OM: Nem állhat le a Sulinet

forrás: Prim Online forrás: Prim Online, 2003. február 25. 16:32
Az Oktatási Minisztérium jogorvoslati eljárás keretében kéri a Közbeszerzési Döntőbizottságtól a közbeszerzési eljáráson győztes céggel való szerződés megkötésének jóváhagyását. Mint ismeretes a Közbeszerzési Döntőbizottság február 19-én megtiltotta a szerződéskötést az oktatási tárca és a Sulinet program folytatására kiírt pályázat győztese, az Elender között, mert egy névtelen bejelentés szerint a minisztérium eljárása nem biztosította az esélyegyenlőséget.
Az Oktatási Minisztérium az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:

"Az oktatási tárca álláspontja szerint az eljárás törvényes volt, a szolgáltatók egyenlő eséllyel indulhattak a pályázaton. A most kötendő szerződés átmeneti időszakra, vagyis tíz hónapra szólna. Annak érdekében, hogy minden szolgáltató cégnek legyen elég ideje a felkészülésre, a több évre szóló szerződésre áprilisban írja ki a közbeszerzési pályázatot az Oktatási Minisztérium.

A Sulinet program, amelyet 1997-ben indított el az oktatási tárca, jelenleg csaknem 1 millió embernek jelenti az internethez való hozzáférés lehetőségét. A Sulinet jelenleg érvényes szolgáltatási szerződése 2003. február 28-án megszűnik. Ezért az Oktatási Minisztérium közbeszerzési eljárást indított. A részvételi felhívás a tárgyalásos eljárásra 2003. január 15-én jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben. A részvételi dokumentációt 10 cég vásárolta meg, akik közül 3 cég adott be részvételi jelentkezést 2003. február 11-én. Ajánlatkérő megvizsgálva a részvételi jelentkezéseket, mindegyik jelentkezőt alkalmasnak találta és mindegyiknek átadta a tárgyalásra szóló felhívást. A tárgyalás előtt 2003. február 12-én konzultációt tartott és az itt elhangzott kérdésekre írásban válaszolt.

Ajánlatkérő az Ajánlattevővel a tárgyalást lefolytatta, ezt követően az eljárást eredményesnek hirdette ki 2003. február 14-én 20:30 órakor nyertesként jelölve az Elender Kft-t. Bármely jelentkező, ajánlattevő, illetve maga a Közbeszerzések Tanácsa is törvényesen jelezhette volna a felhívással kapcsolatos kifogásait, de ezt a 10 cég egyike sem tette meg a mostani intézkedésig, jóllehet az Ajánlatkérő már 2003. január 15-én közzétette az elvárt szolgáltatással kapcsolatos követelményeket, beleértve a teljesítés kezdő napját is (2003. március 1.), amelyet ekkor senki sem kifogásolt meg. Ez alapján az Oktatási Minisztérium álláspontja szerint a tárgyalásos eljárásra elegendő idő állt rendelkezésre.

A lefolytatott közbeszerzési eljárás minden tekintetben szabályos, törvényes keretek között zajlott. Az ügyben az OM tárgyalás tartását kérte a Döntőbizottságtól. A szóban forgó Sulinet Internet-szolgáltatás közvetlenül érint kb. 800.000 közoktatásban tanuló diákot, és mintegy 85.000 pedagógust. Az Oktatási Minisztérium kéri a Döntőbizottságot, hogy lezáró határozatát vagy az ideiglenes intézkedés felfüggesztéséről szóló határozatot a tárgyalás napján hozzák meg.

Felhívjuk a figyelmet, hogy amennyiben fennállna az a helyzet, hogy a műszaki-technikai sajátosságok miatt csak egy ajánlattevő képes ajánlatot adni, akkor az önmagában még nem törvénysértő, hanem akkor Ajánlatkérő dönthetett volna úgy, hogy a Kbt. 70.§ (1) b) alapján hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást folytat le. Ajánlatkérő nem így döntött, s döntésének helyességét bizonyítja a lefolytatott eljárás eredménye (amellyel kapcsolatos szerződéskötést a Döntőbizottság megtiltotta): a korábbi szolgáltatásba 747 új intézmény kapcsolódhatna be, az átlagos végponti sávszélesség mindegy kétszeresére nőhetne, a sávszélesség-arányos végponti ár (vagyis a szolgáltatás tulajdonképpeni egységára) 66%-kal, kb. egyharmadára csökkenhetne.

Ezáltal 2003-ban a Sulinet szolgáltatás mennyiségi és minőségi fejlesztése mellett, az Oktatási Minisztérium nominálisan kevesebbet költhetne. Így a jelen közbeszerzés lefolytatása, a jogalkotó szándékának megfelelően a közpénzek hatékony felhasználását segítette elő. Az Oktatási Minisztérium a közbeszerzési törvénynek megfelelően biztosította ez egyenlő esélyt, az eljárást korábban azért nem lehetett megindítani, mert 2003. évi költségvetési törvény elfogadása teremtette meg a fedezetet a beszerzésre. A tárgyalásos eljárás pont azért került kiválasztásra, hogy a szolgáltatás feltételeinek meghatározása a tárgyalás során a versenyhelyzet fokozása érdekében történhessen meg, a nyílt eljárás mindenféleképpen jobban kedvezett volna a jelenlegi szolgáltatónak.

A minisztérium -fenntartva azon álláspontját, hogy a közbeszerzési eljárás a vonatkozó jogszabályok legteljesebb tiszteletben tartása mellett zajlott le- a Kbt. 73 § (1) bekezdése alapján a jelenleg hatályos szerződést módosítja, mivel a jogorvoslati eljárás befejeződésének időpontja bizonytalan.

"A felek csak akkor módosíthatják a szerződésnek az ajánlati felhívás, a dokumentáció feltételei, illetve az ajánlat tartalma alapján meghatározott részét, ha a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti."

A döntőbizottsági eljárás előre nem látható körülmény, amelynek lezárultáig is mindenképpen biztosítani szükséges az oktatási intézményekben a Sulinet szolgáltatást, a szolgáltatás szünetelése alapvetően sértené az iskolák és az OM lényeges jogos érdekét."

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10