Pályaválasztás a modern technológiák tükrében
A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének (GTTSZ) Drón tagozata immár második alkalommal rendezte meg a Jövőnk a jövőben pályaorientációs konferenciáját, amelynek idén a Gábor Dénes Egyetem adott otthont. A kétnapos eseményen szakképző intézmények tanulói találkozhattak a legújabb innovatív technológiai megoldásokkal – mesterséges intelligencia, dróntechnológia, kibervédelem és robotika – különböző szakmai előadásokon és a gyakorlati bemutatókon keresztül.
Ahogy a konferencia címe is üzeni, a GTTSZ Drón tagozata a jövőt mutatta be annak a közel 170 diáknak, akik részt vettek a február 4-én és 5-én megrendezett kétnapos eseményen a Gábor Dénes Egyetemen.
Az első nap tematikája a Kibertér/Mesterséges Intelligencia volt olyan témákkal, mint a jelen és jövő lehetőségei és a kibervédelem. A második nap a drónoké és a robotikáé volt, ahol a dróntechnológiáról és a képfeldolgozásról hallgathattak előadásokat a résztvevők, de találkoztak drónpilótával, és részt vettek gyakorlati programokon is, mint a 3D nyomtatás és a robotok programozása.
„Nagyon köszönjük, hogy egy olyan helyszínen rendezhettük meg eseményünket, ahol – ahogy a Gábor Dénes Egyetem szlogenjében olvashatjuk – a „Jövőt írják”. A Gábor Dénes Egyetem az első olyan egyetem az országban, ahol dróntechnológiai specializációval mesterszak indult, ráadásul az intézmény már jelenleg is egyedülálló drón eszközparkja a jövőben tovább bővül. Mindez kiemelkedő tudással rendelkező szakemberekkel, oktatókkal és kutatókkal. A konferenciával egy pozitív és sokoldalú jövőképet szeretnénk bemutatni a diákoknak, példát és példaképeket adni eléjük, hogy ők is a jövőnk lelkes és felelős résztvevőivé váljanak” – nyilatkozták a szervezők.
A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége GTTSZ 1992 óta működő, országos hatáskörű civil szervezet, amelynek célja a szakmai és tudományos élet élénkítése a tudásháromszög (triple helix) – oktatás, kutatás, ipar – erősítése, benne mindhárom szféra képviselőivel. A 2021-es Magyarországi Drón Koalíció megalakulása után, 2022 nyarán alakult meg a GTTSZ Drón Tagozata, amelynek célja a Koalíció munkájának szakmai támogatása, együttműködve a tudomány és a gazdaság szereplőivel. A tagozat első "Jövőnk a jövőben" című konferenciáját 2023 tavaszán a szentendrei Altiszti Akadémián tartották 500 diák részvételével, a program fővédnöke Farkas Bertalan dandártábornok, űrhajós volt.
A GTTSZ 2024. november 15-én írt alá együttműködési megállapodást a Gábor Dénes Egyetemmel, amelynek első eredménye a február elején megtartott Jövőnk a jövőben pályaorientációs konferencia.
„Nagyon örülünk, hogy ez az esemény egy hosszú távú együttműködés első lépése. Igyekeztünk olyan izgalmas témákkal, szimulációs gyakorlatokkal készülni a két napos eseményre, amely nemcsak a jövőt vetíti előre, hanem izgalmas programot is kínál a diákoknak. Szeretnénk, ha az egyetemünkön folyó munkát minél több fiatal megismerné, és bízunk abban is, hogy lesznek olyanok, akiket a jövőben hallgatóként köszönthetünk intézményünk falai között” – tette hozzá Dr. Kozma-Bognár Veronika, a Gábor Dénes Egyetem tudományos rektorhelyettese.
English Summary
The "Our Future in the Future" career orientation conference, organized by the Drone Section of the Hungarian Association of Economic and Scientific Societies (GTTSZ), took place for the second time at Gábor Dénes University. The event, held on February 4-5, 2025, featured various innovative technological solutions, including artificial intelligence, drone technology, cybersecurity, and robotics, through lectures and hands-on demonstrations. The conference aimed to inspire nearly 170 students, showcasing the future of technology and offering them valuable insights into emerging fields.
Kapcsolódó cikkek
- Fiatalok a valós projektek világában
- Jövőformáló egészségügyi innovációk
- Korszerű képzés és karrierlehetőségek az SAP támogatásával
- Forradalmi informatikai innovációk az ELTE-n: Az akadémia és az ipar kéz a kézben
- Együttműködésbe kezdett a Corvinus és a Mastercard
- Három módszer a matematikatanítás hatékonyságának növelésére
- A világ legjobbjai között műszaki és gazdaságtudományokban a Széchenyi-egyetem a THE globális ranglistáján
- A mesterséges intelligencia korában a mérnöki tudás nagyobb biztonságot ad a munkaerőpiacon
- Drónszolgáltatásokat nyújtó vállalkozással erősítette meg kapcsolatát a Széchenyi-egyetem
- Idén is legalább 1500 térítésmentes helyet kínál a Corvinus
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tengerjáró hajózás: Luxusélmény elérhető áron
Néhány éve még csak a luxus szinonimájaként gondoltunk a tengerjárós nyaralásokra, ma viszont az egyik legnépszerűbb utazási formává nőtték ki magukat. Aki egyszer kipróbálja ezt a különleges utazási módot, gyakran újra visszatér. Nem véletlenül: a tengeri hajózás sokkal gyorsabban fejlődik, mint más turisztikai szegmensek, és az előrejelzések szerint 2025-ben minden korábbi évnél többen vágnak bele egy ilyen kalandba.
Amikor a jövő megérkezik: autonóm drónok a csomagszállítás szolgálatában
Ha csomagszállító drónokra gondolunk, sokak lelki szemei előtt futurisztikus képek jelennek meg: lebegő szerkezetek hozzák a megrendelt terméket egyenesen a kertkapuhoz vagy az erkélyre. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb. A legnagyobb kihívás az, hogy ezek az eszközök önállóan, biztonságosan és megbízhatóan tudjanak tájékozódni a gyakran kiszámíthatatlan városi környezetben.
Így nyílik ki a világ a Széchenyi hallgatói előtt
Közel harminc hallgató vett részt a Széchenyi István Egyetemről azon az ötnapos nemzetközi tanulmányúton, amely során bevonatolási, szerszámgyártási és méréstechnikai technológiákkal ismerkedhettek meg Csehországban. A Pannónia Ösztöndíjprogram által támogatott képzés nagy sikert aratott a nemzetközi ipari partnerek körében is, ezért a Járműgyártás és Technológia Tanszék már a program folytatását tervezi.