A jövő technológiai újításai a Neumann János Kárpát-medencei Versenyen

forrás: Prím Online, 2025. március 26. 20:57

A Neumann János Kárpát-medencei Informatikai Programtermék Verseny diákok által fejlesztett pályaművei között idén olyan innovációk szerepelnek, mint onkológiában alkalmazható mesterséges intelligencia, Rubik-kockát kirakó robotok, hulladékszűrő gépek és mindennapi életet segítő mobilalkalmazások. A több mint 40 éves múlttal rendelkező szekszárdi diákversenyen az általános és középiskolás diákok startup-szerű formában mérhetik össze tudásukat.

Március 20-21-én Szekszárdon, a verseny huszonegyedik alkalommal zajlott, amely a verseny jogelődjével együtt már 41 évre tekint vissza. Kovács Győző, a magyar informatika úttörője szervezte meg először 1984-ben a szülővárosában, Szekszárdon. Az idei eseményt a Neumann János Számítógéptudományi Társaság és a Szekszárdi I. Béla Gimnázium közösen szervezte, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával.

 

A kezdetben játékprogram-versenyként indult megmérettetés az évek alatt kibővült, így ma már a grafika, animáció, alkalmazásfejlesztés és automatizálás is szerepel a kategóriák között. Az idei versenyen a mesterséges intelligencia és robotika területéről érkezett számos pályamű, a versenyzők pedig az aktuális technológiai trendekhez igazodtak.

 

 

Az idei versenyen több figyelemre méltó pályaművet mutattak be, többek között Rubik-kockát kirakó robotokat, zenetanítást végző rendszereket és hulladékszűrő robotokat. Emellett a 3D-nyomtatott vintage videojáték-irányítók és a mindennapi életet könnyítő mobilapplikációk is helyet kaptak.

 

A versenyen nemcsak magyar diákok vettek részt, hanem fiatal tehetségek Vajdaságból és Erdélyből is. A verseny eredményei a Szekszárdi I. Béla Gimnázium weboldalán találhatók.

 

Idén a 4iG Alapítvány különdíjat adott a zsűri által társadalmilag leghasznosabbnak ítélt pályamunkák alkotóinak. A díjat két kiemelkedő projekt kapta: az egyik egy vízi hulladékszűrő robot, amely Tesnádi Tamás, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákjának munkája, és amely a mikroműanyag-szennyezés eltávolítására képes a vízfelületről. A másik különdíjas egy onkológiai alkalmazásokhoz készült mesterséges intelligenciát használó fejlesztés, amelyet Beszédes Márk, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium diákja alkotott.

 

 

Flakstad Emőke, a 4iG társadalmi kapcsolatokért felelős vezetője így kommentálta a különdíjak odaítélését: „Nagyszerű volt látni, hogy a legfiatalabb generáció milyen szintű tudással alkalmazza az informatika legújabb vívmányait. A diákok a jövő munkavállalói és a magyar gazdaság motorjai lesznek, és örömmel tapasztaltuk, hogy megvan bennük a technológiai tudás, kreativitás és társadalmi felelősségvállalás is.”

 

A programtermék verseny célja alapvetően eltér a programozási versenyekétől. Itt nemcsak algoritmikus problémák megoldása a cél, hanem a diákok által készített fejlesztések bemutatása termékként, mintha startup vállalkozást képviselnének. Ennek is köszönhető, hogy számos korábbi versenyző ma sikeres vállalkozóként, vagy akár zsűritagként vesz részt a rendezvényen.

 

 

English Summary

The 21st Neumann János Kárpát-medencei Informatikai Programtermék Verseny featured student-developed innovations such as artificial intelligence for oncology, Rubik's Cube-solving robots, waste-filtering robots, and mobile apps aimed at improving daily life. The event, held in Szekszárd, Hungary, highlighted the creativity and technical skills of young students from across the Carpathian Basin. Notable projects included AI-driven healthcare solutions and environmental robotics. The competition, with a 41-year history, encourages students to present their work as if they were startup entrepreneurs.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Virtualizáció újragondolva: hogyan törnek ki a cégek a szállítói függőségből?

Egyre több vállalat vizsgálja felül virtualizációs környezetét, és fontolgatja annak újratervezését. Ennek hátterében az áll, hogy sok szervezet egyre erősebb szállítói függőséget tapasztal, miközben a költségek jelentősen növekednek, a licencelési feltételek pedig kiszámíthatatlanabbá válnak. A cégek ezért egyre aktívabban keresik a kiutat ebből a helyzetből, ugyanakkor nem kívánnak kompromisszumot kötni az üzletmenet folytonosságában. 

2026. április 16. 09:59

Egységes SAP-rendszerrel gyorsítja kutatásait az ELI

Az Extreme Light Infrastructure (ELI) egységes SAP ERP-rendszert vezet be, amely összekapcsolja kutatóhelyeit, és egyszerűsíti a munkatársak napi munkafolyamatait. Az új platform alapot teremt ahhoz, hogy a több telephelyen működő szervezet egységes, közös irányítási struktúrában működhessen. A bevezetés első ütemében a csehországi Dolní Břežanyban, valamint a szegedi és romániai Măgurele-ben található kutatóközpontok csatlakoznak a rendszerhez, míg a romániai telephely integrációja egy későbbi fázisban valósulhat meg.

2026. április 15. 18:30

Erős újautó-eladások mellett vegyes teljesítményt hozott az AutoWallis első negyedéve

Az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletága 2026 első negyedévében 10 százalékkal több új gépjárművet értékesített, ugyanakkor a csoport összesített teljesítménye 2 százalékos visszaesést mutatott, elsősorban a Nagykereskedelmi Üzletág 6 százalékos darabszámcsökkenése miatt. Ezzel párhuzamosan a Mobilitási Szolgáltatások Üzletág erős negyedévet zárt, és a szerviztevékenység is növekedést mutatott.

2026. április 15. 16:47

Az iroda, ami dolgozik helyetted – így lesz a térből üzleti előny

A munkahelyi kutatások szerint a nem megfelelően kialakított iroda jelentős hatással lehet a teljesítményre: akár a fókuszidő 28%-a is elveszhet, zajos környezetben pedig a memóriaalapú feladatok hatékonysága akár 30%-kal is csökkenhet. Ezzel szemben a tudatosan megtervezett munkakörnyezet kézzelfogható üzleti előnyt jelent. 

2026. április 15. 13:24

Money Talks’26 – Ahol az ötletekből üzlet születik

Hogyan lesz egy ötletből valódi üzleti siker? Milyen döntések, kudarcok és stratégiák állnak a legismertebb hazai vállalkozók mögött? A választások utáni nagy gazdasági seregszemlén nem kerülgetik a forró kását. A legégetőbb kérdés is terítékre kerül: Hogyan tovább, Magyarország? A Money Talks’26 konferencia 2026. április 22-én összehozza hazánk meghatározó üzleti és kreatív szereplőit, hogy őszintén beszéljenek sikerről, pénzről és a mögöttes folyamatokról.

2026. április 15. 11:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Lányok Napja az ELTE-n: Merülj el az informatika jövőjében!

2026. április 14. 19:55

Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

2026. április 8. 10:27

Érintéses fizetés érkezett a Huawei okosórákra Európában

2026. április 7. 15:47

Innovációban a világ élvonalában: magyar éremeső az I-FEST2 versenyen

2026. március 30. 13:19