MPEG-4 másolás elleni védelemmel

Tóth Kristóf, 2003. április 1. 21:25
Az MPEG-4 videotömörítési technológia ezidáig nem tartalmazott digitális jogmenedzselő rendszert, amelyet a szakértők komoly hiányosságnak tartanak. A tervek szerint júniusban azonban megjelenhet az MPEG-4 -et kibővítő másolásvédelmi rendszer.
Az Internet Streaming Media Alliance (ISMA) szövetség, amely többek között az Apple Computer, AOL Time Warner, Cisco Systems, IBM, és SUN Microsystems cégeket is tagjai között tudja, az elkövetkező két hónapot az MPEG-4 új digitális jogmenedzselő rendszerének nyilvános tesztelésével fogja eltölteni.

A javasolt specifikáció egy olyan technológiát foglal magába, amely lehetővé teszi az MPEG-4 formátumú fájlok adatainak titkosítását, másolás elleni védelmét. Az ISMA szerint a hatékony másolásvédelmi rendszer ugyanis nélkülözhetetlen a technológiából ahhoz, hogy a tartalomszolgáltatók az MPEG-4 -et válasszák a rivális megoldások helyett.

"A rendszer fejlesztése közben folyamatosan figyelembe vettük a tartalomszolgáltatók visszajelzéseit" - mondta Tom Jacobs, az ISMA elnöke. "A mi technológiánk így nem kész tények elé állítja a társaságokat, hanem alkalmazkodik igényeikhez, lehetővé téve számukra, hogy teljes irányítást gyakoroljanak az általuk közvetített tartalmak felett."

Az ISMA az MPEG-4 új DRM rendszerét az SSL és HTTPS technológiákhoz hasonlította, amelyek a bizalmas dokumentumok biztonságos továbbítására adnak lehetőséget az interneten. Az ISMA új DRM megoldása a National Institute of Standards & Technology (NIST) 128-bites AES titkosítási szabványára épül.

A rendszer elterjedése előtt azonban még számos kompatibilitási, és egyéb akadály áll, ezért az ISMA arra kéri a számítógépes biztonsággal, illetve online tartalomszolgáltatással foglalkozó szakembereket, hogy szerezzék meg a technológia specifikációját a konzorcium weboldalán keresztül.

Kulcsszavak: security mpeg

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05