Új nagykövettel erősít a G-SHOCK Magyarországon
A Casio magyarországi forgalmazója, a Fast Hungary hosszú távú együttműködést jelentett be az egyik legismertebb hazai autós tartalomgyártóval és influenszerrel, Bertalan Gáborral, akit a közönség AutóSámánként ismer.
„A partnerség a Casio G-SHOCK prémium szegmensét érinti: a G-SHOCK Metal, valamint a Master of G kollekciókat, amelyek hivatalos márkanagykövete lett Gábor” – emelte ki Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.
Bár AutóSámán neve elsősorban az autók és a mobilitás világához kötődik, a japán óragyártó által képviselt minőséggel és szemlélettel már jóval korábban kapcsolatba került. „Édesapám teherautósofőr volt, az 1980-as évek elején Irakban dolgozott. Amikor hazatért, egy digitális Casio órát hozott nekem. Leírhatatlan volt az örömöm” – idézte fel Gábor az együttműködés kapcsán.
Fém találkozása fémmel
A személyes kötődés mellett az anyaghasználat is fontos közös pont: a fém az autógyártásban és az órakészítésben egyaránt meghatározó szerepet tölt be. A G-SHOCK Metal kollekció robusztus, fém tokos modelljei a tartósságot, a precíz mérnöki munkát és a markáns dizájnt ötvözik, míg a Master of G órák a legszélsőségesebb körülmények között is megbízható teljesítményt nyújtanak.
Érdekesség, hogy AutóSámán már a hivatalos partnerség előtt is G-SHOCK órát viselt. „A COVID-időszak alatt egy piros G-SHOCK GBD-H1000 segítségével kezdtem el mérni a futásaimat. Azóta is az egyik kedvencem, rengeteg helyen elkísért” – tette hozzá. Számára a G-SHOCK jóval több egyszerű kiegészítőnél: a következetesség és a karakteres stílus megtestesítője.
Szenvedély, karakter, erő
Nemcsak a márka iránti elkötelezettsége, hanem személyisége is ideális márkanagykövetté teszi. A Metal kollekció rozsdamentes acélból és titániumból készült modelljei urbánus, modern megjelenést és kiemelkedő minőséget képviselnek. A Pro Master of G multiszenzoros outdoor órák pedig a férfiasság, a precizitás és az extrém terhelhetőség szimbólumai.
„Különösen élvezem ezt az együttműködést, mert a G-SHOCK valóban minden élethelyzetre kínál megoldást. A G-SHOCK Metal órák tökéletesen illeszkednek az autókhoz és technológiához fűződő szenvedélyemhez – legyen szó videókról, előadásokról, autóbemutatókról vagy akár a háttérmunkáról. A Master of G modellek pedig hétvégéken és sportolás közben a szabadságot és a határok nélküli kihívásokat képviselik számomra” – fogalmazott Gábor.
Közös értékek mentén
A partnerségre a Fast Hungary Kft. is kiemelt büszkeséggel tekint. „AutóSámán személyisége és munkássága pontosan azt tükrözi, amit a G-SHOCK is képvisel: hitelességet, kompromisszummentes szenvedélyt, értékteremtést és egy markáns egyéniség felvállalását. Különösen megfogott a bemutatkozásában elhangzó >>teszem a dolgom és fejlődök<< gondolat, amely tökéletesen összecseng a G-SHOCK DNS-ével. Büszkék vagyunk rá, hogy őt mutathatjuk be márkanagykövetként a hazai sajtónak” – hangsúlyozta Nagy Sándor.
Az együttműködés új lendületet adhat a G-SHOCK magyarországi jelenlétének. Az exkluzív G-SHOCK Metal kollekciók – különösen az MTG és MRG modellek – világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és AutóSámán közreműködésével ez a siker tovább erősödhet. Nemcsak jelentős rajongótábort hoz magával, hanem egy hiteles, évtizedekre visszanyúló személyes kapcsolatot is a márkával. Autóipari tapasztalata pedig segíthet a vásárlóknak mélyebben megérteni a G-SHOCK Metal órákban alkalmazott innovatív technológiák és felületkezelési megoldások magas színvonalát.
English Summary
Casio’s Hungarian distributor, Fast Hungary, has announced a long-term partnership with renowned automotive content creator and influencer Bertalan Gábor, known as AutóSámán. He becomes the brand ambassador for Casio’s premium G-SHOCK collections, including the Metal and Master of G series. Gábor has long admired Casio’s quality and precision, having worn their watches since childhood. The collaboration highlights shared values of durability, style, and passion, bridging his automotive expertise with the cutting-edge technology of G-SHOCK timepieces. This partnership aims to expand the brand’s presence in Hungary while connecting with a growing community of enthusiasts.
Kapcsolódó cikkek
- G-SHOCK fanok mindenhol! – Így nézett ki az első magyar rajongói találkozó
- Titánból született tökéletesség – itt a G-SHOCK legellenállóbb karórája
- Sportautók ihlette luxus a csuklón – a Casio Edifice új szintre lép
- Ahol az AI találkozik a japán precizitással: bemutatkozik a Casio újdonsága
- Nyári újdonságok a G-Shocktól: Stílusos karórák aktív életmódhoz
- A G-Shock legújabb modelljei: Mentőszolgálatok ihlette dizájn
- Vadonatúj karórákkal tér vissza PAC-MAN a csuklókra
- A szupercellákat idézi meg a legújabb Casio
- Limitált szériában készül a Casio méregdrága órája
- Igényes és strapabíró órák a japán márkától
Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Nem az adat hiányzik, hanem a lendület: mi tart vissza a futástól?
„Holnap elkezdem.” Sokak számára a futás nem a pályán indul, hanem már jóval előtte, az adatok világában. Teljesítményt mérünk, számokat figyelünk, mégis nehéz megtenni az első lépést. A Huawei megbízásából készült kutatás is rámutat: bár az adatok szinte minden futó életében jelen vannak, önmagukban nem oldják meg a legnagyobb akadályt, az elindulást. Dr. Lénárt Ágota sportpszichológus szerint a technológia akkor válik igazán hasznossá, ha nemcsak rögzít, hanem érthető visszajelzést is ad.
Magával ragadó hangzás és villámgyors OLED: a Sony két új gamer eszközt dob piacra
A Sony két új eszközzel erősíti tovább INZONE gamer termékcsaládját: az INZONE H6 Air fejhallgatóval és az INZONE M10S II gamer monitorral. Az újdonságokat kifejezetten a kompetitív és esport játékosok igényeihez igazították, a hangsúlyt a kiemelkedő teljesítményre, a precíz hang- és képmegjelenítésre, valamint a hosszú játékmenetek során is biztosított kényelemre helyezve.
Tizenhat év, tizenhat százalék: születésnapi leárazás a Xiaominál
A Xiaomit 2010-ben alapították, és az elmúlt tizenhat év során a fogyasztói elektronika és okoseszközök egyik meghatározó, globális szereplőjévé nőtte ki magát, világszerte több millió rajongót gyűjtve. A vállalat már 2012-ben is kiemelt figyelmet fordított közösségére, amikor először ünnepelte meg felhasználóit – ez a hagyomány pedig azóta is folytatódik. Idén is megrendezik a Xiaomi Fan Festivalt, amelynek keretében számos termék kedvezményes áron érhető el a mi.com weboldalon.
Minden egyben megoldások: új dokkolóval és mikrofonnal erősít a Sandberg
A megfizethető számítógépes és mobilkiegészítőiről ismert dán Sandberg két új terméket mutatott be: egy USB-C 6 az 1-ben hordozható SSD-dokkolót, valamint egy vezeték nélküli Streamer USB-C mikrofonszettet. Az újdonságok célja, hogy az irodai felhasználók és a tartalomgyártók munkáját egyaránt hatékonyabbá tegyék.
Okos zajszűrés, tiszta hangzás – ezt tudja a Liberty 5
Az in-ear kialakítású soundcore Liberty 5 továbbfejlesztett aktív zajszűréssel hatékonyan csökkenti a környezeti hangokat és a zavaró beszélgetéseket, így ideális választás mindazok számára, akik a városi nyüzsgés közepette is nyugalomra vágynak. A hatmikrofonos rendszer, az AI-alapú zajszűrés és az Adaptive ANC 3.0 technológia együttesen biztosítják, hogy bárhol és bármikor zavartalanul fókuszálhassunk vagy kikapcsolódhassunk.

