Az SAP első negyedévi eredménye

MTI Sajtóadatbank, 2002. április 19. 07:48
A piac várakozásával nagyjában-egészében összhangban álló első negyedévi eredményt tett közzé német SAP a vállalati szoftvergyártó csütörtökön.
Európa legnagyobb programgyártója és az üzletvezetési számítógépes programokban világelső SAP megismételte januárban közölt egész évi prognózisát, hozzátéve azonban, hogy a piaci környezet továbbra is sok "kihívást" tartogat.

Az SAP első negyedévi eladásai 9 százalékkal, 1,66 milliárd euróra emelkedtek, a tavalyi első negyedévi 1,52 milliárd euróhoz képest. A tanácsadó szolgáltatás bevételei 18 százalékkal nőttek, a szoftvereladások azonban 12 százalékkal visszaestek. Rontotta az eredményt az amerikai Commerce One nagyobb vesztesége. A Commerce One, amelyben az SAP-nek 20 százalékos részesedése van, az idei év első negyedében 221 millió dollár veszteséget könyvelt el, és 30 százalékos létszámleépítést jelentett be.

Az SAP nettó profitja 65 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 109 millióról. Az egy részvényre eső negyedévi profit 21 eurócent volt, az egy évvel korábbi 35 eurócent helyett.

A Commerce One terheit és a Top Tier tavalyi akvizíciós költségeit leszámítva az SAP profitja 121 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 117 millióról.

A walldorfi központú vállalat nettó profitadata elmaradt elemzők várakozásától, akik átlagoson 101 millió eurós tiszta nyereséget valószínűsítettek.

A részvényalapú kompenzációs programok és a Top Tier megvásárlási költsége előtti működési profitja 237 millió euró volt, az egy évvel korábbi 233 millió euró helyett, ez némiképp jobb az elemzői várakozásoknál, amelyek 211 millió euróról szóltak.

Az SAP az év egészére teljes bevételeinek 15 százalékos emelkedését várja, 21 százalékos működési haszonkulcs mellett - egyszeri tételek nélkül -, a tavalyi 20 százalék után. Az éves célokhoz szükséges javulást a második félévre várja.

Az SAP Magyarországon az SAP Hungary Kft. révén van jelen.

A SAP AG csütörtök délben 152,90 euró volt a frankfurti értéktőzsdén, 1,10 százalékkal olcsóbb a szerdai, 154,60 eurós zárónál. Csütörtökön 148,56 eurón nyitott. Ebben a hónapban eddig 170,40 és 147,55 euró között mozgott, idén eddig 177,40 euró és 141,30 euró között változott. Ötvenkét héten belül a csúcsa 182,50 euró volt, tavaly májusban, a mélypontja 90,50 euró, szeptemberben.

Kulcsszavak: SAP +céginfo SAP-hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10