A tv2 bűntető feljelentést tesz a Bigbrada.hu cím gazdája ellen?

Szalay Dániel, 2003. január 29. 23:24
Néhány napja arról számoltunk be a Prím Online-on, hogy ismeretlenek a tv2 portáljára irányították a konkurens tévéadó nevével megegyező www.rtlklub.tk címet. Ezúttal viszont a tv2 műsorának nevével éltek vissza - legalábbis a tévétársaság ezt állítja.
A tévétársaság szerint védjegyoltalmi perek és akár rendőrségi ügy elé is néz az az illető, aki a címet bejegyezte, mivel tegnap éjfélig nem hagyott föl a cím működtetésével. Az illető ezt nem úgy látja, szerinte a doménre a tv2 nem jogosult, ráadásul ő azon a címen non-profit szolgáltatást működtet, abból pénzügyi haszna nincs.

Az EndeMol International B.V. (Hilversum, Hollandia) gazdasági társaság a Big Brother című ún. televíziós formátum, valamint a Big Brother (a tv2 állitása szerint ennek kiejtése: "bigbrada", valójában azonban ennek helyes, angolos kiejtése inkább: "bigbrádör", vagyis ékezet nélkül "bigbrador", esetleg magyarosan "bigbráder") védjegyként lajstromozott szóösszetétel eredeti jogosultja. A társaság és az EndeMol International B.V. a világ több országában is sugárzott formátum megvalósítására és az ahhoz kapcsolódó egyéb felhasználási jogok megszerzésére ún. licencia szerződést kötött. A szerződés alapján a médiavállalat Magyarországon kizárólagosan jogosult - a televíziós műsorsorozathoz kapcsolódó vagyoni felhasználási jogokat - ideértve az internetes és egyéb on-line jogokat, SMS és egyéb telefon alapú interaktív jogokat, merchandising jogokat, stb. - hasznosítani, valamint, mint magyarországi kizárólagos védjegyhasználó jogosult a műsorsorozat sajátos címét használni; valamint ezeket a jogokat harmadik személynek átengedni.

A fentiek alapján a tévétársaság a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI törvény 94. § (1) bekezdése, valamint a védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény 27. § (2) bekezdésére hivatkozva felszólította a www.bigbrada.hu webcím gazdáját, hogy haladéktalanul, de 2002. január 28-án 24:00 óráig szűntesse be a reality show nevével megegyező címen az önálló tartalomszolgáltatást, és mondjon le önként három napon belül a domén tulajdoni jogairól.

A médiavállalat arra is felszólította a domén gazdáját, hogy három munkanapon belül tegyen nyilatkozatot, hogy kik működtek közre "a védjegyoltalom és szerzői jogvédelem alatt álló sajátos cím jogsértő felhasználásában, kikkel áll üzleti kapcsolatban a védjegyoltalom és szerzői jogvédelem alatt álló sajátos cím hasznosítása, a bitorlással érintett internetes tartalomszolgáltatás nyújtása, illetve a tárgybeli internetes honlap reklámja, promóciója céljából."

A domén gazdája szerint a tv2-nek az ügyben semmiképp sincs igaza, hiszen a Big Brother angol szó kiejtése nem "Bigbrada", így a címre semmi esetre sem lehet jogosult. Eközben a Prím Online-t megkereste egy cég, mely a bb2.hu tulajdonosa. Azt állítják, hamarosan a konkurens kukkolós műsor címére, az RTL Klub Való Világ oldalára irányítják az oldalt. Az általunk végzett kutatás során megtaláltuk az illető hozzászólását egy olyan internetes fórumban, ahol azt állította, erre akkor kerülne sor, ha a tv2 azt a címet nem vásárolja meg a vállalattól.

A Prím Online által megkérdezett védjegyoltalmi kérdésekben jártas és gyakorta eljáró ügyvéd elmondása szerint azonban az utóbbi ügy akár bűntetőjogi következményekkel is járhatna, és fölmerülhetne a zsarolás vétségének alapos gyanúja is, ha jogerősen is sikerülne bizonyítani, hogy a konkurensre azért irányítják át a címet, mert a tv2 nem volt hajlandó a BB2 domént a felajánlott, de visszautasított "üzleti ajánlat" kapcsán megvásárolni. Az ügy azonban nem ilyen egyszerű, hiszen korábban a Westel900.com címet megszerző, és azt a Pannon GSM oldalára irányító doméngazdát elsőfokon nem sikerült jó hírnév megsértése miatt a Westel által indított perben jogi úton felelősségre vonni, sőt, a Westel900.com gazdája azt tervezte, hogy válaszpert indít a Westel ellen, amiért az "a per során megsértette az alperes jó hírnévhez fűződő jogait".

A Bigbrada.hu oldalon egyébként semmilyen reklámot nem találtunk. Non-profit oldalról van szó, melyen jelenleg csupán egy fórum üzemel, így az oldal működtetéséből a tulajdonos valószínűleg nem húz gazdasági hasznot.

Kulcsszavak: domain jog TV2 +legfontosabb

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10