Brüsszeli konferencia az e-kormányzatról - magyar küldöttség

MTI Sajtóadatbank, 2001. november 30. 08:48
A magyar kormány azt reméli, hogy az elkövetkező 2-3 évben robbanásszerű változások következnek be az országban a közszolgáltatások elektronikus úton történő hozzáférhetővé tételében - állapította meg a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter.
Stumpf István vezeti a magyar küldöttséget azon a csütörtökön megnyílt brüsszeli konferencián, amelyen az EU és az EFTA tagországai, az uniós tagjelöltek, valamint több Európán kívüli ország, köztük az Egyesült Államok, Brazília és a Dél-afrikai Köztársaság illetékes kormányzati tisztségviselői és szakemberei cserélik ki tapasztalataikat az elektronikus kormányzat és közszolgáltatások fejlesztéséről.

A konferenciát az Európai Bizottság és az unió soros belga elnöksége szervezte azzal a céllal, hogy megismertessék a résztvevőkkel az e-kormányzat európai gyakorlatát és az e területen eddig kialakított sikeres modelleket.

Az unió a tavaly márciusi lisszaboni csúcsértekezleten fogalmazta meg azt a stratégiai célt, hogy az étvized végére a kontinensnek a világ legversenyképesebb és legdinamikusabban fejlődő tudásalapú gazdasági térségévé kell válnia. Az informatikai és távközlési szektor, illetve ezekhez kapcsolódva az elektronikus kormányzat és közszolgáltatások fejlesztése a stratégia kulcsterületei közé tartozik.

Mint a miniszter a tanácskozás szünetében magyar újságíróknak elmondta, a kormányzatok célja a szolgáló-szolgáltató állam kialakítása, amihez viszont át kell alakítani a kormányzati magatartást, és meg kell teremteni a szükséges modelleket. A munka jelenleg az ehhez szükséges szabványok kidolgozásának szakaszában tart. Eddig háttértanulmányok készültek, amelyek mintegy 20 területen határoznak meg szabványokat az elektronikus ügyintézés, adóbevallás, föld- és gépkocsi-nyilvántartások és más közszolgáltatások működtetésére.

További cél, hogy ne alakuljanak ki digitális szakadékok sem az egyes országok között, sem az országokon belül. Napirenden van egy egységes európai digitális ellenőrző rendszer megteremtése is, amelynek segítségével közös európai adatbázisokhoz lehetne csatlakozni. Ebbe a munkába szeretnék bevonni az EU-tagjelölteket is.

Az internet-hozzáférés elterjedtsége tekintetében Magyarország még nem éri el az európai átlagot, körülbelül Portugália és Dánia színvonalán helyezkedik el. Az egyik nagy problémát ebből a szempontból a magas telefondíjak jelentik, de a miniszter szerint remélhető, hogy a távközlési piac jövő januártól életbe lépő liberalizálása, az internetszolgáltatás hatósági áras szabályozása, valamint a szolgáltatókkal kötendő megállapodások eredményeként csökkenni fognak a hozzáférés költségei. Ennek nyomán viszont a felhasználók számának jelentős mértékű emelkedése várható, ami szükségessé teszi majd az infrastruktúra megfelelő fejlesztését, a szolgáltatókkal közösen - fűzte hozzá Stumpf.

A miniszter szerint Közép- és Kelet-Európában Magyarország élen jár az információs társadalom megteremtésében, amit az is mutat, hogy az elmúlt másfél évben itt voltak a legmagasabbak az e célt szolgáló egy főre jutó költségvetési támogatások.

Magyarország nem csatlakozott ugyan az informatikai termékek vámjának ás áfájának eltörlését előirányzó szingapúri egyezményhez, de ennek végrehajtási időszaka egyébként is már tavaly lezárult - mondták az MTI kérdésére a magyar küldöttség tagjai. Az államigazgatási szervek között folyik az egyeztetés a megállapodás céljainak a fokozatos megvalósításáról, de a miniszter szerint Magyarország más megoldásokat keres arra, hogy az információtechnológiai eszközökhöz minél többen juthassanak hozzá. Ennek egyik útját az olyan kiemelt programok jelentik, mint a teleházak hálózatának kiépítése, amelyben Magyarország piacvezető. A Sulinet-Írisz program keretében az iskolai internet-hozzáférési lehetőségek bővítésére törekednek, és támogatják a pedagógusok és köztisztviselők kedvezményes számítógéphez jutását.

A miniszter a konferencián elhangzott felszólalásában elmondta, hogy decemberben Magyarországon megnyílik az egyablakos kormányzati portál, amely polgár- és üzletbarát, interaktív szolgáltatások nyújtására törekszik.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10