Két magyar középiskolás a világ legrangosabb tudományos versenyén

forrás: Prím Online, 2025. május 6. 17:55

2025. május 10–16. között az Egyesült Államokbeli Ohioban rendezik meg az ifjúsági tudományos versenyek világbajnokságát, az International Science and Engineering Fairt (ISEF), ahol Magyarországot két tehetséges középiskolás, Raposa Bálint és Vida Ákos képviseli. Bálint az akkumulátorok hatékonyságának növelésére irányuló kutatásával, míg Ákos a 3D nyomtatási technológia továbbfejlesztésével vívta ki a nemzetközi részvétel jogát a hazai innovációs versenyeken.

A világ egyik legrangosabb ifjúsági tudományos eseményét idén Ohio állam fővárosában, Columbusban, a Greater Columbus Convention Centerben rendezik meg. Az immár 75. alkalommal sorra kerülő versenyen több mint 60 ország mintegy 1800 diákja méri össze tudását 22 tudományos és mérnöki szakterületen. A versenyen összesen több mint 9 millió dollár értékű díj talál gazdára, köztük ösztöndíjak, különdíjak, valamint olyan rangos elismerések, mint a 75 000 dollár összegű Gordon E. Moore-díj a leginnovatívabb projektért, vagy az 50 000 dolláros Regeneron Young Scientist Awards a legkiemelkedőbb kategóriagyőzteseknek.

 

A két magyar versenyző kiváló eredményekkel zárta a Magyar Innovációs Szövetség által szervezett 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát, így szereztek jogot az ISEF-en való részvételre.

 

„Bálint és Ákos munkája nemzetközi szinten is megállja a helyét. Felkészülten vágnak neki a világversenynek, ahol a magyar diákok korábban is szép sikereket értek el – ezúttal is bizakodva tekintünk szereplésük elé” – hangsúlyozta Bőthe Csaba, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezetője, aki az OTIO-t, az ISEF hazai válogatóversenyét is szervezi.

 

Raposa Bálint

 

A versenyzők és projektjeik

 

Raposa Bálint, az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium diákja olyan innovatív akkumulátorfejlesztési projekttel indul, amely újfajta anyagok, úgynevezett aerogélek alkalmazásával jelentős mértékben növeli a lítium-levegő akkumulátorok teljesítményét. A pirolízissel előállított széngél és grafén-oxiddal módosított változata hatékonyabb energiatárolást tesz lehetővé a hagyományos aktívszenes megoldásokhoz képest.

 

Vida Ákos, a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium tanulója a 3D nyomtatási technológia egyik alapvető problémájára talált megoldást. Kifejlesztett egy új módszert, amely során a nyomtató fúvókája a rétegeket „összecsípi”, így azok jobban összeforrnak, növelve a kész tárgyak szilárdságát és tartósságát.

 

Vida Ákos

 

A magyar csapatot Pazsák Zsófia, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatóhelyettese és az OTIO egyik főszervezője kíséri el a versenyre.

 

A Magyar Innovációs Szövetség a megmérettetést követően részletesen beszámol majd a diákok tapasztalatairól és eredményeiről.

 

 

English Summary

Two outstanding Hungarian high school students, Bálint Raposa and Ákos Vida, will represent Hungary at the 2025 International Science and Engineering Fair (ISEF), held in Columbus, Ohio, from May 10–16. Bálint developed an innovative solution to enhance battery performance using aerogels, while Ákos improved 3D printing technology by strengthening the bond between printed layers. The ISEF is one of the world’s most prestigious science competitions for students, attracting nearly 1,800 participants from over 60 countries. The Hungarian delegation is led by Zsófia Pazsák from the Hungarian Association for Innovation, which organized the national qualifying competition. The event offers more than $9 million in prizes, including scholarships and special awards.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Szegeden debütált az ország első hibrid okosboltja

A Coop Szeged üzlethálózatában indult el az ország első hibrid okosboltja, amely a 247 Shop mobilalkalmazáson keresztül érhető el. Az üzlet nappal hagyományos kiszolgálással működik, zárás után pedig teljesen automatizált üzemmódra vált, így bolti személyzet nélkül is elérhető marad a vásárlók számára. A boltot a magyar fejlesztésű Laurel technológia tette lehetővé, és akár kisebb települések fenntartható kisboltmodelljeként is működhet.

2025. május 22. 21:04

Rekordszámú illegális tartalom: Az INHOPE riasztó éves jelentése

Napvilágot látott az INHOPE – a gyermekek online szexuális kizsákmányolása ellen fellépő nemzetközi szervezet – 2024-re vonatkozó éves jelentése. A szervezet tagjai, köztük a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által működtetett Internet Hotline, tavaly közel 1,64 millió olyan online tartalmat azonosítottak, amelyek feltételezhetően gyermekek szexuális bántalmazását ábrázolták.

2025. május 22. 19:40

Új utak a bizonytalanságban – Online tanfolyamok segíthetnek a pályakezdő fiataloknak

Egyre több érettségizett fiatal bizonytalan abban, merre induljon tovább, és halogatja a pályaválasztást. Számukra jó megoldást kínálhatnak a rövid, gyakorlati tudást nyújtó online képzések – mondja Nagy László oktatási szakértő. Ezek a tanfolyamok néhány hét alatt elvégezhetők, és olyan népszerű területeket fednek le, mint a webdesign, videókészítés vagy a mesterséges intelligencia. A cél: ne teljenek el tétlenül azok a hónapok sem, amikor már túl vannak az iskolán, de még nem találták meg a következő lépést.

2025. május 22. 16:27

Mesterséges intelligencia: az új ipari forradalom?

A PwC legújabb tanulmánya szerint a mesterséges intelligencia (AI) a következő tíz évben évente akár egy százalékponttal is gyorsíthatja a globális gazdasági növekedést. Ez a hatás a 19. századi ipari forradalom idején tapasztalt fejlődéshez mérhető.

2025. május 22. 14:56

Új szabályok, magasabb bérek: így alakul idén nyáron a diákfoglalkoztatás

Közeleg a nyári szünet, a diákmunka iránti kereslet pedig már most érezhetően megnőtt. A legnépszerűbb állásokat szinte napok alatt betöltik, miközben a cégek is egyre inkább a diákfoglalkoztatás felé fordulnak – részben az egyszerűsített foglalkoztatás (EFO) szigorodó szabályozása miatt. A Mind-Diák Szövetkezet friss adatai alapján 2025 nyarán az átlagos órabér bruttó 2000 forint körül mozog, de bizonyos – főként gyakornoki – pozíciókban ez akár 3000 forint felett is lehet.

2025. május 22. 13:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Novellapályázat diákoknak – Képzeld el a jövőt humanoid robotokkal!

2025. május 22. 18:01

Kiemelkedő magyar siker az ISEF világdöntőjén

2025. május 17. 13:49

Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom

2025. május 14. 11:58

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48