Magyar Bálint: A PC-pályázat felpezsdíti a teljes magyar informatikai piacot

Szalay Dániel, 2003. április 18. 12:51
Az oktatási miniszter a Petőfi rádió Modem Idők című csütörtök éjszakai műsorának vendégeként azt mondta, hogy az adókedvezményes PC-pályázat élénkítő hatással van a teljes magyar informatikai szektorra. Nem csak a kedvezményt igénybe venni tudó pedagógusok, diákok, szülők nyernek a Magyar Bálint által célzott adócsökkentésnek nevezett döntéssel, hanem szinte mindenki, aki gépet vásárol a közeljövőben, hiszen a számítástechnikai cégek radikális akciókkal várják a vevőket, aminek bárki részese lehet.
A tárcavezető kiemelte, hogy a pályázatba - amit azért írtak ki, hogy a cégeket akkreditálják, azaz csakis a minőségi követelményeknek megfelelő gépek kerülhessenek a pedagógusok, diákokhoz a kedvezmény igénybevételekor - 1040 eszközt (mintegy 2200 típust) vontak be, köztük 258-féle PC-t és 72-féle szoftvert, azaz igen nagy választási lehetőséget teremtettek a kedvezményt igénybe venni kívánók számára, mert a kormány nem kíván monopóliumokat építeni. Épp ellenkezőleg: versenyhelyzetet teremt azáltal, hogy a sok-sok cég most egymással küzd majd a vevők kegyeiért. Mint Magyar Bálint fogalmazott, a PC-pályázat alapjaiban véve mozgatta meg a piacot, és máris érzékelhető az árcsökkentő hatás.

A vevőknek érdemes olyan cégeknél vásárolniuk, ahol a Sulinet Express márkajelzéssel ellátott gépeket, eszközöket kínálják, hiszen ezeken a helyeken a legkorszerűbb eszközöket lehet megvásárolni a lehető legkedvezőbb konstrukciókban. A győztes cégek és termékek listáját egyébként hamarosan közzéteszik a világhálón is.

Magyar Bálint a Modem Idők vendégeként kiemelte azt is, hogy a gépekhez lízinggel, részletfizetéssel vagy tartós bérlettel is hozzá lehet jutni. Ezzel kapcsolatosan mindenképpen érdemes lesz tájékozódni az Oktatási Minisztérium honlapjáról.

A célokat tekintve az oktatási miniszter azt mondta, hogy így úgy tudtak adót csökkenteni, hogy közben a PC-ellátottságon is javítani tudnak, vagyis két legyet ütöttek egy csapásra. A tárcavezető emlékeztetett: Nyugat-Európában a PC-ellátottság körülbelül 56 százalékos, nálunk ez 17 százalék. A digitális szakadékot kívánják betömni a PC-vásárlásra való serkentéssel. Magyar Bálint kitért arra is, hogy nem elég a digitális infrastruktúra fejlesztése, a tanárokat is tovább kell képezni, hogy minél többször nyúljanak a digitális tananyagokhoz, vagy akár saját maguk is fejlesszenek ilyen tudásbázisokat. Ezzel kapcsolatosan az oktatási tárca első embere kitért rá, hogy a tanárképzésre személyenként és évente fordítható eddigi 14500 forintos keretet további körülbelül 10 ezer forinttal toldják meg, hogy minél többen vegyenek részt 20-35 órás informatikai továbbképzésen.

Magyar Bálint ezután hallgatói telefonokra válaszolt. Opuszki László nevű hallgató, aki nem mellékesen öt gyermek édesapja is egyben, arról érdeklődött, három iskoláskorú gyermeke után háromszor is igénybe veheti-e az adókedvezményt. A válasz erre az, hogy a papa és a mama is igénybe tudja venni a kedvezményt egy-egy gyermek után, azaz így a család kétszer 60 ezer forintot tud leírni az adójából, ha gépeket vásárolnak.

Kovács István diósdi telefonáló azt kérdezte, igénybe vehetik-e az adókedvezményt a másoddiplomás levelező tagozatos tanulók is. Sajnos neki - valamint másoddiplomás és levelező tagozatos képzésben részvevő társainak - rossz hírt kellett mondani, mert az adókedvezmény rájuk, azaz a másoddiplomásokra nem vonatkozik. A miniszter ugyanakkor kiemelte, hogy a családok közel felét így is nagyon kedvezően érinti a változás, valamint a cégek emiatt beinduló akciói miatt azok is jól járnak, akik esetleg magát az adókedvezményt nem vehetik igénybe.

Egy másik - egyébként pedagógus - telefonáló, arra volt kíváncsi, hogy használt gép vásárlása esetén is érvényes-e a kedvezmény. A miniszter ezzel kapcsolatosan azt mondta, hogy a pályázaton akkreditált cégek eszközeire, sőt önálló perifériákra is vonatkozik a lehetőség, amit nyilván lehet használni egy gép korszerűsítésére is, a minisztérium szándéka ugyanakkor az, hogy mindenki a lehető legmagasabb színvonalú, korszerű gépet szerezzen be. Ezzel kapcsolatosan hamarosan közzéteszik a teljes eszközlistát az Oktatási Minisztérium honlapján.

Szabó Imre tiszafüredi angoltanár két kérdést is feltett. Arra volt kíváncsi, hogy abban az esetben, ha az Informatikai Kormánybiztosság (IKB) számítógép-pályázatán korábban már nyert, igénybe veheti-e az új kedvezményt is. Ezzel kapcsolatosan a válasz az, hogy igen, mert két független lehetőségről van szó. Az angoltanár másik kérdése kapcsán megemlítette, hogy ő maga is részt vesz digitális tananyag fejlesztésében, s szeretne ebben együttműködni a minisztériummal. Arra volt kíváncsi, van-e erre lehetőség, illetve egészen pontosan mi ennek a módja. A miniszter, valamint az Educatio Kht. a stúdióban jelenlévő vezetője, Koltai Péter ezzel kapcsolatosan azt a jó hírt mondta, hogy néhány héten belül közzéteszik a digitális tananyag készítésével kapcsolatos pályázati felhívást a minisztérium és a Sulinet honlapján, s kérték is a telefonáló - valamint a többi pedagógust -, hogy minél többen vegyenek részt a tananyagkészítő pályázatban.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Valóban néhány centin múlik a boldogság?

Kétségtelen, hogy a magasság sokak számára fontos tényező lehet a párválasztás során – gyakran már az ismerkedés elején alapelvárásként jelenik meg. A Tinder nemrég új funkcióval igyekszik kiszolgálni ezt az igényt: bevezette a magasság szerinti szűrést, igaz, csak előfizetői számára. Ami azonban náluk újdonságnak számít, az a Randivonal felhasználóinak már régóta elérhető – ráadásul teljesen ingyen. A magyar társkereső oldalon ugyanis kezdettől fogva lehetőség van magasság alapján szűrni a találatokat.

2025. június 12. 18:19

Még tisztább hangzás: jön a Music Pro a Spotifytól

A Spotify 2025-ben tervezi bevezetni a régóta várt veszteségmentes hangminőséget kínáló szolgáltatását, amely várhatóan „Music Pro” néven lesz elérhető. Ez az új csomag a meglévő Premium előfizetés kiegészítéseként jelenik meg, és havi 5–6 dolláros felárat jelenthet, így az Egyesült Államokban a teljes havi díj 16,99–17,98 dollárra emelkedhet.  

2025. április 30. 13:58

Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt​

Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.

 

2025. április 19. 20:43

A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra

Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.

2025. március 27. 21:01

"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"

A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával -  drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.

 

2025. március 26. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A jövő már itt van: mesterséges intelligencia a K&H befektetési döntései mögött

2025. július 8. 14:52

2030-ra minden harmadik otthoni netkapcsolat vezeték nélküli lehet

2025. július 2. 13:07

Gyors net a bevásárlás mellé – Az Allee az 5G új korszakát hozza el

2025. június 24. 20:27

Kis nyelvi modellek, nagy vállalati előnyök

2025. június 17. 11:38