Deepfake-veszély: új honlapot indított a kormány
Kormányzati honlap indult mihivatal.gov.hu címen a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos kérdések megválaszolására, a weboldalon panaszt is lehet tenni – jelentette be Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
A bejegyzésben megosztott videóban Tanács Zoltán azt mondta, napjainkban a deepfake tartalmakkal, MI-vel generált képekkel, videókkal vállalkozásokat, embereket lehet tönkre tenni.
Mint elmondta, már bárkiről lehet olyan videót készíteni, amiben olyasmit mond vagy csinál, amit valójában sosem.
MI-vel generált kép
Ez ellen szabályozással lehet fellépni, ilyen az Európai Unió MI-szabályozása (AI Act) is, aminek előírása, hogy jelölni kell azokat a tartalmakat, amik mesterséges intelligenciával készültek – mutatott rá.
„A mesterséges intelligencia szabályozása rengeteg ponton szól bele az életünkbe, és arra törekszik, hogy biztonságosan tudjuk használni ezt a fantasztikus új technológiát” – fogalmazott Tanács Zoltán, majd úgy folytatta, hogy az ezzel kapcsolatosan felmerülő kérdések megválaszolására hozták létre a mihivatal.gov.hu honlapot.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy az oldalon panaszt is lehet tenni, ha valaki úgy érzi, becsapták, kihasználták vagy megsértették az ő vagy más emberek jogait, érdekeit.
English Summary
The Hungarian government has launched a new website, mihivatal.gov.hu, to provide information and answer questions about artificial intelligence (AI) regulation. Science and Technology Minister Zoltán Tanács said the platform also allows users to file complaints if they believe their rights or interests have been violated through AI-related practices. He highlighted the growing risks posed by deepfakes and AI-generated images and videos, which can be used to deceive or harm individuals and businesses. The initiative is linked to the EU’s AI Act, which includes requirements to identify AI-generated content. The government says the new platform aims to help people use AI safely and understand their rights under the new rules.
Kapcsolódó cikkek
- Megkezdődik az uniós MI-rendelet és az új átláthatósági követelmények végrehajtása
- Új korszak az MI-ben: kötelező lesz a mesterséges tartalmak jelölése az EU-ban
- Túl jól hangzik, hogy igaz legyen? – A Generali kampánya segít felismerni az AI‑illúziót
- Deepfake korszak: amikor a valóság is gyanússá válik
- Amikor az AI kinövi az infrastruktúrát: új korszak küszöbén a vállalatok
- Deepfake korszak: bárki lehet a digitális manipuláció áldozata
- AI, autonóm hálózatok és SuperPOD: A Huawei új dimenziója
- 24. alkalommal díjazták az év legjobb honlapjait
- Hype és valóság: így formálja a média az MI jövőjét
- Internet Hotline: egyre több áldozatot érint az MI‑vel generált visszaélés
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hűvös forradalom: így változtatta meg mindennapjainkat a légkondicionálás
Néhány évtizeddel ezelőtt még különlegességnek számított, ha egy moziban, szállodában vagy autóban légkondicionáló működött. Ma már szinte észre sem vesszük, hogy egy forró nyári napon klimatizált otthonból ülünk be a hűvös autóba, majd hasonló hőmérsékletű irodába, üzletbe vagy étterembe érkezünk.
Magyarország letöltési sebességben lekörözte a régiót
Az nPerf adatai alapján Magyarország 2026 januárja és szeptembere között az Európai Unió keleti régiójának öt vizsgált országa közül az első helyen végzett a vezetékes internetes letöltési sebesség tekintetében.
Az LG PRISM AI-ja nyerte a 2026-os SABRE Awards AI-kategóriáját
Az LG Electronics (LG) saját fejlesztésű, mesterséges intelligenciára épülő kommunikációs platformja, a PRISM AI a szakma egyik legrangosabb elismerését nyerte el: a 2026-os IN2 (Insight & Innovation) SABRE Awards Asia-Pacific versenyen a Best AI Tool or Product kategória győztese lett. A PRISM AI emellett a 2026-os SABRE Awards Asia-Pacific Consumer Electronics & Telecommunications kategóriájának döntőjébe is bekerült.
Az AI a magyar fejlesztők új munkaeszköze: évente több mint 300 órát takaríthatnak meg vele
A magyar szoftverfejlesztők 82 százaléka már naponta alkalmaz mesterséges intelligencián alapuló eszközöket munkája során, amelyekkel átlagosan heti 6,5 munkaórát takarít meg. A fejlesztők 77 százaléka érzékel termelékenységnövekedést, 71 százalékuk pedig már most vállalati versenyelőnyt lát az AI használatában.
Egy fotóból videó, egy ötletből iparági szolgáltatás
Közel két év fejlesztés és tesztelés után a magyar AI House Tour bekerült a Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetségének (MIOSZ) rendszerébe, így több száz ingatlanszakember számára vált közvetlenül elérhetővé. A szolgáltatás meglévő ingatlanfotókból és hirdetési anyagokból készít narrált, különböző digitális felületekre optimalizált videókat, újabb helyszíni forgatás nélkül. A fejlesztés ezzel a technológiai kísérletből a szakmailag validált, a mindennapi ingatlanmarketingbe integrált szolgáltatássá vált.

