Informatikai laborral bővült az ELTE jogi kara

MTI Sajtóadatbank, 2002. április 3. 08:00
Új informatikai laboratóriummal bővült az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara, az ötmillió forintos beruházással, pénzügyminisztériumi támogatással kialakított labort Varga Mihály szakminiszter avatta fel kedden Budapesten.
Az ELTE tájékoztatása szerint a számítógépes labor létrehozásával a kar a korszerű jogi ismeretek mellett az informatika alapjainak oktatását is biztosítani tudja a jövőben. A tervek szerint a jogászhallgatók két félévben kötelező jelleggel tanulják majd az informatikát. A most átadott laborban 25 számítógép, nyomtató és hat web-kamera segíti az informatikai ismeretek tanítását. Mezey Barna dékán úgy fogalmazott: a labor kialakításával a legkonzervatívabb tudomány találkozik a legmodernebbel.

Varga Mihály pénzügyminiszter azt hangsúlyozta: a versenyképes tudáshoz tartozik, hogy az információhoz minél gyorsabban hozzá lehessen jutni. Hozzátette: a kormány számára kiemelten fontos, hogy az információs társadalom minél gyorsabban és zökkenőmentesebben terjedjen el.

Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt hetekben 13 ezer közszférában dolgozó jutott számítógéphez. Emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy április 1-jétől a számítógépes termékeket kedvezményesebben lehet behozni külföldről, vámjuk 45 százalékról 25-ra csökkent.

Kulcsszavak: oktatás labor ELTE

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48

Ezek a diákok újragondolják a holnapot

2025. május 6. 14:41

Szétdarabolás fenyegeti a Google-t?

2025. április 30. 14:43

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57