Tanítói pályára termett – országos első helyezést ért el a győri egyetem hallgatója

forrás: Prím Online, 2025. május 7. 17:28

Első helyezést ért el Nágel Anna, a Széchenyi István Egyetem tanító szakos hallgatója a „Tanuld és tanítsd a jobbat!” című országos tanítási versenyen, melyet a 3–4. évfolyamos tanító szakos hallgatók számára hirdettek meg környezetismeret tantárgyból. A kiváló eredmény megerősítette abban, hogy jó pályát választott.

A versenyt a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Kara és a Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Óvoda közösen rendezte. A megmérettetésen a Széchenyi Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai Kara négy hallgatóval képviseltette magát. Közülük Nágel Anna, negyedéves tanító szakos hallgató bejutott az országos döntőbe, amelyet nemrég rendeztek meg Szarvason, Békés vármegyében. A döntőben négy másik versenyzővel mérte össze tudását, módszertani felkészültségét és tanítói rátermettségét.

 

A versenyzők óráit és reflexióit egy hat főből álló, nagy tapasztalatú szakmai zsűri értékelte több szempont alapján. Anna tanítása bizonyult a legkiemelkedőbbnek, így ő nyerte el az országos első helyet.

 

„Örömmel vállaltam a kihívást, hiszen a felkészülés és a verseny is nagyon sokat adott – szakmailag fejlődhettem, tapasztalatot szerezhettem, és értékes kapcsolatokat építhettem ki más pedagógushallgatókkal és gyakorló oktatókkal” – mondta a győztes. Az első fordulóban a táplálkozás szervrendszeréről tartott tanórát egy negyedik osztályban a győri Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolában. Az erről készült videó alapján jutott be az országos döntőbe.

 

 Nágel Anna, a Széchenyi István Egyetem díjnyertes hallgatója és felkészítőtanára, Lovró Dóra

 

Ott a „naptár, hónap, napirend, ismétlődő jelenségek” témakört kapta, amelyet egy harmadik osztályban kellett tanítania. Az óra sikeres volt, a zsűri külön kiemelte a diákokkal való természetes kapcsolatát, valamint a helyzetekre adott spontán, mégis szakszerű reakcióit. Anna szerint ez a visszajelzés megerősítette abban, hogy jó úton jár, és valóban helye van a pedagóguspályán. Hallgatótársainak is azt tanácsolja, hogy éljenek az ilyen lehetőségekkel, mert rengeteget lehet tanulni belőlük.

 

Anna felkészülését Lovró Dóra, az Öveges-iskola szakvezető tanítója segítette, aki maga is a győri egyetemen végzett korábban. Mint elmondta, négy hallgatóval vágtak neki a versenynek: Anna mellett Csordás Flóra és Patkó Virág negyedéveseket ő, míg a harmadéves Bíró Fannit Burán-Schermann Friderika készítette fel. Mindannyian magas színvonalon teljesítettek, és Lovró Dóra szerint azok is remekül helyt álltak volna a döntőben, akik végül nem jutottak be.

 

„Anna nemcsak a tanítás során bizonyított, hanem a zsűri szakmai kérdéseire adott válaszaival is meggyőző volt. Módszertani tudása, személyisége és a gyerekekkel való bánásmódja egyaránt elismerést váltott ki. A tanóra a diákok számára is valódi élményt jelentett” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy már a döntőbe jutás is hatalmas eredmény, az országos első hely pedig önmagáért beszél, amelyre méltán lehet büszke a Széchenyi István Egyetem, annak Apáczai Kara, valamint a gyakorlóiskola is.

 

 

English Summary

Anna Nágel, a student at Széchenyi István University in Győr, won first place in the national teaching competition titled “Learn and Teach the Better!”, aimed at third- and fourth-year teacher training students. She advanced to the finals with a recorded lesson on the human digestive system, and in the final round, she taught a third-grade class about calendars and recurring events. The jury praised her spontaneous classroom responses and her ability to build strong rapport with students. Anna sees the achievement as a confirmation of her career choice and encourages fellow students to participate in similar professional challenges. Her preparation was supported by her mentor, Dóra Lovró, from the university’s affiliated training school.

 

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új utak a bizonytalanságban – Online tanfolyamok segíthetnek a pályakezdő fiataloknak

Egyre több érettségizett fiatal bizonytalan abban, merre induljon tovább, és halogatja a pályaválasztást. Számukra jó megoldást kínálhatnak a rövid, gyakorlati tudást nyújtó online képzések – mondja Nagy László oktatási szakértő. Ezek a tanfolyamok néhány hét alatt elvégezhetők, és olyan népszerű területeket fednek le, mint a webdesign, videókészítés vagy a mesterséges intelligencia. A cél: ne teljenek el tétlenül azok a hónapok sem, amikor már túl vannak az iskolán, de még nem találták meg a következő lépést.

2025. május 22. 16:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Novellapályázat diákoknak – Képzeld el a jövőt humanoid robotokkal!

2025. május 22. 18:01

Kiemelkedő magyar siker az ISEF világdöntőjén

2025. május 17. 13:49

Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom

2025. május 14. 11:58

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48