Költségvetési támogatást nyert el informatikai kutatásokra az ETIK

Kovács Attila, 2001. december 19. 18:11
Az ETIK (Egyetemközi Távközlési és Informatikai Központ) az egyik nyertese az Oktatási Minisztérium által meghirdetett Kooperációs Kutatási Központ pályázatnak. A pályázat lényege az volt, hogy olyan konzorciumokat kellett létrehozni, amiben ipari partnerek és egyetemek vettek részt, és az így létrejött kutatási központot támogatja az OM. A másik négy nyertes: Miskolc, Pécs, Veszprém és a SOTE által létrehozott konzorcium.
A felsőoktatás és az ipar együttműködését elősegítő kooperációs kutatási központok létrehozására elindított programja keretében az Oktatási Minisztérium anyagi támogatást nyújt az ETIK működéséhez, a központ által az informatika és a távközlés terén folytatott kutató-fejlesztő munkához.
  • A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), valamint az informatika és a távközlés területén vezető pozíciót betöltő cégek 1998. februárjában alapították meg az Egyetemközi Távközlési és Informatikai Központot, amely az egyetemi és ipari tagokkal, mint jogi személyiségekkel, bejegyzett egyesületként működik. Az ETIK ipari tagjai: Antenna Hungária Rt., Compaq Computer Magyarország Kft., Ericsson Magyarország Kft., KFKI Számítástechnikai Rt., Matáv Rt., Sun Microsystems Magyarország Kft., Westel Mobil Távközlési Rt., MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete.

Az ETIK oktatási és kutatási tevékenysége három egyetemi tanszékre koncentrálódik: BME Távközlési és Telematikai Tanszék, Híradástechnikai Tanszék, ELTE Operációkutatási Tanszék.

Az ETIK alapításának legfőbb céljai voltak:

  • Olyan kutató-fejlesztő és innovációs centrum létesítése, amely előmozdítja és összehangolja az egyetemek, valamint a gyártó és a szolgáltató ipar kölcsönösen előnyös együttműködését a távközlési és informatikai kutatás-fejlesztés területén.
  • Az egyetemi kutatás-fejlesztés és az azt közvetlenül szolgáló oktatás színvonalának emelése a tudományos és a műszaki haladás érdekében.
  • Az oktatás és az ipar egymásra hatásának erősítése, a technológiatranszfer hatékonyságának növelése.

Az ETIK jelenleg a következő három kutatási programban, 12 projektben végez kutató-fejlesztő munkát: internet alapú infokommunikációs hálózatok működése és menedzselése; mobil infokommunikációs technológiák és rendszerek; matematikai módszerek a műszaki kutatásokban.

Az Oktatási Minisztérium ebben az évben öt, egyetem-ipar k+f együttműködést megvalósító - az Egyesült Államokban működő Engineering Research Centerekhez hasonló - kooperációs kutatási központ felállításához és tevékenységéhez nyújt anyagi segítséget. Az ETIK támogatásáról a napokban írt alá megállapodást az Oktatási Minisztérium és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, mint befogadó felsőoktatási intézmény. A szerződés megkötése azt is jelenti, hogy az ETIK a továbbiakban Kooperációs Kutatási Központként tevékenykedik, amely az egyetlen ilyen intézmény Magyarországon az infokommunikáció területén.

Az ETIK részére adott költségvetési támogatás mértéke három évre összesen 166 millió Ft, amely megegyezik a KKK saját - az egyetemi és ipari tagjainak - hozzájárulásával. A minisztérium KKK programja lehetőséget biztosít arra, hogy a létrejött egyetemi innovációs centrumok az első hároméves ciklus letelte után, csökkenő mértékben, de újabb állami forrásokhoz jussanak.

Az állami támogatás felhasználásával az ETIK új kutatási témákat indít el és meglévő projekteket erősít meg. A kutatási témák száma előreláthatólag 12-re, a kutatásokban részt vevő egyetemi hallgatók és doktoranduszok száma pedig 50 főre emelkedik. A központi forrásokból az ETIK mintegy 70 millió Ft összegű beruházást, eszközbeszerzést hajt végre a kutatásaihoz infrastrukturális hátteret biztosító egyetemi laboratóriumok fejlesztésére a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE).

A költségvetési támogatás segítségével, az ETIK Kooperációs Kutatási Központtá alakulásával olyan infokommunikációs kutató-fejlesztő bázis jön létre a lágymányosi BME-ELTE "campus"-on, az InfoPark szomszédságában, amely a központ tagjainak reményei szerint a magyar felsőoktatás és a "high-tech" ipar együttműködésének központi helyszíne lesz a jövőben.

Kulcsszavak: ELTE felsőoktatás ETIK k+f OM BME

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10