Gyémánt Díjat ért a pályaorientációs és tehetséggondozó program
Az ELTE Informatikai Kar STEMStation@ELTE STEMpont programja Gyémánt Díjat nyert a Magyar Marketing Szövetség 2024-es pályázatán, a társadalmi célú kampány kategóriában.
A Marketing Gyémánt Díj a kiválóságot képviselő elismerés, melyet a szakma elismert szereplőiből álló zsűri ítél oda. Ez a díj azoknak a kampányoknak jár, amelyek kisebb költségvetésből, de hatékony megoldásokkal valósulnak meg.
A STEMStation@ELTE STEMPont projekt célja egy széleskörű, országos hatókörű, komplex informatikai pályaorientációs és tehetséggondozó program létrehozása volt, amelyet a 7-12. évfolyamon tanuló diákok számára valósítottak meg, alap- és középfokú oktatásban, illetve szakképzésben. A projekt legfőbb célja a műszaki és informatikai területeken továbbtanuló hallgatók számának növelése volt, különös figyelmet fordítva a lányokra és a hátrányos helyzetű diákokra.
A projekt programjaival az Informatikai Kar több mint 43 ezer diákot ért el, országos szinten és a határon túli területeken egyaránt, összesen 173 településen. Az elnyert összegből a különböző alprojektek keretében szakköröket, diákolimpiai felkészítőket, pályaorientációs foglalkozásokat, versenyeket, nyári táborokat és workshopokat szerveztek, új tananyagok kidolgozásával. Kiemelkedő sikerrel zárult az e-HÓD verseny, amely idén új programmal bővült, és rekord számú diák és iskola vett részt benne – összesen 41 595 diák és 301 iskola, határon innen és túl.
Az elismerést Molnár Szilvia marketingmenedzser vette át az Informatikai Kar képviseletében, a Digital Marketing Forum rendezvényén tartott ünnepélyes díjátadó keretében.
English Summary
The STEMStation@ELTE STEMpont program from the ELTE Faculty of Informatics won a Diamond Award in the Social Purpose Campaign category at the Hungarian Marketing Association's 2024 competition. The award recognizes excellence in campaigns with small budgets but effective solutions. The project aimed to implement a nationwide, comprehensive IT career orientation and talent development program for students in grades 7-12. It successfully reached over 43,000 students across 173 locations, both in Hungary and abroad, offering workshops, competitions, and summer camps. The e-HÓD competition saw record participation, with 41,595 students from 301 schools. The award was presented to Szilvia Molnár, Marketing Manager of the Faculty.
Kapcsolódó cikkek
- Rekordszámú nevezés és kreatív megoldások az „Az Év Honlapja 2024” versenyén
- Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
- Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
- Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
- December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!
- Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!
- Törj be a digitális élvonalba: Nevezz ’Az Év Honlapja’ pályázatra!
- Törj be a digitális élvonalba: Nevezd ’Az Év Honlapja’ pályázatra!
- Idén is keresik a legjobb honlapokat
- Már tizedik éve lehet pályázni a Városmarketing Díjra
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Kreatív zsenik Győrből: Különdíj és közönségdíj az ArtHungry versenyen
A győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának két tervezőgrafikus hallgatója kiemelkedő eredményt ért el az ArtHungry grafikai és designversenyen. Ratkovic Ljubica a „gi x er” nevű organikus betűtípusával különdíjat nyert, míg Ozvald Mária Trilogie d'Or című ékszerkollekciójával elnyerte a közönségdíjat.
Hozd ki a legtöbbet a tavaszból: Hasznos telefonos tanácsok
A tavasz a megújulás időszaka: hosszabb nappalok, friss energia és több lehetőség a szabadban való időtöltésre. Ahhoz, hogy telefonod lépést tartson veled, érdemes követned a HONOR hasznos tanácsait!
Médiafogyasztási trendek Magyarországon
Összességében alacsony a bizalom különböző médiaplatformok iránt, de Magyarországon továbbra is a televízió élvezi a legjobb megítélést. Ezzel szemben a legkevésbé hitelesnek a nyomtatott sajtót tartják. Ezt a következtetést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság legfrissebb, a hazai médiatudatosságról és a médiába vetett bizalomról készített kutatásából nyerhetjük. A bizalom a legmagasabb a 18–29 évesek körében, míg az idősebb korosztályok egyre kritikusabban szemlélik a különböző médiumokat.
Az AI új világa: Influenszerek és a reklámipar forradalma
A mesterséges intelligencia robbanásszerűen tört be az élet minden területére, így a reklámiparba is, és mostanra már az influenszerek világát is átalakítja. Az AI alkalmazásával a kis- és középvállalkozások számára is lehetőség nyílik arra, hogy költséghatékony módon, élethű, meggyőző karaktereken keresztül juttassák el üzeneteiket a célcsoportjukhoz. Ez pedig komoly kihívást jelenthet a kisebb követőtáborral rendelkező véleményvezérek számára.
Új HR vezetőt kapott a Schneider Electric dunavecsei okosgyára
Kecskés Krisztinát a Schneider Electric dunavecsei okosgyára, a Duna Smart Power Systems (DSPS) HR vezetőjévé nevezték ki. Feladatai közé tartozik, hogy a folyamatosan fejlődő üzem számára megfelelő szakembereket találjon, támogassa a szervezet fejlődését, és javítson a HR folyamatok hatékonyságán. Emellett stratégiai célja, hogy elősegítse a Schneider Electric azon törekvését, hogy vonzó karrierlehetőségeket kínáljon a fiatal tehetségeknek, és biztosítson számukra szakmai fejlődési lehetőségeket a DSPS-nél vagy akár a vállalatcsoport más területein, legyen szó szakmai előrehaladásról vagy a legmodernebb technikai megoldásokkal rendelkező munkakörnyezetről.