Megnyílt a veszprémi e-pont

MTI Sajtóadatbank, 2003. február 28. 09:13
Veszprémben nyitották meg csütörtökön az ország ötödik regionális információs irodáját, amelyet Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter adott át.
A miniszter hangsúlyozta: 2004. májusáig összesen 2004 közösségi internet-hozzáférési pontot hoznak létre.

A 3,5 milliárd forint költségű programon belül a hét regionális információs iroda kialakítása 30 milliót tesz ki. A 2004 e-Magyarország pontnak a szakmai összefogása jelenti a regionális irodák egyik fő feladatát. Kiemelt feladatuk továbbá az uniós csatlakozásra való felkészülés elősegítése, a tájékoztatás, a csatlakozást követően pedig az uniós pályázatokról, ösztöndíjakról, munka- és tanulmányi lehetőségekről szolgálnak majd információkkal az irodák.

- Ugyanakkor informatikai szakmai műhelyeknek is tekintjük a régiós irodákat, ahol konferenciákat, szakmai fórumokat is szerveznek - hangsúlyozta a miniszter.

Utalt arra is: a múlt héten lezárult pályázattal 753 közösségi internet-hozzáférési hely már létrejött; 400 ilyen hely van a teleházszövetségnél is, amely hozzáférési pontok ugyancsak részei az e-Magyarország programnak.

A miniszter tájékoztatott arról is: tárgyalnak a Magyar Posta Rt. vezetésével, hogy a megszűnésre ítélt kis falusi posták közül minél több maradjon meg, és a postai szolgáltatás mellett lássák el a teleház jellegű, közösségi internet-hozzáférési hely szerepét is.

- Ha 600 kis postát tekintve 300 esetében megállapodásra tudunk jutni, akkor újabb 300-zal bővülhet az e-Magyarország pontok száma - jegyezte meg az informatikai tárca vezetője. Bejelentette: ősszel további, közel ezer e-Magyarország pontra is kiírják a pályázatot.

Az IT Információs Társadalom Kht. Közép-dunántúli Regionális Irodájának a megnyitójával egyidejűleg tartották az e-Magyarország konferenciát.

Mohácsi Béla, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium helyettes államtitkára hangsúlyozta: az információs társadalom nem azt jelenti, hogy naponta 5-6 órát üljünk valamennyien a számítógép előtt. Akkor beszélhetünk működő e-Magyarországról, ha mindenki teszi a maga dolgát, csak az informatikai eszközök felhasználásával sokkal hatékonyabban.

Friedler Ferenc professzor, a Veszprémi Egyetem tanszékvezetője a fórumon közölte: a kormány február elején úgy döntött, hogy Veszprémben műszaki-informatikai kar alakul.

Az egyetemen informatikai szak eddig is létezett; az oktatók kidolgozták már az e-közigazgatás tananyagát is, amit az új karon szeptembertől majd tanítani fognak.

A konferenciát záró beszédében Kovács Kálmán kiemelte: idén informatikai feladatokra, fejlesztésekre összesen 110 milliárd forint jut, egyrészt az informatikai tárca, másrészt a többi minisztérium költségvetéséből együttvéve.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37