokat. Többségük nincs is tisztában vele, hogy a mesterséges intelligencia képes kitalálni tényszerűnek tűnő, de valójában hamis megállapításokat is.
Az EY tanulmánya arra is rávilágít, hogy a Z generáció meghatározó része szerint a cégek támogatnák a mesterséges intelligencia használatát a feladatok elvégzésében, de az oktatásban tízből négy válaszadó szerint nem néznék ugyanezt jó szemmel.
„Egészen kritikus helyzetre hívja fel a figyelmet a felmérés, amire a vállalatoknak és az oktatási rendszernek egyaránt reagálnia kell. Mint minden új technológiánál, az MI esetében is elemi érdeke a társadalomnak a felelős használat. Ennek egyik oldala a megoldás folyamatos fejlesztése és tökéletesítése, valamint a megfelelő szabályozások bevezetése. A másik, legalább ilyen fontos faktor az edukáció” – hangsúlyozta Dr. Tilesch György, az EY AI Confidence vezető MI-szakértője.
„A cégek vezetői hiába építik be a folyamataikba a mesterséges intelligenciát, ha azt a munkatársaik nem tudják jól használni. Ezért is fontos olyan partnerrel együttműködni, aki átlátja az MI szerteágazó hatásait és a stratégiaalkotástól az implementáción át egészen a működtetésig képes támogatni a bevezetését” – tette hozzá Erik Slooten, az EY AI Confidence partnere.
Bizakodásra ad okot, hogy a válaszadók átlátják, milyen készségekre van szükség az MI megfelelő felhasználásához. A kreativitást és a kíváncsiságot tartják a legfontosabbnak (52%), ezt követi a kritikus gondolkodás (47%) és a programozás (46%).
A résztvevők szerint a mesterséges intelligencia legnagyobb előnye az ismétlődő feladatok elvégzésével járó időmegtakarítás, a nagy mennyiségű adat elemzése és az emberi hibák csökkentése. A legnagyobb kockázatnak pedig a munkanélküliség növekedését, a tanulás és kreativitás visszaesését, valamint a hamis információk elterjedését tartják.
Kapcsolódó cikkek
- Napokon belül lejár az MI-jártasságra adott határidő
- Megváltoztatja a játékszabályokat a mesterséges intelligencia a pénzügyekben
- A mesterséges intelligencia dönti el, mi a tiltott, tűrt és támogatott
- Dönthet a jövőben a mesterséges intelligencia a bíróságokon?
- A fogyasztókat, vásárlókat védi a mesterséges intelligenciával kapcsolatos új szabályozás
- Ezek 2025 legnagyobb technológiai kihívásai a bankoknál
- AI Act megfelelőség – A vélt versenyelőnyből súlyos bírság lehet, ha nem tartjuk be a szabályokat
- AI-területen kötött stratégiai megállapodást az LG és a Microsoft
- Az ABB a Microsofttal közösen piacra dobja a Genix Copilotot
- Az adózás területén is új korszakot hoz a mesterséges intelligencia
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A magyarok többsége már nem tudna mobil nélkül élni
A digitális világ átalakulása a koronavírus-járvány alatt felgyorsult: a mobiltelefon lett a legfontosabb eszköz az internetezéshez, a közösségi média szerepe a kapcsolattartásban tovább erősödött, és az online vásárlás is széles körben elterjedt. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új kutatásában a Kantar-Hoffman piackutató intézet elemzései révén mutatja be a hazai digitális és kulturális trendeket az elmúlt tíz évben, valamint a koronavírus hosszú távú hatásait.
AI-orientált 2024 után további AI fejlesztések az SAP-nál
Az SAP legújabb fejlesztései tovább bővítik az ügyfelek számára az SAP generatív mesterséges intelligencia-megoldását, a Joule-t, amely mostantól az SAP portfólió funkcióinak több mint 80 százalékába beépült. Ennek révén a felhasználók gyorsan és egyszerűen, természetes nyelven végezhetik el a legfontosabb feladataikat. A Joule több mint 1300 új funkciója többek közt azt is lehetővé teszi, hogy mobiltelefonos csevegést indítva kapjon egy felhasználó betekintést a legfrissebb üzleti adatokba vagy hagyjon jóvá egy folyamatot.
Díjazták az ELTE-n folyó tehetséggondozói munkát
Az ELTE Informatikai Kar és a Neumann Társaság (NJSZT) is elismerő oklevelet kapott a 2024. évi Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) és a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI) eredményesen szereplő tanulók felkészítésének támogatásáért. Az oklevelet Horváth Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár, az ELTE Informatikai Intézet igazgatója vette át Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkártól.
Rekordnézettséget hozott a Super Bowl Magyarországon
Az amerikaifutball rajongók ünnepének számító NFL-döntő a világon mindenütt az adott év egyik legnézettebb sporteseményének számít, és ez így volt Magyarországon is: a Network4 műsorfolyama kiemelkedően sok nézőt vonzott a képernyők elé, sőt, az egyik fővárosi mozi is a Philadelphia Eagles – Kansas City Chiefs meccstől volt hangos.
Úttörő szimulátor megoldások a Thermaltake-től
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája, két új, úttörő terméket mutatott be: a G6 Direct Drive versenykormány csomagot és a GM5 3DOF mozgatórendszert. Ezek az innovatív rendszerek a verseny- és a repülőgép-szimulátorok rajongói számára nyújtanak páratlan realizmust, pontosságot és elmerülést. A fejlett mozgásvezérléssel és precíz tervezésű alkatrészekkel ezek a rendszerek valósághű élményt és versenyelőnyt kínálnak a játékosoknak és a szakembereknek. A tervezés biztosítja a zökkenőmentes, érzékeny visszajelzést, ezáltal növelve a pontosságot és a teljes mértékben magával ragadó élményt.