Három kategória, három kiemelkedő szakember – átadták az idei informatikai díjakat

forrás: Prím Online, 2026. augusztus 27. 19:21

Hagyományosan a VISZ Infogolf konferencia estéjén, Budapesten, gálavacsora keretében ismerik el azokat az informatikai vezetőket, akik kiemelkedő szakmai teljesítményükkel járultak hozzá szervezetük és az informatikai szakma fejlődéséhez. Idén augusztus 26-án rendezték meg a konferenciát és az azt követő díjátadót, amelyen három kategóriában adták át az elismeréseket.

 

Az „Év informatikai vezetője” díjat idén Szabady Szabolcs, a Magyar Államkincstár (MÁK) informatikai elnökhelyettese vehette át. Szabady Szabolcs a MÁK előtt a Sándor-palota, azt megelőzően pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) informatikai szervezetét vezette.

 

Az „Év fiatal informatikai vezetője” elismerésben Oláh Attila, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Digitális Közlekedési IT Megoldások vezetője részesült. Vezetésével jött létre és fejlődik folyamatosan az a digitális megoldásokat összefogó platform, amely Budapest közlekedésének működését és fejlesztését támogatja.

 

 

Az ISACA Budapest Chapter és a VISZ közös elismerését, az „Év információbiztonsági vezetője” díjat idén a szaktekintélyekből álló zsűri Rudolf Ferencnek, az ALDI International IT Services Kft. IT-biztonsági vezetőjének ítélte oda. Rudolf Ferenc négy év alatt teremtette meg a kiberbiztonság kultúrájának alapjait, és építette ki azt a kiberbiztonsági szervezetet, amely a nemzetközi vállalat dél-európai régióban működő cégeinek védelmét biztosítja.

 

„Nagy örömünkre rendkívül magas színvonalú volt az idei versengés a díjakért. A VISZ-díjak, valamint az ISACA Budapest Chapterrel közösen gondozott elismerés presztízse évről évre növekszik, és ez a folyamat idén sem állt meg. Egyre nagyobb a szakmai és társadalmi érdeklődés a VISZ tevékenysége iránt, ami további erőt ad számunkra ahhoz, hogy megfelelően készítsük elő a következő évünket. Szervezetünk ugyanis jövőre ünnepli fennállásának 30. évfordulóját” – mondta Fritsch Róbert, a VISZ elnöke.

 

 

English Summary

The VISZ Infogolf Conference and Awards Gala was held in Budapest on August 26, recognizing outstanding IT leaders in three categories. Szabolcs Szabady, Vice President for IT at the Hungarian State Treasury, received the “IT Leader of the Year” award, while Attila Oláh, Head of Digital Transport IT Solutions at BKK, was named “Young IT Leader of the Year.” The joint VISZ and ISACA Budapest Chapter “Information Security Leader of the Year” award went to Ferenc Rudolf, IT Security Manager at ALDI International IT Services. The awards highlight the exceptional professional achievements of Hungary’s IT leaders and the growing recognition of their contribution to digital transformation and cybersecurity.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fej- és fülhallgatók, hallókészülékek és alvássegítők: Anker újdonságok az IFA-n

Az Anker Innovations audio- és videóüzletága, az Anker Soundcore a németországi Berlinben megrendezett IFA 2026 kiállításon mutatta be legújabb termékeit. Az újdonságok között több olyan modell is szerepel, amely elnyerte az IFA Innovation Award 2026 díjat.

2026. szeptember 8. 20:11

Dupla kategóriagyőzelem és az IFA legnagyobb elismerése: tarolt az LG

Az LG Electronics (LG) nyerte el a második alkalommal megrendezett IFA Innovation Awards legmagasabb rangú elismerését, az „IFA 2026 legjobb márkája” („Best Brand of IFA 2026”) címet. A rangos nemzetközi technológiai díjjal a vállalat tovább erősítette pozícióját a világ vezető innovátorai között, miközben új mércét állított fel a technológia, a formatervezés és a piaci hatás területén.

2026. szeptember 8. 18:43

Magyar fejlesztés, nemzetközi elismerés: a Xeropan bekerült a Learning Cabinetbe

A magyar fejlesztésű Xeropan nyelvtanuló alkalmazás – pedagógiai eredményessége, biztonságos működése és széles körű alkalmazhatósága alapján, független nemzetközi szakmai értékelést követően – bekerült a Learning Cabinet nemzetközi szakértői platformjára.

2026. szeptember 8. 16:59

Egyre okosabb otthonok, személyre szabottabb mindennapok: ezt vitte az LG az IFA-ra

Az LG Electronics (LG) az idei berlini IFA 2026 kiállításon mutatja be kibővített AI Home ökoszisztémáját, amely a mesterséges intelligencia segítségével a készülékeket, az otthoni tereket és a különböző szolgáltatásokat egyetlen, összekapcsolt rendszerbe integrálja. Az „Innováció rád hangolva” („Innovation in tune with you”) tematika jegyében a vállalat azt szemlélteti, hogyan képesek az AI-alapú technológiák alkalmazkodni a felhasználók életviteléhez, miközben kényelmesebbé, személyre szabottabbá és energiahatékonyabbá teszik a mindennapokat.

2026. szeptember 8. 15:12

Ennyi fotót még sosem készítettünk – az AI segít kihozni belőlük a legtöbbet

Soha nem készítettünk még ennyi fotót, a rendszerezésükre és utómunkájukra azonban sokszor alig jut idő. A Photo Tutorial adatai szerint 2026-ban világszerte mintegy 1,95 billió fotó készülhet, ami naponta körülbelül 5,3 milliárd képet jelent. Ezek 94 százaléka okostelefonnal készül.

2026. szeptember 8. 13:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyed évszázad után szintet lép „Az Év Honlapja”

2026. szeptember 8. 09:50

A 4iG és a SpaceX új pályára állítja Európa műholdas kommunikációját

2026. szeptember 2. 09:21

A MI‑ügynökök már nem csak segítenek, hanem támadnak is

2026. szeptember 1. 13:23

Hogyan dolgozunk majd az AI-jal? Budapesten mutatják meg a techvilág nagyágyúi

2026. augusztus 25. 18:26