Itt a negyedik generáció?

Kollár Csaba, 2002. január 11. 20:22
Dél-koreai és japán kormányképviselők hivatalosan is bejelentették, hogy a jövőben együtt dolgoznak a negyedik generációs mobilszolgáltatások fejlesztésén.
A Szöulban tartott megbeszélésen minisztériumi szinten a koreai fél az információs és kommunikációs miniszterrel, Japán pedig a közügyekért, a kapcsolatokért, a postáért és a telekommunikációért felelős miniszterrel képviseltette magát. A Szöulban aláírt megállapodás értelmében a két ország együtt dolgozik a negyedik generációs (4G) szabványokon, a technológiai fejlesztésen, a 4G-hez kapcsolódó szolgáltatásokon, melyek – ahogy arról a koreai fél sajtóközleményében beszámolt – a 3G-hez képest is minőségi változást és komplexebb élményt jelentenek a felhasználóknak.

Elemzők rámutatnak arra, hogy a japán-koreai tárgyalások mögött makroszinten az ázsiai térség vezető nagyhatalmának, Kínának a gazdasági értelemben vett visszaszorítása áll. A megállapodás hosszútávúnak tekinthető, mivel az előzetes tervek szerint a 4G mobilrendszerek csak 2010 környékére jelennek meg.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Virtuális valóság az autonóm járművek fejlesztésében

2025. március 25. 17:52

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55