Matek az utcán: a π-napon tesztelték a debreceniek logikáját

forrás: Prím Online, 2026. március 14. 09:57

Világszerte március 14-én ünneplik a nemzetközi π-napot, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a matematika mindennapi életben betöltött fontos szerepére, valamint arra, hogy a számok világa nemcsak hasznos, hanem játékos és izgalmas is lehet. Ebből az alkalomból egy debreceni gimnázium diákjai a belvárosban tették próbára a járókelők logikai gondolkodását és matematikai tudását.

 

Egy tóban minden nap megduplázódik a tavirózsák száma. Ha a 30. napon teljesen beborítják a tó felszínét, vajon mikor volt félig tele a tó? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel tesztelték a járókelőket Debrecen belvárosában a Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium diákjai. Az akcióval a Bolyai János Matematikai Társulat „Matek az utcán” elnevezésű kezdeményezéséhez csatlakoztak. A program célja, hogy a nemzetközi π-nap alkalmából ráirányítsa a figyelmet: a matematika segít megérteni a világ működését, közös gondolkodási alapot ad, és az együttműködést is segíti.

 

Miért válik sokak számára mumussá a matematika?

 

A π-napot 1988 óta ünneplik világszerte március 14-én. A dátum nem véletlen: a 3. hónap 14. napja a π (pi) szám első három számjegyére utal. A π a matematika egyik legismertebb és legfontosabb állandója, amely a kör kerületének és átmérőjének arányát fejezi ki, értéke megközelítőleg 3,14159.

 

 

A világnaphoz kapcsolódóan számos program népszerűsíti a matematikát, amely sok diák és felnőtt számára még mindig nehéz vagy kevésbé kedvelt tantárgy. A világ egyik legnagyobb oktatási felmérése, a 64 ország 650 ezer diákját vizsgáló TIMSS kutatás 2023-as eredményei szerint a matematika iránti érdeklődés az életkor előrehaladtával csökken. Míg 2019-ben a negyedik osztályos tanulók 20 százaléka mondta azt, hogy nem szereti a matematikát, addig 2023-ban ugyanez a korosztály – akkor már nyolcadikosként – közel fele nyilatkozott így.

 

Egy 2024-ben, amerikai középiskolások körében végzett felmérés hasonló következtetésre jutott: a diákok mintegy fele úgy nyilatkozott, hogy nem érdekli a matematika. A kutatók szerint azonban azoknál marad meg leginkább a tantárgy iránti érdeklődés, akik értik az egyes témaköröket, bíznak saját tudásukban, és úgy érzik, hogy az órákon megszerzett ismereteket a mindennapokban is hasznosítani tudják majd.

 

„A matematika sokszor akkor válik igazán nehézzé a diákok számára, amikor rájönnek, hogy egy feladat megoldásához már nem elég egy egyszerű séma követése, hanem kreatív gondolkodásra és új ötletekre is szükség van” – mondja Dr. Tóth Anna, a debreceni Svetits Katolikus Gimnázium természettudományi munkaközösségének vezetője, matematika–kémia szakos tanár. Hozzátette: a pedagógusok tudatosan keresik azokat a módszereket és eszközöket, amelyekkel közelebb hozhatják a matematikát a diákokhoz.

 

A TikTok és a YouTube is segíthet megszerettetni a matematikát

 

A Svetits tanárai a matematikaórákon gyakran használnak hétköznapi példákat, YouTube-videókat, sőt a fiatalok által követett tartalomkészítők anyagait is. Az interneten ma már számos népszerű matematikai csatorna érhető el. A The Maths Guy nevű YouTuber – aki egyébként matematikatanár az Egyesült Királyságban – például általános iskolásoknak szóló videóival több mint 65 ezer feliratkozót gyűjtött az évek során. A Hanna – I love matek & montessori nevű magyar Facebook-oldalt több mint 123 ezren követik, a TikTokon pedig több mint 56 ezer felhasználó figyeli a tartalmait.

 

„A diákok figyelmét ma már sokszor olyan platformokon lehet megragadni, mint a YouTube vagy a TikTok. Ezeken rengeteg hasznos matematikai tartalom található, amelyeket az órákon is fel lehet használni” – magyarázta a tanárnő.

 

Hozzátette: a gimnáziumban évről évre egyre többen választják a matematika emelt szintű érettségit, és a végzősök közül is egyre többen jelentkeznek olyan egyetemi szakokra, ahol erős matematikai és természettudományos alapokra van szükség. Sokan választanak például matematikai, gazdasági, mérnöki vagy informatikai képzéseket, de az orvosi, gyógyszerészeti és gyógytornász szakok iránt is nagy az érdeklődés.

 

 

English Summary

On March 14, people around the world celebrate International Pi Day to highlight the importance of mathematics in everyday life. In Debrecen, students from the Svetits Catholic School marked the occasion by challenging passers-by in the city center with logic puzzles and math questions as part of the “Math on the Street” initiative of the Bolyai János Mathematical Society. The program aimed to show that mathematics can be engaging and helps us better understand the world. Studies show that students’ interest in mathematics often declines with age, but teachers are increasingly using modern tools and real-life examples to make the subject more appealing. Online platforms such as YouTube and TikTok also play a role in bringing mathematics closer to younger generations.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hőszivattyú‑boom Európában – közel 30 millió otthon bizonyítja a technológia erejét

A Panasonic Heating & Cooling Solutions a European Heat Pump Association (EHPA) legfrissebb adataira hívja fel a figyelmet, amelyek jól mutatják, milyen jelentős fejlődésen ment keresztül a hőszivattyús technológia Európában.

2026. július 17. 17:38

Orvosból tesztelő, jogászból fejlesztő: tarolnak a karrierváltók az informatikában

A digitalizáció mára gyakorlatilag minden ágazatot átalakít, legyen szó a pénzügyi szektorról, az oktatásról, az egészségügyről, a mezőgazdaságról vagy a kiskereskedelemről. Ennek következtében a munkáltatók egyre nagyobb értéket tulajdonítanak azoknak a pályakezdő informatikusoknak, akik az IT-tudás mellett más szakterületen szerzett végzettséggel, iparági tapasztalattal, valamint fejlett kommunikációs vagy akár vezetői készségekkel is rendelkeznek. 

2026. július 17. 15:20

Nagyot lépett a Viber: már eSIM-szolgáltatás is elérhető az alkalmazásban

A Rakuten Viber elindította alkalmazáson belüli utazási eSIM-szolgáltatását, amely gyors és költséghatékony mobilinternet-hozzáférést kínál külföldön. A Magyarországon is elérhető megoldással a felhasználók közvetlenül a Viberben vásárolhatnak adatforgalmat tartalmazó roamingcsomagokat. A szolgáltatás a Rakuten Mobile mesterséges intelligenciával támogatott, felhőalapú eSIM-platformjára épül.

2026. július 17. 13:29

Sebességet vált az Ecommerce Expo: új vezető, új ambíciók

Új főszervező irányítja a jövőben a hazai e-kereskedelmi szektor legnagyobb szakmai rendezvényét: Káli György váltja Guba Vandát az Ecommerce Expo élén. A konferencia korábbi vezetője új szakmai feladatok felé fordul, és pályafutását a Forbes Checkout Day házigazdájaként folytatja.

2026. július 17. 11:45

Közel 10 százalékkal nőtt az AutoWallis kiskereskedelmi értékesítése

Az év első három hónapjában tapasztalt kedvező trendek a második negyedévben is folytatódtak, így az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletága az első félév során közel 10 százalékkal növelte újgépjármű-értékesítését. Eközben a Nagykereskedelmi Üzletág jelentősen javított teljesítményén, és visszaesését 3,5 százalékra mérsékelte, elsősorban a tavaly felvett új márkák értékesítéseinek köszönhetően. A Mobilitási Szolgáltatások Üzletág ismét erős negyedévet zárt, miközben a szerviztevékenység is bővülést mutatott. 

2026. július 17. 09:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Arany, ezüst, bronz: magyar éremeső a 2026-os informatikai diákolimpián

2026. július 14. 09:56

A mesterséges intelligencia fejlődése és az ipari forradalom párhuzamai

2026. július 9. 13:39

A jövő mérnökei Győrben versenyeztek a robotika hazai csúcseseményén

2026. július 2. 15:34

Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

2026. június 22. 11:49