A jövő motorjai: innovatív vállalkozók és fiatal vezetők a reflektorfényben

forrás: Prím Online, 2025. december 4. 09:56

Idén tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Bizalom Gálát, ahol olyan vezetőket méltattak, akik nemcsak értéket teremtenek a munkájuk során, hanem folyamatos inspirációt is jelentenek környezetük számára. A hazai üzleti élet kiemelkedő szereplői hét kategóriában és két különdíjban részesültek. A 2025-ös Leader of The Year díjat Szabó Zoltán, a Ghibli Kft. ügyvezetője kapta.

A Bizalmi Kör által szervezett eseménynek ezúttal is a Corinthia Hotel elegáns bálterme adott otthont, ahol mintegy hatszáz vendéget fogadtak. Az est központi témája az „origin”, vagyis az ősforrás volt, amely a rendezvény látványvilágában is megjelent, és azt az üzenetet hordozta: a vezetői erő az eredetekhez való visszatérésből és a belső motivációból fakad.

 

A megnyitót követően Gangel Péter, a Bizalmi Kör alapítója és a Leader of The Year díj megálmodója köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte: a közösség tagjai a felszínen különböznek ugyan, de gyökereikben összekapcsolódnak, akárcsak az erdő fái. A Bizalmi Kör így válik az üzleti élet „talaj alatti hálózatává”, amely tudást, kapcsolatokat és bizalmat juttat el oda, ahol ezeknek a legnagyobb értéke van. „A kapcsolat erőforrás, a bizalom energia. Ezekből születnek jobb stratégiák, gyorsabb döntések és bőségesebb eredmények” – fogalmazott.

 

Szabó Zoltán, a Ghibli Kft. ügyvezetője

 

A zsűri a hozzáadott értéket kereste

 

Az est háziasszonya Köböl Anita volt. A kategóriák döntőseit a zsűri és a korábbi díjazottak méltatták, majd átadták az elismeréseket. A független zsűri a hazai üzleti szféra meghatározó szakembereiből állt.

 

Dr. Oszkó Péter, az O3 Partners alapító-vezérigazgatója szerint a jó vezető következetes, hiteles, hosszú távon gondolkodik, és mindennapi döntéseiben is példát mutat. Hangsúlyozta: a díj fontos üzenete, hogy a magyar vállalkozók kitartó munkával jelentős eredményeket érhetnek el.

 

Dr. Csorbai Hajnalka, az Opten Kft. stratégiai igazgatója elmondta: nehéz volt a döntés, hiszen minden jelölt rendelkezett valamilyen különleges erősséggel. Úgy fogalmazott, kifejezetten inspirálónak találta, hogy az adatok mellett a vezetők személyes történeteit is megismerhette.

 

Dr. Zolnay Judit, a Zolnay Consulting alapítója szerint ma már alapvetés, hogy egy vezető kiemelkedő üzleti teljesítményt nyújt. A zsűri azonban azt a pluszt kereste, amely megmutatja, milyen értéket teremt a vezető, milyen hatással van környezetére, és hogyan tudja továbbadni azt a tudást és eredményt, amelyet felépített.

 

Tóth Tibor, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója, a zsűri új tagja elsősorban arra volt kíváncsi, mely vállalkozások jelentenek valódi potenciált nemcsak a tőzsde, hanem a gazdaság egésze számára. „Sok ígéretes céget találtunk, és ez a díj fontos visszajelzés lehet számukra, hogy jó úton járnak” – mondta.

 

 

A 2025-ös év kiemelkedő vezetői

 

Az ’Leader of The Year ’25’ díjat Szabó Zoltán, a Ghibli Kft. ügyvezető-tulajdonosa vehette át. Mint mondta, bár ő kapta az elismerést, azt valójában a cég érdemelte ki. Szerinte a jó vezetés titka az, hogy a vezető szeresse a csapatát, legyen kitartó, húzza meg a határokat, de hagyja, hogy a munka egyfajta „játék” maradjon. „Ehhez szabályok, szabadság és célok kellenek. Ha ez a három feltétel adott, akkor jó munkahely születik.”

 

Az Év Fiatal Cégvezetője díjat Szalczinger Fanni kapta, aki három éve irányítja az Allegro Cafe Kft. családi vállalkozását. „Fiatal vezetőként nem könnyű érvényesülni, de mindig igyekeztem egy lépéssel előrébb gondolkodni. A hit, a kitartás és a csapatba vetett bizalom tette mindezt lehetővé.”

 

A digitalizációs különdíjat Egerszegi Krisztián, a MiniCRM Zrt. vezetője nyerte el. Úgy fogalmazott: „A digitalizáció a lételemünk, de a sikerhez az embernek és a cégnek is teljesítenie kell. Ebben a vezetőnek kulcsszerepe van: nem elég, ha ő maga képes extra erőfeszítésekre – ezt át is kell adnia a kollégáknak.”

 

A Nagyvállalati kategória győztese Matusz Balázs, a MATUSZ-VAD Zrt. elnök-vezérigazgatója lett, aki egyszemélyes vállalkozásból épített fel országos céget. Szerinte a pálya különböző szakaszaiban más tényezők visznek előre: korábban a maximalizmus és a kitartás, ma pedig az innováció és a rendszerszemlélet.

 

A díjazottak számára a Budapesti Értéktőzsde december elején „Bajnokok reggelije” néven exkluzív szakmai programot szervez a BÉT épületében, ahol szélesebb perspektívát kapnak a jövőbeli növekedési lehetőségekről.

 

A díjazottak névsora:

 

Az év fiatal cégvezetője: Szalczinger Fanni, Allegro Cafe Kft.

 

• Az év női cégvezetője: Dr. Szántó Linda, Silurus Software Kft.

 

• Digitalizációs különdíj: Egerszegi Krisztián, MiniCRM Zrt.

 

• Mikrovállalati kategória: Bánfi Beáta, B.K. Unió Kft.

 

• Kisvállalati kategória: Nagy Dániel, Component Kft.

 

• Középvállalati kategória: Bukor Dániel PIREX-98 Kft.

 

• Nagyvállalatai kategória: Matusz Balázs, MATUSZ-VAD Zrt.

 

• Hosszútávú perspektíva különdíj: Nagy Martin, RGM Solution Kft.

 

• Leader of The Year ’25, az abszolút nyertes: Szabó Zoltán, Ghibli Kft.

 

 

English Summary

The 11th Trust Gala celebrated outstanding Hungarian business leaders who continuously create value and inspire their communities. This year’s Leader of The Year award went to Zoltán Szabó, CEO and owner of Ghibli Kft., recognized for his people-centered and motivating leadership approach. The event, hosted at the Corinthia Hotel, revolved around the theme of “origin,” highlighting that true leadership strength comes from authenticity and inner motivation. A distinguished jury evaluated nominees based not only on business results but also on the impact they create and the values they embody. Additional awards honored young leaders, innovators in digitalization, and executives driving large-scale growth within the Hungarian economy.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Okos autók, csúszós utak: bízhatunk a technológiában télen?

ABS, sávtartó asszisztens, fáradtságfigyelő, automatikus vészfékezés, holttérfigyelés – ma már számos intelligens technológia támogatja a biztonságosabb közlekedést az autókban. Van, aki teljes mértékben kihasználja ezeket a rendszereket, míg mások még a kötelező ABS-t is szívesen kikapcsolnák. 

2026. január 14. 18:10

Jövőformáló csapat: bemutatkoztak az AUMOVIO hazai döntéshozói

Az AUMOVIO, a Continental Automotive üzleti szektorából kivált elektronikai és technológiai vállalat, 2025 szeptemberétől önálló márkanév alatt működik tovább. Ehhez kapcsolódva a cég bemutatta magyarországi vezetőségét.

2026. január 14. 16:33

Óvodások mobilon, tinik a közösségi médiában – új korszak a digitális gyerekkorban

Egyre több óvodásnak van már saját mobiltelefonja – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) gyermekek médiahasználati szokásait vizsgáló felméréséből. A kutatás azt is megmutatja, hogy a gyerekek nemcsak egyre korábban kapják meg első okoseszközüket, hanem a közösségi média felületein is egyre fiatalabb korban regisztrálnak.

2026. január 14. 14:56

A Bridgestone leányvállalata aranyérmet kapott az EcoVadis értékelésén

A Bridgestone Corporation leányvállalata, a Bridgestone Aircraft Tire Europe (BAE) arany fokozatú minősítést ért el az EcoVadis nemzetközileg elismert fenntarthatósági értékelési rendszerében. Az eredmény jelentős előrelépést jelent a vállalat számára a 2023-as teljesítményhez képest, és a BAE-t az EcoVadis által világszerte, 220 iparágban értékelt mintegy 130 ezer vállalat legjobb 5 százaléka közé emeli.

2026. január 14. 13:19

Beázott a telefon? Ezt tedd – és ezt semmiképp se!

A kiadós havazás és a tartós fagy nemcsak a közlekedést nehezíti meg, hanem a mobiltelefonunkat is komoly próbatétel elé állítja. A hideg, a nedvesség és a gyors hőmérséklet-ingadozás együttese könnyen kárt tehet a készülékben. A Yettel összeszedte a legfontosabb tudnivalókat és tanácsokat ahhoz, hogyan óvhatjuk meg telefonunkat a téli időjárás viszontagságaitól – akár itthon, akár egy külföldi síparadicsomban használjuk.

2026. január 14. 11:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hiba a Revolut alkalmazásban, illetve a kártyás fizetéseknél

2026. január 9. 14:38

Amikor a szoftver életre kel: a Bosch intelligens jövőképe a CES 2026-on

2026. január 6. 11:50

A generatív AI lett a digitális világ új alappillére

2025. december 28. 13:58

Globális óriások árnyékában – Így változott a magyar e-kereskedelem 2025-ben

2025. december 18. 16:39