LEGO-ból épített jövő: regionális robotikaverseny a Széchenyi-egyetemen

forrás: Prím Online, 2026. február 8. 14:47

A győri Széchenyi István Egyetem adott otthont a First LEGO League nemzetközi robotikaverseny regionális fordulójának. Az eseményt az intézmény Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karán rendezték meg, ahol 9 és 16 év közötti diákok mérték össze tudásukat. A résztvevők a kódolás, a mérnöki tervezés és a kutatás területén szerzett ismereteiket ötvözve oldották meg a feladatokat. A három legeredményesebb csapat hamarosan a budapesti országos döntőben is bemutatkozhat.

 

A First LEGO League olyan nemzetközi robotikai megmérettetés, amelyen 9–16 éves fiatalok saját építésű robotjaikkal teljesítenek különböző kihívásokat egy előre kijelölt pályán. A győri regionális fordulónak ismét a Széchenyi István Egyetem adott otthont, ahol a LEGO-alapú élménypedagógia már évek óta meghatározó szerepet tölt be. A szervezésben az Apáczai-kar mellett az egyetem Felnőttképzési és Kompetenciafejlesztési Központja, valamint a Járműipari Kutatóközpont is közreműködött.

 

A First LEGO League Széchenyi István Egyetemen megrendezett regionális fordulóját a „Bits” csapata nyerte, amelynek tagjai az intézmény Robotika, programozás mikrotanúsítványos képzésének hallgatói. (Fotó: Dudás Máté/Széchenyi István Egyetem)

 

A 2025–2026-os tanév versenytémája a régészet volt. A Győrből és környékéről érkező csapatok mentoraik támogatásával, STEM-területeken (természettudomány, technológia, mérnöki tudományok és matematika) szerzett tudásukat és együttműködési készségeiket kamatoztatva alkották meg robotjaikat. A szakmai zsűri nemcsak a robotok műszaki megoldásait értékelte, hanem az innovációs projekteket, a csapatmunkát és a kommunikáció minőségét is figyelembe vette az eredmények kialakításakor.

 

 

 

A megmérettetésre a győri iskolák mellett felvidéki intézmények – Nagymagyar és Nagyfödémes településekről – is érkeztek diákok. A versenyt végül a Széchenyi István Egyetem „Bits” csapata nyerte meg, amelynek tagjai az intézmény Robotika, programozás mikrotanúsítványos képzésének hallgatói. Második helyen a Győrladamér Községi Általános Iskola „Ladamértech” csapata végzett, míg a harmadik helyet a Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola „Győri Gárdonyi_2” együttese szerezte meg. A dobogón végzett csapatok mind kvalifikálták magukat a február 28-án Budapesten megrendezendő országos döntőre.

 

 

Boros Norbert főszervező, az egyetem képzési szakreferense kiemelte: jelentős eredmény, hogy néhány év szünet után a First LEGO League ismét visszatért Győrbe. Mint elmondta, a program nagy népszerűségnek örvend, amit jól mutat, hogy nyolc iskola csatlakozott a kezdeményezéshez. A regionális fordulóra nevezett tizenegy csapatból nyolcat olyan mentorok készítettek fel, akik a Széchenyi István Egyetem Apáczai-karán meghirdetett „Robotika, programozás pedagógusoknak” képzés résztvevői. Az országos döntőbe jutott csapatok felkészítői is ebből a körből kerültek ki. A győztes csapat innovációs projektje különösen figyelemre méltó volt: vakok és gyengénlátók számára kidolgozott múzeumi megoldásukat már a gyakorlatban is alkalmazzák, többek között a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Eszterházy-palotában látható kiállításán.

 

 

Az Apáczai-kar kiemelten kezeli az élményalapú tanulás támogatását, ennek jegyében nemrégiben „Interdiszciplináris robotikai és STEM-kompetenciafejlesztő” szakirányú továbbképzést indított. A program egyik specializációja kifejezetten a First LEGO League versenyhez kapcsolódik. Emellett a „LEGO oktatás” tantárgy a tanító szakos hallgatók mintatantervébe is bekerült, így ők már alapdiplomájuk megszerzése előtt elsajátíthatják a módszertan alapjait.

 

Galéria: Dudás Máté, Nagy Gergely/Széchenyi István Egyetem

 

English Summary

Széchenyi István University in Győr recently hosted the regional round of the international First LEGO League robotics competition. Students aged 9 to 16 competed by combining coding, engineering design and research skills to complete themed challenges, which this year focused on archaeology. In addition to robot performance, teams presented innovation projects and were evaluated on teamwork and communication. The top three teams qualified for the national final to be held in Budapest on February 28. The winning team impressed the jury with an accessibility-focused museum solution for visually impaired visitors, already implemented at the Rómer Flóris Art and History Museum in Győr.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hőszivattyú‑boom Európában – közel 30 millió otthon bizonyítja a technológia erejét

A Panasonic Heating & Cooling Solutions a European Heat Pump Association (EHPA) legfrissebb adataira hívja fel a figyelmet, amelyek jól mutatják, milyen jelentős fejlődésen ment keresztül a hőszivattyús technológia Európában.

2026. július 17. 17:38

Orvosból tesztelő, jogászból fejlesztő: tarolnak a karrierváltók az informatikában

A digitalizáció mára gyakorlatilag minden ágazatot átalakít, legyen szó a pénzügyi szektorról, az oktatásról, az egészségügyről, a mezőgazdaságról vagy a kiskereskedelemről. Ennek következtében a munkáltatók egyre nagyobb értéket tulajdonítanak azoknak a pályakezdő informatikusoknak, akik az IT-tudás mellett más szakterületen szerzett végzettséggel, iparági tapasztalattal, valamint fejlett kommunikációs vagy akár vezetői készségekkel is rendelkeznek. 

2026. július 17. 15:20

Nagyot lépett a Viber: már eSIM-szolgáltatás is elérhető az alkalmazásban

A Rakuten Viber elindította alkalmazáson belüli utazási eSIM-szolgáltatását, amely gyors és költséghatékony mobilinternet-hozzáférést kínál külföldön. A Magyarországon is elérhető megoldással a felhasználók közvetlenül a Viberben vásárolhatnak adatforgalmat tartalmazó roamingcsomagokat. A szolgáltatás a Rakuten Mobile mesterséges intelligenciával támogatott, felhőalapú eSIM-platformjára épül.

2026. július 17. 13:29

Sebességet vált az Ecommerce Expo: új vezető, új ambíciók

Új főszervező irányítja a jövőben a hazai e-kereskedelmi szektor legnagyobb szakmai rendezvényét: Káli György váltja Guba Vandát az Ecommerce Expo élén. A konferencia korábbi vezetője új szakmai feladatok felé fordul, és pályafutását a Forbes Checkout Day házigazdájaként folytatja.

2026. július 17. 11:45

Közel 10 százalékkal nőtt az AutoWallis kiskereskedelmi értékesítése

Az év első három hónapjában tapasztalt kedvező trendek a második negyedévben is folytatódtak, így az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletága az első félév során közel 10 százalékkal növelte újgépjármű-értékesítését. Eközben a Nagykereskedelmi Üzletág jelentősen javított teljesítményén, és visszaesését 3,5 százalékra mérsékelte, elsősorban a tavaly felvett új márkák értékesítéseinek köszönhetően. A Mobilitási Szolgáltatások Üzletág ismét erős negyedévet zárt, miközben a szerviztevékenység is bővülést mutatott. 

2026. július 17. 09:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Arany, ezüst, bronz: magyar éremeső a 2026-os informatikai diákolimpián

2026. július 14. 09:56

A mesterséges intelligencia fejlődése és az ipari forradalom párhuzamai

2026. július 9. 13:39

A jövő mérnökei Győrben versenyeztek a robotika hazai csúcseseményén

2026. július 2. 15:34

Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

2026. június 22. 11:49