A Ford leállítja PC-programját
Kiss Ádám Zoltán Kiss Ádám Zoltán , 2001. október 20. 20:49
A Fordot vállalati PC-kkel, internetkapcsolattal és technikai segítséggel ellátó PeoplePC már júliustól nem kapott új megrendeléseket a cégtől. A program még 2000 februárjában indult, és a vállalat komolyan is gondolta a meghirdetett célokat, hiszen összesen mintegy 166 ezer új PC-t adott át, főleg amerikai alkalmazottainak. A túlnyomórészt amerikai megvalósítás hátterében az áll, hogy amikor a programot megpróbálták az eredeti tervek szerint az USA-n kívül is beindítani, a vállalat ráébredt, mennyire átláthatatlan a kivitelezés adózási szempontból. A Ford szóvivője elmondta, hogy az Model E nevet viselő akció leállításáról a mi napon e-mailben értesítették világszerte az alkalmazottakat. A PeoplePC részéről Lisa Murray kijelentette, hogy mivel már júliusban leállították a további megrendeléseket, a hivatalos bejelentés nem érinti üzleti terveik megvalósítását, és a már kiszállított gépeket továbbra is a PeoplePC szervizeli.
Kapcsolódó cikkek
- A Symantec 200 milliĂł USD kĂśltsĂŠgcsĂśkkentĂŠst tĹązĂśtt ki cĂŠlul
- SzĂŠlesebb kĂśzĂŠpvĂĄllalati rĂŠteget cĂŠloz az SAP Ăşj stratĂŠgiĂĄja
- A Symantec felvĂĄsĂĄrolja az Altiris-t
- S&P: nem változik a DT - és így a Magyar Telekom - besorolása és kilátása
- Infineon: megjĂśtt a nyeresĂŠg
- ReklĂĄmrĂŠszesedĂŠst kapnak a YouTube-ra feltĂśltĹk
- A Docu Guard Kft. felveszi az Iron Mountain nevet KĂśzĂŠp-EurĂłpĂĄban
- ProfitgyengĂźlĂŠs vĂĄrhatĂł a Deutsche TelekomtĂłl
- A YouTube és a Wikipedia is bekerült 2006 legnevesebb márkái közé
- Már a határidős indexeket is a Yahoo és a Sun húzza felfelé
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
legfrissebb cikkei
Tudatosan tervezik a jövőjüket, és szívesen élnének külföldön a Z-generációs magyar fiatalok
2025. 04. 23
Innováció, dizájn és mesterséges intelligencia: Budapesten mutatkozott be a MOVA prémium technológiai márka
2025. 04. 23