Beszállás mobiljeggyel

Kollár Csaba, 2003. január 17. 10:43
A mobiljegyek és a különböző m-commerce szolgáltatások piaca jelentős fejlődést fog mutatni azt követően, hogy Finnországban a Helsinki City Transport Company elindított egy olyan új szolgáltatást, amivel mobiltelefonon keresztül is lehet vonatjegyet venni.
A vállalat szóvivője, Jarmo Riikonen elmondta, hogy "már a kísérleti üzem alatt is gyorsan elértük az egymilliomodik SMS-jegyet. Fejlesztésünkkel az utasok a hagyományos papíralapú jegyekhez hasonlóan teljes jogot szereznek arra, hogy igénybe vegyék a metrót és a vonatot."

A rendszert úgy alakították ki, hogy lehetővé tegye, hogy a felhasználók egy SMS-t küldjenek egy szervernek, ami néhány perccel később egyfelől megerősíti a rendelést, másfelől "virtuálisan eladja" a jegyet. A Mobile Ticket szolgáltatás alapja a gyorsaságban és a nagyon könnyű kezelhetőségben rejlik. A szolgáltatás másik előnye, hogy nem kell sorban állni azért, hogy jegyet vegyünk, és az sem fordulhat elő, hogy mikor már majdnem sorra kerülnénk, az utolsó jegyet előttünk vegyék meg.

A finn hirdetési újság, a Markkinointi ja Mainonta értesülései szerint az ország egyik legjelentősebb mobilfejlesztésekre szakosodott vállalata, a Plusdial - melynek szintén része volt a Helsinki City Transport Company nevezett fejlesztésében - bejelentette, hogy több európai közlekedési vállalattal is tárgyalt az esetleges fejlesztésekről.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01