Idén tavasszal új Ferrarik gördülnek ki a Hot Wheels-től
A Hot Wheels 1968-as alapítása óta már többször is együttműködött a Ferrarival, a világ egyik legnagyobb presztízsű luxusautó-gyártójával és legsikeresebb versenyautó márkájával. A vállalat által épített autók eddig több mint ötezer futamot nyertek meg különböző kategóriákban, köztük 16 konstruktőri és 15 egyéni világbajnoki címet szereztek a Forma-1-ben.
A két cég közti korábbi kooperációk révén összesen 26 különböző Ferrari modellt tettek elérhetővé a vásárlók számára. Köztük számos olyan öntvényt, ami rendkívül keresett darabbá vált a gyűjtők körében. A 2025-től piacra lépő új termékek jelentősen kibővítik az eddigi kínálatot a márka jól ismert verseny – és utcai autóit megelevenítő limitált szériás modellekkel, távirányítós autókkal, valamint 1:64 méretarányú öntöttfém autókkal, amelyek világszerte kaphatók lesznek.
„A Hot Wheels Ferrari sorozat ismét egy olyan kollekció, amivel valami különlegeset adhatunk a szenvedélyes autókedvelő játékosok, gyűjtők kezébe. A Mattelnél az elmúlt időszakban rendkívül elmélyült munka folyt, hogy a játékautó történelem újabb guruló műalkotásai születhessenek meg. Alig várjuk, hogy világpremierrel párhuzamosan Magyarországon is a vásárlók kezébe adhassuk ezeket a minden szempontból egyedülálló Hot Wheels Ferrari termékeket.” – mondta Török Kata, a Mattel marketing menedzsere.
Hozzátette az első, tavaszi termékmegjelenést követően folytatódik az együttműködés a Ferrarival és érkeznek az friss modellek 2025 folyamán, illetve azon túl is.
English Summary
Mattel and the luxury car manufacturer Ferrari have formed a new partnership, bringing the iconic Ferrari "Cavallino Rampante" logo back to Hot Wheels cars after more than 10 years. Starting this spring, highly anticipated Hot Wheels Ferrari products will hit stores. Hot Wheels, founded in 1968, has previously collaborated with Ferrari, one of the world's top luxury car makers and a highly successful Formula 1 brand. Together, they have released 26 different Ferrari models, some of which have become highly sought-after collector's items. The upcoming 2025 release will expand the existing collection with limited-edition models of Ferrari's race and street cars, remote control cars, and 1:64 scale die-cast cars, available worldwide. Mattel's marketing manager, Kata Török, expressed excitement about these unique new products, which will continue to roll out throughout 2025 and beyond.
Kapcsolódó cikkek
- Mérföldkő: elektromos kategóriára vált a Széchenyi-egyetem Formula Student-csapata
- Ezek lesznek 2025 legjobban várt elektromos autói
- Chery Group: Budapest–Róma egy feltöltéssel
- Turbó fokozatra kapcsolt az innovációban az OMODA gyártója, a Chery Group
- Elkészült a kétmilliomodik autó a kecskeméti Mercedes-Benz Gyárban
- Indításrásegítő és a zseblámpába épített powerbankek a Sandbergtől
- Már nálunk is kapható az OMODA 5
- Egy évszázada a mobilitás élén
- Fontos elismerést söpört be a hamarosan nálunk is kapható OMODA autók gyártója, a Chery
- Valóban csak az elektromos autókon múlna a fenntartható közlekedés?
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezekre érdemes figyelni, ha autóval közelítjük meg a sípályát
Beköszöntött a téli sportok szezonja, így a síelés kedvelői már hódolhatnak is kedvtelésüknek. Az utazás előtt azonban nem árt ellenőrizni gumiabroncsaink teljesítményét és alkalmasságát, valamint az útvonalon érvényes téli gumiabroncs előírásokat, hogy elkerüljük a kellemetlen meglepetéseket – hívják fel a figyelmet a Continental szakértői.
A Bridgestone integrálja a mesterséges intelligenciát a gumiabroncs-fejlesztésbe
A Bridgestone új, csúcstechnológiás Driver-in-the-Loop (DiL) szimulátort telepít a Róma melletti EMEA régiós kutatás-fejlesztési központjába. Az új szimulátor, amelyben a tesztpilóta valós időben, aktívan irányítja az autót, kiegészíti a vállalat virtuális gumiabroncs-fejlesztési technológiáját (VTD) és egy újabb lépést jelent a teljesen digitális abroncsfejlesztési folyamat megvalósítása felé. Az innovációval a Bridgestone a mesterséges intelligenciát (MI) ötvözve képes lesz a gumiabroncsok és járművek együttes szimulációjára, amely fellendíti az innovatívfejlesztési folyamatokat, és a fenntarthatósági törekvéseket, miközben csökkenti a piacra jutási időt.
Új innováció a hazai védelmi iparban
Könnyű páncélvédettségű terepjáró bázisjárműre fejlesztett autonóm és távirányítási funkciókat a győri Széchenyi István Egyetem. A hazai védelmi ipar meghatározó gyártójával, a Gamma Zrt.-vel közösen kialakított, hazánkban egyedülálló katonai és katasztrófavédelmi célú járművet az intézmény Járműipari Kutatóközpontjának munkatársai látták el ön- és távvezérlést lehetővé tevő technológiával.
Idén tavasszal új Ferrarik gördülnek ki a Hot Wheels-től
Új partnerséget kötött egymással a Mattel és az olaszországi luxusautó-gyártó vállalat, a Ferrari. Több mint 10 év után a Hot Wheels játékautókon ismét megjelenik az ikonikus logó, a „Cavallino Rampante”, azaz az „ágaskodó ló” köszönhetően annak, hogy idén tavasztól érkeznek a boltokba a már nagyon várt Hot Wheels Ferrari termékek.
Mérföldkő: elektromos kategóriára vált a Széchenyi-egyetem Formula Student-csapata
Történetének legsikeresebb szezonja után a belső égésű motort villamos hajtásra cseréli és az elektromos kategóriában indul a továbbiakban az Arrabona Racing Team – jelentette be a győri Széchenyi István Egyetem Formula Student-csapata. A váltás óriási kihívást, de új távlatokat is jelent: a hallgatóknak lehetőségük nyílik kipróbálni az e-mobilitás legkorszerűbb technológiáit a gyakorlatban, ezzel még versenyképesebb tudást elsajátítva.