BellResearch: informatikai szemléletváltás az üzleti szférában

MTI Sajtóadatbank, 2003. március 5. 08:32
Az IT-vezetők mellett már az üzleti döntéshozókban is tudatosodott, hogy az informatika a cég működésének szerves részét képezi, és nem csak egy a többi szervezeti egység közül - áll a BellResearch által első alkalommal elkészített 2003-as döntéshozói médiakutatásban.
A kutatás kimutatta, hogy a vállalatok gazdasági döntéshozói közül minden harmadik létszükségletnek ítéli a vállalati informatikát, ami a BellResearch szerint az üzleti vezetők meglehetősen pozitív hozzáállására enged következtetni.

Ezen túlmenően minden negyedik döntéshozó úgy vélte, hogy a vállalati informatika az egész szervezet életét megkönnyíti, azaz összességében az említett két kategóriát figyelembe véve a válaszadók közel kétharmada, 62 százaléka nem csupán az adminisztráció területén vagy csak a vállalat egyes részterületeinek vonatkozásában, hanem globálisan is látja, értékeli az IT fontosságát.

A BellResearch szerint a vállalatméret csökkenésével nem csak az IT-szakmai vezetők, hanem az üzleti döntéshozók véleményében is egyre inkább előtérbe kerül az informatika adminisztrációt megkönnyítő szerepe: míg a nagyvállalati szegmensben csupán minden tizedik válaszadó jelölte meg ezt a szempontot, addig a középvállalati szegmensben minden negyedik, a kisvállalati döntéshozók közül pedig minden harmadik tekinti az informatika szerepét elsősorban pusztán adminisztratívnak.

A kutatás szerint a magyarországi közép- és nagyvállalatoknál alkalmazásban álló informatikai vezetők több mint fele, 51 százaléka szerint az informatika a vállalat adminisztrációját támogatja leginkább, bár a nagyvállalatok döntéshozóinak többsége az alaptevékenység támogatásában látja fontosabbnak a vállalati informatika szerepét.

A véleménykülönbség a BellResearch elemzői szerint abból adódik, hogy a nagyvállalati szegmensben az adminisztratív folyamatok informatikai támogatottsága, a vállalatméretből fakadó kényszerűség következtében jobban megoldott, így kisebb hangsúly helyeződik az adminisztráció automatizálására, mint a középvállalatok esetében.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37